|
Kérdezz-felelek
cukorbeteg láb tályog/gyulladás ügyében szeretném a segítségét kérni. Apukám sajnos már vagy 10 éve cukorbeteg - nem inzulinfüggő - és az utóbbi évben két lábujját kellett amputálni fertőzés/tályog miatt. Most sajnos a jobb láb után megjelent az egyik bal lábujján is a gyulladás. A kórházban nem mondanak semmit, csak azt, hogy jegelje meg várjunk. (Amikor utoljára ugyanígy vártunk csupán azt vártuk meg, hogy elfertőződjön a csont is és így amputáció lett a vége). Ezen kívül a folyamatos fertőzés veszély miatt már hosszú hetek óta antibiotikumokat szed és a munkaképtelenség/betegség miatt eluralkodott rajta a depresszió is (rossz kedvű, nem érdekli semmi és folyamatosan aludna).
Mivel hiszek a gyógynövények erejében és érdekel is nagyon régóta a téma jelenleg elkezdtem nála alkalmazni az Energy gyógynövényes koncentrációit és egy ásványi anyag koncentrátumot, de félek, hogy nem lesz elég. Tudna nekem kérem valamilyen tanácsot adni, hogy mit évők legyünk vagy mit tudnánk még tenni?
Nagyon szépen köszönöm előre is ha tud időt szakítani a levelemre!
Üdvözlettel,
Klaudia
Belsőleg fontos lenne folyamatosan fogyasztani cukorbetegeknek való teát. Pl. kukoricabajusz, fehérbabhéj, gyermekláncfűgyökér, diólevél, a megfelelő arányban. A tea mellett természetesen folyamatosan ellenőrizni kell a vércukor szintet, és ha szükséges, módosítani a gyógyszer mennyiséget (gondolom, szed gyógyszert az édesapja a cukorbetegségre).
A lábát pedig minden nap 2x kell gyógynövényes fürdőbe áztatni, ami lehúzza a gyulladást: sűrű diólevél, apróbojtorján, nagybojtorján gyökér, farkasalma főzetben kell áztatni a lábakat naponta 2x30percre, nem túl melegben, inkább langyos, szoba hőmérsékletű folyadék legyen.
Amit még ebben a fázisban erősen javasolt elkezdeni, az az alfa-liponsav szedése, amit a diabétesz ilyen jellegű tüneteinél, hajszálerek megóvása, idegelhalás ellen szoktak alkalmazni. Ez ugyan nem olcsó készítmény (legalábbis a gyógyszerminőségben legyártottak), de mindenképpen megfontolandó az alkalmazása, tekintettel az édesapja problémájának a súlyosságára. Az ENBIENSA Alfa-liponsavból eleinte 3x1et kellene szedni e az édesapjának, aztán fenntartó jelleggel napi egy kapszulát. A pontos terápiát személyes üzenetben vagy telefonon kellene megbeszélnünk.
Üdvözlettel: