Anyóssal együtt élve

Kedves Levélíró!
Nem minden lelki problémára van tisztán pszichológiai megoldás. Tanácsolhatnék Önnek én is olyasmiket, hogy "ne vegyen róla tudomást" vagy "gondoljon erre vagy arra", de nem tudom elképzelni, hogy komoly javulást hozna. Az ilyen kényszerű együttélések mindig nagyon megterhelik az érintetteket - az egész családi rendszert. Minden tagot külön-külön és az összes kapcsolatot is. Nem tudok mást javasolni, mint a környezet, a lakáshelyzet átalakítását bármilyen módon: akár az Önök, akár az anyós költözése formájában. Nagyon fontos lenne, hogy külön, vagy legalább némi távolságra éljenek, akkor is, ha jobb híján az idős hölgy csak egy különálló épületbe kerül akár ugyanabban az udvarban, vagy településen... Az állandó szorongás, az időnkénti pánikrohamok, a sűrűsödő feszültségek, a kilátás, hogy ki tudja, még hány évig kell így élni, és Önnek is csak egy élete van; a tudat, hogy a két gyerek is ebben a feszültségben él, pedig ők is valószínűleg megsínyylik ezt - épp elég ok arra, hogy valahogyan feloldják ezt a feszültséget. Tudom, hogy nehéz, de nem hiszem, hogy lenne másfajta megoldás mint gyakorlati. És nagyon fontos lenne, hogy Ön megőrizze saját magát a közvetlen családja, a férje, a gyerekei számára. Az az elsődleges feladata, hogy óvja és táplálja a házasságát és a két gyerekét. Ehhez pedig mindenek előtt saját magának kell jól lennie, egyensúlyban, testileg és lelkileg egészségesen.
Az életben néha jó sebész módjára vágni kell ahhoz, hogy utána jól érezzük magunkat, és engem mindig nagyon elszomorít, ha egy egész család él boldogtalanul egyetlen beteg vagy idős ember miatt. Kell, hogy legyen más módja is a róla való gondoskodásnak.Sok erőt kívánok a fontos döntések meghozatalához.