Kedves Andrea!
Nekem van egy 5 éves kisfiam és egy 1 éves kislányom. Soha nem hittem, hogy ekkora különbség lehet két testvér között. A kislányom sajnos epilepsziás, hála istennek a gyengébb változatban, de ahhoz képest, hogy még csak egy éves, nagyon sok viszontagság érte már és ő mégis, állandóan mosolyog, mindig jó kedvű, örömteli baba. A kisfiam azonban 5 éves. Állandóan melankólikus hangulatban van. Nemcsak azóta mióta megszületett a testvére, már előtte is. Időnként, de nagyon ritkán jó kedvű, de egyébként mindig szomorú, semmi jót nem talál a játékban, az óvodában. Már középső csoportos, de még a mai napig is sír az oviban, pedig csak fél napra jár. Nagyon kötődik hozzánk. Itthon is sokszor szomorú, nem köti le semmi. Együtt lakunk a szüleimmel. Nagyon jól kijön velük, de mégis ott is mindig szomorú, időnként hirtelen haragú, de nem tudni miért. Aztán a másik percben pedig fut, szalad, hiába szól rá az ember, hogy ne szaladjon, lever valamit, megüti a testvérét. Akkor pedig épp a másik véglet, kinyújtja a nyelvét, és jön a jól van na című mondatok. Éjszakánként nem hajlandó a saját ágyában aludni, voltunk már vele határozottak is, de nem bántóak, de éjjel akkor is ott köt ki közöttünk. Mindig úgy néz ki, kreál valami félelmet magának, amivel hozzánk menekülhet. Tény, hogy a szomszédban van egy nagy kutya és éjjelenként ugat, de soha nem ijesztette meg, és egyébként sem fél a kutyáktól. Nagyon-nagyon sokat beszélgettünk már vele. Próbáltuk már határozottabban, de nem bántólag és próbáltuk már megértően is, de semmi sem vezet eredményre. Mi lehet a baj? Nincs pedig a tesóval többet foglalkozva, igyekszünk egyformában. Ön szerint depresszió? Mivel tudnék rajta segíteni? Várom válaszát, tisztelettel: Kata