|
Kérdezz-felelek
Azt szeretném megkérdezni, hogy Ön helyesnek tartja e léböjt kúrák tartását?
Én még nem próbáltam, de most gondolkodom rajta. A Dr Steinberger féle "csomagot" néztem ki hozzá, de nem tudom, hogy ennek milyen hatása van. Illetve tényleg olyan jót tesz e a szervezetemnek. Méregtelenítés céljából gondoltam, nem fogyni szeretnék vele.
Előre is köszönöm válaszát, Ildikó
A léböjt kúrát hosszabb ideig szigorúan csak orvosi felügyelet mellett javasolom. A Dr.Steinberger-féle még az a kategória, ami otthon is teljesíthető. Nagyon jó tisztító hatása van az ilyen kúrának, tisztítja a májat, vizeleti rendszert, nyirokrendszert, tehát ebből a szempontból ajánlott évente 1x, maximum 2x az ilyen kúrák beiktatása.
Néhány javaslatot, gondolatot fűznék hozzá csak:
- Olyan időszakban csinálja a kúrát, amikor sokat tud pihenni, nem kell egész nap szaladgálnia, nem végez kemény fizikai munkát, stb.
- Ha esetleg nem bírja az éhezést, és rosszullét jön Önre, akkor inkább egyen délben egy kis szem főtt krumplit, vagy egy marék főtt rizst, mert ha rosszul lesz, akkor semmit sem ér a böjt.
- A Kúra után szedjen korall kalciumot és probiotikumot néhány hétig.
Üdvözlettel:
Folymatosan küszködök a hüvelygyulladás, hólyaggyulladás ördögi körével.
Én azt hiszem az alapprobléma az állandó hüvelyfertőzés, - van hogy csak 1 hétig nincs panaszom (vagy addig se), aztán újrakezdődik az egész.
legutóbb candida és gram+ pálca baktériumot mutattak ki a hüvelyben. természetesen már számtalan hüvelykúpot elhasználtam, a gombára gombára szájon át is szedtem kapszulát. sajnos nekem nem futja hogy homeopátiás vagy egyéb magánrendelésekre eljárjak, probiotikumot szedek, illetve próbálok cukormentes diétát tartani.
Köszönöm ha tud segíteni
Üdvözlettel
Judit
Először is el kell mondanom, hogy ha folyamatosan fennáll ez a probléma, akkor muszáj lenne a dolgok lelki hátterét is feltérképezni.
Fizikai síkon amit kipróbálásra ajánlok:
1. Egy irrigátort töltsön meg félig vízzel, majd tegyen bele 15 csepp teafaolajat, amit előzőleg feloldott egy kis kanálka meleg tejben. Ezzel irrigáljon egy hétig minden nap. Egy hét után pedig heti 2x.
2. Az irrigálás után este helyezzen fel egy Floragyn hüvelykúpot. Ezt gyógyszertárban, DM-ben lehet kapni. Tehát egy hétig minden nap, majd heti 2x ezt is.
3. A hideg törzsfürdőt is kipróbálhatja, hogy átmozgassa a kismedencei szervek vérellátását. Ezt hetente 1-2x lehet ismételni.
4. A húgyúti gyulladásra teakeveréket és a Cocowell kókuszvizet javaslom.
5. A diétát a fehérjékre is ki kell terjeszteni. Tehát érdemes egy 1 hónapos "krumplidiétát" tartani, aminek a lényege, hogy a húsokat, tejtermékeket, kenyeret, tésztaféléket, édességeket száműzni kell az étrendből, és zöldség és krumpli (valamint barna rizs, köles, hajdina, bulgur) alapú étkezést kell folytatni. Ennek a pontos leírását e-mailben el tudom küldeni.
Remélem, tudtam segíteni.
Várom a jelentkezését!
Üdvözlettel:
35 éves vagyok. Már sajnos most észreveszem, hogy a térdem kattog, a lábszáramban az inak feszülnek... Alapvetően nem vagyok túlsúlyos és viszonylag egy szinten mozog a súlyom (nem iszom kólát, cukros lötyöket, alkoholt, nem dohányzom, napi 1 kávét iszom), viszont stresszes életet élek. A húsról nem tudok lemondani.
Szeretné érdeklődni, hogy a szervezetem sav túltelítettségéről hogyan kaphatok információt, mérési eredményt?
Tud(sz) nekem ebben segíteni?
Válaszát várva,
Tisztelettel
Zoe
Köszönettel elfogadom a burkoltan felajánlott tegeződést. :)
A sterssz valóban sokat ront a szervezet sav-bázis egyensúlyán, de valószínű, hogy más is hozzájárul ezekhez a tünetekhez.
Az, hogy a térded kattog és izom(ín-)feszülés van a lábában, alapvetően két dolgot jelenthet:
1. kevés folyadékfogyasztás (vagy nem megfelelő veseműködés, ha úgy gondolod, hogy eleget iszol)
2. Súlyos ásványi anyag és nyomelem hiány: leginkább kalcium, magnézium, és kálium.
A szervezet sav-bázis térképét én a számítógépes állapotfelmérés során szoktam feltérképezni, ahol az összes szervet átnézem, a tápanyaghiányokkal, kórokozókkal együtt. (Részletesebb tájékoztatót a blogomon olvashatsz róla.) Így kiderül, hogy a szervezet hol alakított ki illegális hulladéklerakókat.
Ezt a módszert egészítem ki további egyszerű tesztekkel: lakmuszpapírral és tesztcsíkkal megnézem, hogy a nyál és a vizelet milyen pH-t mutat, illetve a vizeletben milyen esetleges anyagok jelennek meg.
Ezen kívül még egy módszer van: az orvos vérvizsgálattal ellenőrzi a vér pH értékét, ami egy igen szűk tartományban mozoghat csak, 7,35 - 7,45 között. Ha ennél kevesebb, vagy több az eredmény, akkor a szervezet alapvető sav-bázis egyensúlya borult fel. (A vér az utolsó hely, ahol ez a gond megjelenik, a véráram igyekszik minden salakanyagtól, méreganyagtól minél gyorsabban megszabadulni, hogy fenntartsa ezt a kényes egyensúlyt. ) A negatív (normál) véreredmény tehát nem jelenti azt, hogy egyébként a sejten belüli vagy sejt közötti térben minden rendben van.
Szívesen elkészítem Neked egyéni egészségprofilodat, várlak szeretettel!
Köszönöm, hogy megtiszteltél kérdéseddel.
Üdvözlettel: