Kedves Ildikó!
A válasz ott van a saját soraiban. A tanárnő – az elmondottakból ítélve – valóban nem alkalmas arra, hogy kicsi gyerekek lelkét befolyásolja. Nem akarom elkeseríteni, de a kislánya már sérül, ha a tanárnő állandó gúnyolódására számítva megy be napról napra az iskolába. Ami a testvérféltékenységet illeti: ez egy teljesen természetes, normális, egészséges érzés, minden testvérben megvan valamennyire, és tökéletesen megfér azzal, hogy egy másik „hullámhosszon” ugyanaz a gyerek ugyanahhoz a testvérhez szeretettel, kedvességgel, figyelemmel is tud fordulni. Egy emberben egyszerre többféle érzésnek is helye van. Ha a gyermek az ösztönös érzését fölül tudja írni a társadalmilag megkívánt gyöngédséggel és kedvességgel, az jó hír, de semmi esetre sem szabad sem csodálkozni, sem haragudni, ha néha ellenséges vagy vetélkedő viselkedést is mutat. Ezt a tanárnőnek is tudnia kellene. Ha viszont Ön a tanárnőről olyan információkkal rendelkezik, amiket itt leír, akkor ennek birtokában a tanárnő feletteséhez fordulhat, és jó is, ha megteszi, mert nem az Ön gyermeke az egyetlen, akiben kárt tehet egy éretlen személyiségű, érzelemvezérelt pedagógus. Ha az igazgató pedagógiailag elkötelezett, akkor ő sem fogja örömmel hallani, hogy valamelyik alsós tanítója gúnnyal, gyermekesen, esetleg rosszindulatúan fordul ennyire kicsi gyerekek felé. Azzal egyetértek, hogy ha a kislányának a gyerekek között jó barátai vannak, akkor az iskolaváltás nehéz döntés lenne, de a mindennapos szorongás szintén nem tesz jót. Tanácsolnám, hogy a lehető legtágabb körben tájékozódjon, beszéljen a gyerekkel, esetleg a barátnőivel, más anyukákkal, apukákkal, esetleg ha a gyereknek van más tanára, őt is érdemes megkérdezni, hogyan látja a kislányt. A sok beszélgetés során kialakulhat egy tágabb kép, akár egy stratégia is arról, hogy mi lenne a követendő eljárás. Az igazgatóhoz érdemes úgy fordulni, hogy egyszerűen elé tárja a problémát, az információkat, amiket szerzett, és tanácsát kéri, segítségért fordul hozzá a gyerek – és esetleges más gyerekek – megvédése érdekében. Ugyanakkor nem kívánatos, hogy a tanárnő ellen keresztes hadjárat induljon – vele is érdemes először megértően, együttműködően beszélgetni és csak akkor lépni tovább, ha a helyzet nem javul, ha az Ön rossz benyomásai megerősödnek. Érdekes lehet, hogyan látják ugyanezt a tanárt más szülők. Mindenesetre nagyon biztatnám, hogy lépjen, tegyen a gyerek érdekében, ne hagyja annyiban, hanem tájékozódjon és cselekedjen. A korai – és későbbi – tanárok és egyéb befolyásos felnőttek erős nyomot tudnak hagyni gyerekeink lelkén, és néha riasztóan kicsi a ráhatásunk arra, kik formálják addig gondosan óvott kicsinyeink személyiségét. Sok sikert!