|
Kérdezz-felelek
A Puritan S Pride wild yamsz kapszula helyett a Nature S Way Wild yam Root kapszulát tudnám beszerezni.Ezt használhatom helyette?
Köszönöm válaszodat
Andy
Igen, jó lesz. A P`sP már nem gyártja sajnos, csak krém formájában, és az sem kapható itthon. Én Angliából hozatom most már, nekem egy angol márka vált be, és mindig van nálam raktáron.
Üdvözlettel:
KIderült, hogy endometriózisom van. Voltam természetesen orvosoknál vizsgálatokon, akik erre gyanakszanak, inkább, mint aranyérre. A neten olvasva cikkeket, is nyilvánvalóvá vált, hogy az van. Nőgyógyászhoz nem akarok visszamenni, kemikáliákat nem akarok enni. Azt olvastam, hogy ez hormonok miatt van. NEkem mindig is voltak hormonális problémáim. CSak annyi, hogy sosem volt rendszeres a havim. Most úgy tapasztaltam, 2013év végére kezdett a rendzseresség beállni. Mit tudok tenni? Azon is gondolkodtam, hogy elmegyek itt a közelben lévő természetgyógyászhoz. Néhány ezer ft igaz, de megmond gépi felmérés alapján mindent és nem kemikáliát ad. Sajnos az arcüreg gyulladásom még mindig megvan. Inhalálással még ugyan nem próbálkoztam csak homeóval. Visszatérve az endoval mit lehet kezdeni? Köszönöm segítségét. Mono
Ha lehetősége van, menjen el egy állapotfelmérésre, és is ezt javasolnám, ha Budapesten lenne, hogy jöjjön el hozzám először. Úgy könnyebb bármit is mondani, hogy tudom, mi zajlik a szervezetében.
Szorosan az endometriózis problémára visszatérve a jamszgyökér (wild yam) tartós és magasabb adagban történő szedése segíthet a problémán.
Az arcüreg probléma kapcsán felmerülhet esetleges ételintolerancia is, ami miatt nem múlik el. Kezelésként az inhalálást midnenképpen megpróbálhatja, de a száraz sóterápiát is (akár sópipa formájában is).
Üdvözlettel:
47 éves vagyok, s 3 éve műtöttek egy méhből kifelé növő mioma göbbel. A mióma sajnos visszanőtt, most 2,5 cm átmérőjű, a méh falában található. Panaszt nem okoz, viszont a menstruációs ciklusom rendszertelen, 23-25-28 napos, s ezzel kapcsolatban szeretnék kérni tanácsot. Milyen fitoösztrögént szedhetek, az elmúlt egy hónapban a hajhullásom is elég intenzív lett.., szükség van e hormonszint megállapításra, vagy elég a vas meghatározás a vérvételkor? Válaszát köszönöm, s szívből gratulálok Önnek az oldalhoz s a lelkiismeretes munkájához! Üdvözlettel! Krisztina
Mindenképpen jó lenne egy hormonmeghatározás, de azt gondolom, hogy a Femicint anélkül is elkezdheti szedni. Abban egy kevés fitoösztrogén van, de a nagy része fitoprogeszteron, ami Önnek kell a mióma visszahúzódásához, illetve a ciklus beállításához. A hajhulláson is segíthet, de arra kipróbálhatja mindentől függetlenül a fodormenta tea rendszeres fogyasztását 3 hónapon keresztül.
A miómára még kipróbálhatja az aromaterápiát is. Bázisolajba cseppent rozmaring (10csepp), boróka (10csepp), indiai citromfű (10csepp) és teafa (20csepp) illóolajakat, azt összeforgatja, és reggelente a mióma feletti bőrbe alaposan bemasszírozza. Esténként pedig muskotályzsálya olajával keni be a bőrt (azt is bázisolajba keverve, 50ml-hez 50 cseppet).
Köszönöm a jókívánságokat, remélem Önnek is tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Az utolsó kérdező vagyok. A palástfű és cickafark teát már ittam 3 hónapon keresztül, de abbahagytam, mert úgy tudom, gyógyteát csak ennyi ideig szabad inni. Ezért szeretnék most valami mással próbálkozni, mert a teák nem segítettek. Az én esetemben (csak progeszteron alacsony, a többi hormon jó, prolaktin is) mivel lenne érdemes próbálkoznom? A jamszgyökér kapszulával esetleg? Ez melyik hormonra hat? Olvastam a Villarosa kapszuláról is, illetve a progeszteron krémről is? Melyikkel kellene próbálkoznom?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Brigitta
A kérdést már megválaszoltam Önnek e-mailben, de mivel itt is feltette a kérdést, bemásolnám a választ, hogy a többi olvasó is láthassa. A levélben még beszéltünk a krém jobb felszívódásáról a kapszulával szemben, erre vonatkozik a válasz első része:
"Igen, azt írják, hogy bőrön keresztül jobban felszívódik, de egy tisztességesen legyártott kapszula ugyanolyan jó hatásfokkal dolgozik, mint a krém. Erre leleteim is vannak 1-1 vendégemtől. Viszont sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a VillaRosa kapszulát nem ajánlom többet senkinek, hiába olcsó... Nem véletlenül az. Nem lehet tudni, hogy mennyi hatóanyag van benne, de még csak azt sem írja rá a gyártó, hogy mennyi növényőrlemény van egy kapszulában, amiből nagyjából ki lehet számolni a hatóanyag tartalmat. De saját bőrömön is tapasztaltam, hogy a többi készítményhez képest abszolút semmi hatása nincs.
Én a Femicin Phytohormont szoktam adni a vendégeimnek, ami nagyjából ugyanolyan drága, mint a women's cream, de nem véletlenül.
Most azt mondanám, hogy amíg a pajzsmirigy tablettát szedi és az be nem áll, addig ne szedjen a progeszteronra irányuló készítményt, mert ahogy az orvos is mondja, remélhetőleg be fog állni minden a normál kerékvágásba, ha a pajzsmirigy is rendben lesz."
Üdvözlettel: