Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában
Véget akart vetni az életének egy gyerek kedd délelőtt a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolában: egy nyakba akaszthetó menzás kártya kötelével próbálta felakasztani magát - írja a DélMagyar.
A diákra a gondnok talált rá a mosdóban, aki azonnal közbeavatkozott és hívta a mentőket.
A lap megkereste a mentőket és a rendőrséget is, azonban a hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az ügyben. Az iskolába járó gyerekek szülei csak kiszivárgott sajtóhírekből tudták meg, hogy nagy baj történhetett az intézményben.
"Észrevettük, hogy sok rendőr és mentő érkezett az iskolához, majd elhúzták a függönyöket, hogy ne lássuk, mi történik. Többen sírtunk, mert azt hittük, hogy mi tettünk valami rosszat. Nagyon meg voltunk ijedve"
– mondta el egy felsős diáklány a DélMagyarnak.
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:
A lány elmondása szerint egy felsős fiú próbálta felakasztani magát, aki nemrég érkezett az iskolába, és társaival nem volt felhőtlen a kapcsolata - a többiek gyakran beszóltak neki, de ő is előfordult, hogy meghúzta a lányok haját. A menzás kártyát egy társától kérte kölcsön, aki nagyon rosszul érezte magát a történtek után - de elmondták neki, hogy nem az ő hibája, ami történt.
A fiú állapotáról egyelőre semmit sem lehet tudni.
Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a 116-123-es telefonszámon a nap bármely órájában, ingyenesen hívható Magyar Lelki Elsősegély telefonszolgálatát! Öngyilkossági gondolatok esetén látogass el a következő oldalra: https://ongyilkossagmegelozes.hu/
Indexkép: Szegedi Televízió / Youtube
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)