|
|
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Orsolya!
Apám alkoholista. Évek óta rendszeresen járt a kocsmába, ez nyílt titok volt, de ha szóvá tettük, ég-föld szakadt le, fel volt háborodva. Sokszor tagadta, néha pedig azt mondta, hogy egy kis szórakozás kell neki is. Velünk közben nem foglalkozott. Az élete annyiból állt, hogy dolgozott, ivott, aludt, amikor csak tehette, a kocsmában ült. Próbáltuk vele megbeszélni, de addig tartott, rögtön utána folytatta. Anyumtól már "utolsó utáni" esélyt is kapott, de azt is eljátszotta, aztán elszakadt a cérna és nem bírta tovább, elköltözött, én maradtam az egyetem és a kutyáim miatt. Kb fél évre rá már én sem bírtam tovább, anyumhoz költöztem.
Most vele és az új párjával lakok, mindenki kedves, megvan mindenem, nagyon szeretek itt lenni, de minden alkalommal, amikor szóba kerül a régi ház, vagy apám, este rémálmom lesz.
Mikor elköltöztem, apám kitagadott, azt mondta soha többé be ne tegyem a lábam a házba. Előtte is összeesküvés elméleteket gyártott, hogy anyukám azért ment el, mert már megvan az ő "utódja", és én ezt tudom, csak nem mondom el neki. Ha őszintén akartam vele beszélgetni, az egyik percben azt mondta igazam van, a másikban pedig már én voltam a legszemetebb ember, amiért őt piszkálom. Később kiderült, hogy az egyik rokonunknak azt mondta, hogy ne barátkozzon velem, mert nem vagyok normális. A költözés után pedig kérte őket, hogy szakítsanak meg velünk minden kapcsolatot, aztán ezt is letagadta.
Ezek után hívogat telefonon, de nem tudom felvenni, hiába döntöm el, hogy most pedig meg fogom hallgatni, hátha akkor nem hív többet, nem tudom megnyomni a felvevő gombot, lefagyok. Este pedig megint jönnek a rémálmok, pedig nappal még úgy érzem minden rendben van.
Mit akarhat még annyi hazudozás és ígérgetés után? Miért nem hagy végre békén? Mit tudok tenni, hogy túl lépjek rajta?
Apám alkoholista. Évek óta rendszeresen járt a kocsmába, ez nyílt titok volt, de ha szóvá tettük, ég-föld szakadt le, fel volt háborodva. Sokszor tagadta, néha pedig azt mondta, hogy egy kis szórakozás kell neki is. Velünk közben nem foglalkozott. Az élete annyiból állt, hogy dolgozott, ivott, aludt, amikor csak tehette, a kocsmában ült. Próbáltuk vele megbeszélni, de addig tartott, rögtön utána folytatta. Anyumtól már "utolsó utáni" esélyt is kapott, de azt is eljátszotta, aztán elszakadt a cérna és nem bírta tovább, elköltözött, én maradtam az egyetem és a kutyáim miatt. Kb fél évre rá már én sem bírtam tovább, anyumhoz költöztem.
Most vele és az új párjával lakok, mindenki kedves, megvan mindenem, nagyon szeretek itt lenni, de minden alkalommal, amikor szóba kerül a régi ház, vagy apám, este rémálmom lesz.
Mikor elköltöztem, apám kitagadott, azt mondta soha többé be ne tegyem a lábam a házba. Előtte is összeesküvés elméleteket gyártott, hogy anyukám azért ment el, mert már megvan az ő "utódja", és én ezt tudom, csak nem mondom el neki. Ha őszintén akartam vele beszélgetni, az egyik percben azt mondta igazam van, a másikban pedig már én voltam a legszemetebb ember, amiért őt piszkálom. Később kiderült, hogy az egyik rokonunknak azt mondta, hogy ne barátkozzon velem, mert nem vagyok normális. A költözés után pedig kérte őket, hogy szakítsanak meg velünk minden kapcsolatot, aztán ezt is letagadta.
Ezek után hívogat telefonon, de nem tudom felvenni, hiába döntöm el, hogy most pedig meg fogom hallgatni, hátha akkor nem hív többet, nem tudom megnyomni a felvevő gombot, lefagyok. Este pedig megint jönnek a rémálmok, pedig nappal még úgy érzem minden rendben van.
Mit akarhat még annyi hazudozás és ígérgetés után? Miért nem hagy végre békén? Mit tudok tenni, hogy túl lépjek rajta?
Kedves Levélíró!
Eléggé fontos lenne, hogy az Ön problémáját válassza szét az édesapja problémájától. Az édesapja alkoholfüggő. Az alkoholfüggés nem bűn, hanem egy nagyon rossz pszichés állapot, amit az érintett és a környezete egyaránt keservesen megszenved. Ebből a pszichés állapotból kimászni csak akkor lehet, hogyha maga az érintett ezt nagyon erősen akarja és megfelelő segítséget kap hozzá. Mindenki csak saját magán változtathat, más embereket nem tudunk megváltoztatni, legföljebb segítséget nyújtani a saját változási folyamatukhoz, ha kérik. Az alkoholfüggésben van egy szakasz, amikor még könnyebb talán kilépni, és van egy olyan szakasz, ahol az ember és az anyag már együtt képez egy egységet és nagyon nehéz őket szétválasztani - tehát nem elhatározás kérdése. Amit az édesapján lát - hogy egyik "énrésze" azt mondja, "igazad van, és le kéne szoknom", a másik énrésze azt mondja "ugyan, nincs itt semmi baj, nem tudom, miről beszéltek" - ez a belső feszültségeit, megosztottságát mutatja. Mindannyiunk belső beszéde több szólamú, de ezek között nem mindig van ekkora széttartás vagy feszültség.
Gyakran előfordul, hogy egy egész családi rendszer feszültsége az alkoholbeteg személyen csapódik ki, és mivel az ő viselkedési zavara látványos, őt hibáztatják, `ő viszi el a balhét`, de a boldogtalanságára, menekülésének okaira már nehezebb lehet rálátni. Az édesapjával tehát ez a helyzet. Hogy akar-e változtatni a helyzetén vagy nem, azt ő dönti el, az unszolás vagy a hiháztatás aligha segíti hozzá ehhez.
Ami a saját problémáját illeti, azt hallom, hogy nagyon sok éve él egy zavaros, békétlen családi helyzetben és ezt keményen megszenvedte. Rengeteg különféle érzés kavarog a lelkében, amelyek mind azért kiáltanak, hogy megértsék, kifejezzék, rendbe rakják őket. A nehéz éjszakák is azt jelzik: elkerülhetetlen, hogy elvégezze az immár maga mögött tudott történetnek a feldolgozását. Ezt sajnos nem lehet megúszni. azt hiszem, ez azon esetek közé tartozik, ahol pszichológushoz fordulni éppoly törvényszerű, ahogyan az autóját is elviszi a szerelőhöz, ha elromlik, rángat, füstöl, vagy nem megy tovább. A pszichológus segít elvégezni a rendrakást, feldolgozást és társául szegődik a gyász és a tisztább jövő felé fordulás útján. Sok sikert!
Eléggé fontos lenne, hogy az Ön problémáját válassza szét az édesapja problémájától. Az édesapja alkoholfüggő. Az alkoholfüggés nem bűn, hanem egy nagyon rossz pszichés állapot, amit az érintett és a környezete egyaránt keservesen megszenved. Ebből a pszichés állapotból kimászni csak akkor lehet, hogyha maga az érintett ezt nagyon erősen akarja és megfelelő segítséget kap hozzá. Mindenki csak saját magán változtathat, más embereket nem tudunk megváltoztatni, legföljebb segítséget nyújtani a saját változási folyamatukhoz, ha kérik. Az alkoholfüggésben van egy szakasz, amikor még könnyebb talán kilépni, és van egy olyan szakasz, ahol az ember és az anyag már együtt képez egy egységet és nagyon nehéz őket szétválasztani - tehát nem elhatározás kérdése. Amit az édesapján lát - hogy egyik "énrésze" azt mondja, "igazad van, és le kéne szoknom", a másik énrésze azt mondja "ugyan, nincs itt semmi baj, nem tudom, miről beszéltek" - ez a belső feszültségeit, megosztottságát mutatja. Mindannyiunk belső beszéde több szólamú, de ezek között nem mindig van ekkora széttartás vagy feszültség.
Gyakran előfordul, hogy egy egész családi rendszer feszültsége az alkoholbeteg személyen csapódik ki, és mivel az ő viselkedési zavara látványos, őt hibáztatják, `ő viszi el a balhét`, de a boldogtalanságára, menekülésének okaira már nehezebb lehet rálátni. Az édesapjával tehát ez a helyzet. Hogy akar-e változtatni a helyzetén vagy nem, azt ő dönti el, az unszolás vagy a hiháztatás aligha segíti hozzá ehhez.
Ami a saját problémáját illeti, azt hallom, hogy nagyon sok éve él egy zavaros, békétlen családi helyzetben és ezt keményen megszenvedte. Rengeteg különféle érzés kavarog a lelkében, amelyek mind azért kiáltanak, hogy megértsék, kifejezzék, rendbe rakják őket. A nehéz éjszakák is azt jelzik: elkerülhetetlen, hogy elvégezze az immár maga mögött tudott történetnek a feldolgozását. Ezt sajnos nem lehet megúszni. azt hiszem, ez azon esetek közé tartozik, ahol pszichológushoz fordulni éppoly törvényszerű, ahogyan az autóját is elviszi a szerelőhöz, ha elromlik, rángat, füstöl, vagy nem megy tovább. A pszichológus segít elvégezni a rendrakást, feldolgozást és társául szegődik a gyász és a tisztább jövő felé fordulás útján. Sok sikert!
Frank Orsolya
2015. 04. 09. 20:39
Olvasói értékelés: 5 / 5
.jpg){kind=small}
