|
Kérdezz-felelek
Kisfiam 3 és fél éves. 2 éves kora előtt nemsokkal költöztünk el édesapjától vele, és az akkor 4 éves kislányommal. Néhány héttel késöbb kislányomat volt férjem "elrabolta" saz oviból. Több hónapig nem láttuk. Még mindig nem él velünk, folyik a bírósági eljárás, de 2 hetente itt van nálunk hétvégén, és a kisfiam is megy az apukájához. Szeret menni, de nekem is nagyon örül, mikor hazajön. A kislányom mindig sir mikor vissza kell vinnem, könyörög, hogy had maradjon itt. Erre a kisfiam kitalálta /vagy nem ő?/ hogy akkor neki biztos apához kell menni, ha a kislányom itt lesz, mert ha nem menne, apa egyedül maradna és sirna. Megnyugtattam, hogy semmit sem kell, de nagyon gyakran elmondja, hogy nem akarja, hogy apának rossz legyen. Este elkezdett félni elalvásnál a sötéttől, ezt áthidaltuk éjjeli fénnyel és van egy babája, amit 1 éves kora óta szorongat éjszaka. Nagyon sokszor kéredzkedik éjjel az ágyunkba, amit nem mindig engedek. Engednem kellene? Sokszor mondja, hogy fél, hogy soha többé nem lát engem. Nem tudom miért, hisz sosem hagytam ott sehol csak úgy, mindig megbeszéltük, ha mennem kellett valahova. Van uj párom, vele jól kijön, inkébb barátként kezeli. A kislányom persze neki is nagyon hiányzik, ő is sir, mikor vissza kell vinni.
Az óvodában a gondozónők elmondása szerint kiegyensúlyozott, bár csak délelött jár, aludni itthon alszik. Azt megemlitették, hogy csak 1-2 barátja van és őket is nagyon nehezen engedi közel magához. (tehát nem szereti ha ölelgetik, puszilgatják) ellentétben itthon, ahol kéri, hogy folyton velem legyen, szeretgessem.
Mi a megoldás? Szüksége lehet pszichológusra?
Nagyon sajnálom h ezeket át kellett élniük, főleg a kislányának, hihetetlen h ma Magyarországon még ilyen előfordulhat, és ez egy évekig elhúzódó állapottá válik. A kisfia valószínű pontosan attól fél, ami a nagyobb testvérével történt, h nehogy őt is elszakítsák az édesanyjától. Ezen kívül leválási szorongás is nagy valószínűséggel feltételezhető a viselkedése alapján, úgy h mindenképpen gyermekpszichológiai segítséget javasolok önöknek.
Üdv.:
Nem hiszem, hogy egyedi a problémánk, de sajnos néha már megrémiszt a kisfiam viselkedése.
2 és fél éves és pár hónapja hihetetlenül elkezdett félni a kutyáktól. Eddig semmi gond nem volt, tavaly nyáron a nyaralásnál le sem lehetett szedni a "szálloda kutyusáról", aki mellesleg egy Golden Retr. volt, tehát nem egy kis kutyuska. Az anyukámnak is van kutyája (szobakutya) és sajnos most már ha átmegyünk hozzá, szó szerint folyamatosan az ölemben van a kisfiam. Le sem tehetem, mert folyamatosan azt nézi, hogy merre van a kutya. (Szegény kutyus már úgy fél a kisfiamtól - az állandó sikoltozásaitól....)
Soha semmilyen kutyus nem bántotta, nem ugatta meg. Nem értem, hogy honnan ez a félelem.
A dédi 1 hónapja kapott egy kölyök kutyust ajándékba, de tovább kellett ajándékoznia, mert még attól a 3 hónapos kutyustól is félt és szó szerint be sem akart menni a házba, mert tudta, hogy bent van a kiskutya. Megállt a kapu előtt és ott állt.
Ha meglát egy kutyust az utcán hihetetlen sikoltozásba kezd és rángatja a ruhámat, hogy vegyem fel.
Mit lehet tenni egy ilyen félős kisfiúval? Hagyjam és majd elmúlik, vagy inkább próbáljam meg, hogy barátkozzon meg a kutyussal? (pl. anyukám kutyusával?) Régen egyáltalán nem félt sőt!!! most meg retteg szegény állatoktól. (néha még a cicáktól is....)
Üdvözlettel:
Renáta
A kisfia félelemérzete van kialakulóban, ezért tart a kutyáktól és ezt még sok más is fogja követni! A legjobb módszer h nem szabad erőltetni h megbarátkozzon velük, mert így akár még inkább elmélyíthető ez a probléma, viszont amikor kutyával találkoznak vegye föl ugyan úgy az ölébe a kisfiát és mesélje el neki h a kutya milyen kedves, hasznos állat.
Üdv.: