Kedves Vera!
Örülök, hogy írt, annak ellenére, hogy kizárt, hogy érdemben segíteni tudjak ebben a formában, talán csak azzal, hogy egy néhány magától értetődő megállapítást teszek.

1.) A párkapcsolatuk nem ért véget, csak másmilyen fázisban van. Vonzás és taszítás keveredik és eredményez feszült, zavaros, viharos helyzetet. Ez mind a négyüktől sok energiát követel és von el.

2.) Ezt önerőből kisimítani, rendezni nem lehet, csakis külső segítséggel. Hasznos lenne olyan párterapeutát találniuk, aki kettejükkel külön-külön is és közösen is dolgozik. A Családterápiás Liga nagyon jó szakemberekkel segíti a hozzájuk fordulókat.

3.) A párkapcsolatok sokszor azon buknak el, hogy a felek párkapcsolati viselkedése nem célravezető, nem olyan, ami a másik nem számára vonzó lenne és az együttélést elősegíté. Mi nők is gyakran teszünk olyan lépéseket, amelyekkel öntudatlanul is eltoljuk magunktól épp azokat, akiket vonzani, közel tartani szeretnénk. Ebben ma már szerencsére kiváló szakemberek tudnak segíteni, sok hasznos ismerethez lehet hozzájutni, ilyen kiváló erőforrás például a titkostanacsoknoknek.hu weboldal, és az általuk kínált tréningek, tanfolyamok, ingyenes YouTube-videók.

Drukkolok, hogy minél előbb megtegyenek minden lépést annak érdekében, hogy ez a sok potenciálisan pozitív érzés valamiféle nyugvópontra juttassa a családot – ha lehet, akkor együtt, ha nem lehet, akkor egy működőképes külön élő rendszerben.

Drukkolással...

Kedves Lulu!
Nagyon sajnálom, hogy így alakult a családjuk története, de azért a tapasztalat azt mutatja, hogy ha minden egyéb tényező rendben van, akkor a gyerekek előbb-utóbb feldolgozzák az ilyen átalakulást és túlteszik magukat rajta. Azt gondolom, az ilyenkor követendő lépésekről, megfontolásokról meglehetősen könnyen talál szakirodalmat a könyvesboltokban is, számos írás született arról, hogyan lehet viszonylag sikeresen átvészelni a válást. Ezért csak egy néhány dologra mutatnék rá. Az egyik az, hogy a gyerekeknek fontos a tiszta helyzet, az átláthatóság és kiszámíthatóság, a rendszer. Nem feltétlen gond, ha Önöknél is találkoznak az apjukkal, de az új helyzetet mégiscsak jobban leképezi, hogyha a saját lakásukban Önnel vannak együtt, az édesapjukkal pedig annak az új lakhelyén. De még fontosabb, hogy ők mind a két szülőt továbbra is szerethessék és mind a kettőnek a szeretetében biztosak lehessenek. Ezért az a leglényegesebb - bár ezt sokan nehezen tartják be, pedig fontos! - hogy egyik szülő se mondjon rosszat a másikról, hanem fogadja el, sőt, legyen hálás, hogy a gyerekek és a szülő közötti szeretet töretlen. Természetesen nagyon fontos, hogy a gyerekek előtt ne veszekedjenek és az új életüket, párjukat, kapcsolatukat, magánéletüket se a gyerekek előtt tárgyalják meg. Közös ügyeiket külön, a gyerekek nélküli helyzetekben érdemes intézni. Az is lényeges, hogy a gyerekek kapcsolattartása a két szülővel kiegyenlített legyen, mindkettővel sok időt töltsenek, az apa is része maradjon az életüknek (ez jó, hogy elhozza őket az óvodából, iskolából, játszótérre viszi őket, stb.), hogy ha külön is, de mindkét szülővel intenzív, élő kapcsolatuk maradjon. Ellenkező esetben a gyerekek azt érzik, hogy egyik szülejüket elveszítik.
Ha még egy év múlva is tart a "sírás-rívás", vagy súlyos szorongásos tüneteket észlel (pl. székletvisszatartás), akkor érdemes szakemberhez fordulni. Minél hamarabb rendeződik az Ön érzelmi hogyléte, minél hamarabb tud nyugodt, élhető, letisztult új életet mutatni a gyerekeknek, példát mutatva, hogy így is lehet teljes értékű, nyugodt, sőt, örömteli életet élni, annál hamarabb fogják ők is ezt érezni. Az, hogy mennyire nagy megrázkódtatást élnek meg, részben attól is függ, hogy Ön mekkora megrendüléssel viseli. Az ilyen változás ugyanakkor elkerülhetetlenül törést okoz, és a gyerekeknek szükségképpen végig kell járni a tiltakozás, harag, szomorúság, felépülés különféle stációit, hullámzóan, váltakozó intenzitással és stratégiákkal. Fontos, hogy sokat legyen velük, hogy mindegyikük a maga módján élhesse meg a gyászát, hiszen nagyon eltérő életszakaszban vannak, amikor a lelki működésük is különbözik. A legfontosabb a melegség, a nyugalom, a tiszta helyzet és - ha kérik - a tömör, értelmes, nyugodt, hibáztatástól mentes válaszok. Sok sikert!

Kedves Annamária!
Köszönöm levelét, de természetesen még így is nehéz pontosan belelátni a helyzetbe vagy különösen a gyermeke lelke mélyébe. Az nyilvánvaló, hogy a féltékenység nem a férfinak szól személyesen, hanem a helyzetnek, annak, hogy az eredeti apa helyét átveszi valaki. Nem tudhatjuk pontosan, hogy a kisfia ezt pontosan hogyan éli meg, talán úgy, hogy neki kötelessége megvédeni az apja helyét… ki tudja. Az bizonyos, hogy valamilyen módon segítségre van szüksége. Nagyon jó, hogy Ön ennyire fokozatosan és kíméletesen jár el, és az is bizonyos, hogy hosszú távon rendeződni tud a dolog, ha ez a férfi valóban jóérzésű és kedves, és az is hasznos lesz, hosszabb távon, ha a fiúk látják az anyjukat egy jól működő párkapcsolatban. Előtte viszont mindenképpen segíteni kell a nagyobbik fiának túljutni azon az elakadáson, ami most gyötri, és ehhez szakmai segítség is szükséges. Ha talál egy jó gyerekpszichológust, akkor ott a kisfiú talán megszabadulhat azoktól az érzésektől, amelyek a mélyben meghúzódnak és megakadályozzák, hogy elfogadja az Ön párját. Ilyen segítség nélkül ez még akkor is nehezebben oldódik meg, ha nyilván Ön beszél a gyerekkel a helyzetről. Az sem mindegy, hogy milyen a saját édesapjával való viszonya. Kérem tehát, keressen a kilenc éves kisfiának egy olyan gyerekpszichológust, akiről a saját benyomásai is jók és megnyugtatóak és akivel a gyerek is jól érzi magát, és járják végig az utat, ami szükséges ezeknek a gátaknak a föloldásához, magának a válásnak a földolgozásához.
Sok sikert és gratulálok a gondos, odafigyelő anyaságához!