|
Dobiné Olasz-Papp NóraBaba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadóElérhetőségeim: Honlap: http://www.dobinenora.hu http://www.valaszkeszszulok.hu |
Kérdezz-felelek
Egy éves tündéri kisfiunk a korának megfelelően aktív, minden érdekli, kúszik-mászik az egész lakásban. Skorpió jellemének megfelelően a végletek embere, rettenetesen akaratos, és hisztis. Egész nap nyivákol, kiabál, és ami a legnehezebb: úgy tűnik erős szeparációs szorongása van, folyamatosan az Anyján vagy rajta csüng. Ritka az, amikor egyedül elvan a játékaival, folyamatosan a "lábunk alatt van". Igyekszünk őt inkább dicsérni, ha olyan dolgot csinál, ami helyes, de sajnos elkerülhetetlen a szidás, amikor a tévét kezdi el dobálni a játékaival :) Egy idő után azért érti mit lehet, mit nem.
Ami miatt írok, az első sorban az Anyukája, szeretett feleségem, aki nagyon nehezen viseli a kisfiúnk aktívkodásat, pontosabban azt, hogy folyamatosan rajta csüng. Neki a korábbi kapcsolatából van egy 9 éves lánya, akit tulajdonképpen egyedül nevelt fel, Apuka nem volt túl aktív, és még így is jutott ideje magára, és például egy ételt is gond nélkül meg tudott főzni. A mi fiúnk mellett ez majdhogynem kivitelezhetetlen. Letenni a járókába nem lehet, mert fulladásig sírja magát, amíg ki nem vesszük. "Bezárni egy helységbe" a játékaival és mondjuk egy bekapcsolt duck tv-vel is csak nagyon ritkán van el, de akkor is csak max 5 percig. Természetesen nem is jó egyedül hagyni egy kisbabát, ezt inkább csak példának írtam.
A megoldás kulcsát abban látnám, hogy a feleségem esetleg ha tudna másképpen tekinteni a helyzetre, akkor talán picivel könnyebb lenne neki, nekünk. Elmondása szerint már az ideg összeroppanás szélén van, mert semmi énideje nincsen. Beiratkozott egy on-line jógatanfolyamra, de azzal sem tud haladni. Sajnos most már 1-3 naponta vannak olyan kirobbanásai, ami valóban okot ad az aggodalomra.
Most még napi 2 alkalommal alszik a baba, de sokszor ez is csak 2x30 perc, így kevés szabadideje marad. És ha ébren van a baba, akkor nincs menekvés, a wc-re is utánunk jön, és ha nem tud bejönni, akkor hatalmas a hiszti, ezért be sem lehet csukni az ajtót :)
Én amiben tudok segítek, a babával is alszom éjszaka, így Ő tud pihenni. Az éjszakák sem mindig jók, sokat felsír, nem csak akkor ha kiesik a cumi, hanem valami más miatt is (talán sötét van vagy rosszat álmodik, vagy igényli a kontaktot, hogy tudja nincs egyedül). Egyszer még eszik éjszaka, bár mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy már csak reggel 6 körül éhezik meg (máskor meg éjfél körül).
Igyekszünk fix napirendet és rutinokat is beállítani neki.
Egyébként mindkettőnknek nagyon jó a kapcsolata a babával, sokat játszunk vele (kell is...), sokat nevet a sok sok sok rinya és kiabálás mellett is.
Tehát a kérdésem az lenne, hogy egy ennyire - mondhatni - hiperaktív gyerekkel hogyan érdemes bánni, hogyan lehet rávezetni az önállóságra. Ha már el tudnánk érni, hogy egyedül is ellegyen 20 percet az nagy megkönnyebbülés lenne. Az sem lenne hátrány, ha nem kiabálna ennyit, mert erre most csak a fejhallgatóba betett zenével lehet védekezni (kell is sajnos, mert elképesztően sokat használja a hangját).
Köszönettel: Alex80
Jó érzéssel olvastam, mennyire figyelmes és gondoskodó szülei vannak ennek a heves vérmérsékletű fiúcskának, szerencsés helyre született! :-)
Bizony, nagyon különbözőek tudnak lenni a testvérkék és teljesen más megéléseket, feladatokat tudnak hozni magukkal. Feleségének ráadásul volt egy elég kemény tapasztalása arról, milyen egyedül helytállni, az érzelmileg és mindenhogyan megviselhette őt. Szerencsére lett az Ön személyében egy csodás társa, megkoronázták kapcsolatukat egy édes, mosolygós kisfiúval, aki a sok szépség mellett kihívásokat is hozott magával. Az ún. többemberes babák mellett valóban nem egyszerű az élet, több támogatás és segítség kellhet a szülőknek, anyáknak mellettük. Van a családban, baráti körben bevethető személy? Vagy akár külső segítség, aki levenne a nappali terhekből felesége válláról? Aki besegítene akár a háztartási munkákban, akár néha a babával játszana, dajkálná őt?
Egy ekkora gyermeket rávenni nem lehet, hogy önmagával ellentétesen viselkedjen, nyilvánuljon meg, ám, ahogy érik, fejlődik, fog ez változni és spontán módon fog önállósodni.
Ha feleségének, vagy épp az egész családnak megugorhatatlannak tűnnek ezek a jelenségek, akkor nem szégyen segítséget kérni, pszichológust is bevonni támogató beszélgetésekkel, vagy épp felderíteni mélyebb gyökeret, ha van.
Ezzel az összefogással, egymás megerősítésével, a támogatás biztosításával csak jó úton haladhatnak, ez nagyon nagy szó a nehézségben!
Bízom benne, hogy hamarosan jobb a könnyebb korszak, ami több derűt hoz magával!
Üdvözlettel: