Kedves Andrea!

Kisfiunk akaratosságával, bizonyos dolgokhoz és emberekhez való ragaszkodásával párját ritkítja. Mindez nem írható csupán a dackorszak számlájára, hiszen mindig is ilyen volt. Az óvodában csak néha panaszkodnak rá a nevelők emiatt (amikor megmakacsolja magát bizonyos kérdésekben vagy dafke nem akarja azt csinálni, amit mindenki más), de egyébként nincsen vele gond; jó intellektusú, vidám és érdeklődő gyerek. A velünk való kapcsolata is jó, sokat beszélgetünk (ha a fentiekre kérdezünk rá, rendszerint "nem tudom" a válasz.)

Az idén lehetőségünk nyílt volna egy rendszeres, külön zenei (játékos) foglalkozáson való részvételre is, de szintén a már említett makacssága miatt egyedül ő nem volt hajlandó (még a társaságomban sem) aktívan részt venni rajta, pedig mindent szeret, ami az adott területtel kapcsolatos és érzéke is van hozzá.
Ezt nem tartom katasztrófának, mert nincs lekésve semmiről, de úgy sejtem ez a különcködés az iskola közeledtével egyre nagyobb problémává válhat...

Mit javasol, hogyan lehetne elősegíteni, hogy idővel a "saját maga ellenségévé" váljon?

Köszönettel: Iza