|
|
Dobiné Olasz-Papp NóraBaba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadóElérhetőségeim: Honlap: http://www.dobinenora.hu http://www.valaszkeszszulok.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Tisztelt Nóra!
Másfél éves a fiam, két hónapja már elköltöztünk az édesapjától. A kapcsolat nem működött. Ügyvéddel írattunk egy megállapodást, miszerint a az apa jogosult hetente két napot elvinni fiát 9 órától 17óráig(amit természetesen ki is használ maximálisan)valamint kéthetente egyszer "ottalvásra" jogosult elvinni. Nem lett viszont rögzítve a papíron, hogy ez milyen időintervallumban zajlik, így ő kitalálta, hogy reggeltől másnap estig elviszi. Kicsit sokallom ezt az időt egy másfél éves gyermek számára az édesanyja nélkül...Mi a szakvéleménye, egy ennyi idős gyermeknek mi az optimális?
Másfél éves a fiam, két hónapja már elköltöztünk az édesapjától. A kapcsolat nem működött. Ügyvéddel írattunk egy megállapodást, miszerint a az apa jogosult hetente két napot elvinni fiát 9 órától 17óráig(amit természetesen ki is használ maximálisan)valamint kéthetente egyszer "ottalvásra" jogosult elvinni. Nem lett viszont rögzítve a papíron, hogy ez milyen időintervallumban zajlik, így ő kitalálta, hogy reggeltől másnap estig elviszi. Kicsit sokallom ezt az időt egy másfél éves gyermek számára az édesanyja nélkül...Mi a szakvéleménye, egy ennyi idős gyermeknek mi az optimális?
Kedves Kérdező!
Nagyon nehéz volna, sőt, nem lehet számszerű választ adni kérdésére, mert erre nem létezik adat és egy válásos, szétköltözős helyzet is összetett nagyon!
Az biztos, hogy egy gyermeknek-életkorától függetlenül-szüksége van szüleire. Az is tény, hogy 1,5 éves kor körül általában megint szokot zajlani egy olyan időszak, mikor a gyermekek fokozottabban anyásak, ragaszkodóbbak anyához. Nem tudom, milyen viszonyban vannak éppen egymással gyermeke édesapjával, de optimális lenne, ha tudnának közös megállapodásra jutni, akár mediátor segítségével!
Ez egy jó összefoglaló a válás, szétköltözés utáni kapcsolattartás mikéntjéről, érdemes lehet elolvasni: https://wmn.hu/elet/29022-ez-a-13-legfontosabb-szabaly-a-valas-utani-kapcsolattartashoz-a-pszichologus-szerint
Kívánom a lehető leggördülékenyebb, legegyüttműködőbb folyamatot!
Üdvözlettel:
Nagyon nehéz volna, sőt, nem lehet számszerű választ adni kérdésére, mert erre nem létezik adat és egy válásos, szétköltözős helyzet is összetett nagyon!
Az biztos, hogy egy gyermeknek-életkorától függetlenül-szüksége van szüleire. Az is tény, hogy 1,5 éves kor körül általában megint szokot zajlani egy olyan időszak, mikor a gyermekek fokozottabban anyásak, ragaszkodóbbak anyához. Nem tudom, milyen viszonyban vannak éppen egymással gyermeke édesapjával, de optimális lenne, ha tudnának közös megállapodásra jutni, akár mediátor segítségével!
Ez egy jó összefoglaló a válás, szétköltözés utáni kapcsolattartás mikéntjéről, érdemes lehet elolvasni: https://wmn.hu/elet/29022-ez-a-13-legfontosabb-szabaly-a-valas-utani-kapcsolattartashoz-a-pszichologus-szerint
Kívánom a lehető leggördülékenyebb, legegyüttműködőbb folyamatot!
Üdvözlettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2018. 01. 10. 22:56
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Nóra!
A következőben kérem tanácsát: 2 hete munkából hazamenet egy üzenetet kaptam az élettársamtól, hogy szomszédolnak 21 hónapos kisfiúnkkal együtt. A szomszédban csak a kicsi volt, apuka elintéznivalóira hivatkozva otthagyta a gyereket. A lakásba belépve, egy kipakolt lakás fogadott bennünket és egy levél miszerint a mi 9 éve tartó kapcsolatunkat megelőzően kezdődő és azóta is 13 éve tartó viszonyából hamarosan gyermeke születik és ideje lehorgonyoznia abban a kapcsolatban, ezért több száz km-re költözött.
Mivel az apuka nem dolgozott, amikor a kicsi 8 hónapos volt, én mentem vissza dolgozni. 16 hónapos koráig az apukájával volt otthon, amikor apukája utazni vágyott, akkor szabadságot vettem ki, ilyenkor 2-3 heteket töltöttünk kettesben a kicsivel. 16 hónapos kora óta bölcsödés. A bölcsödében többször panaszkodtak a gondozók arra, hogy megharapja pajtásait. Engem is gyakran megharapott, viszont amióta nincs mellettünk az apukája, csendben eljátszik. Ez nem tudom szomorúság vagy nyugodtság nála.
A gyermek végignézte a pakolást, bár még csak egy néhány szót beszél, de megérteti magát. Ha telefonál az apukája, klöki a telefont a kezemből, nem hajlandó bilire ülni, egyedül enni. A hétvégére belázasodott, az orvos semmi betegségre, fogzásra való tünetet nem talált nála, azt mondta ezek lelki okokra vezethetők vissza. Sokkal jobban igényli az babusgatást, mint korábban, nagyon rosszul alszik, kiabál álmában, engem hív. Van egy plüss figurája, ezt adta az apukája utoljára a kezébe, ezt azóta apának hívja. Abban sikerült megegyeznünk az apukájával, hogy az új családjához nem viszi el, viszont félő, hogy a gyerek egyátalán nem akar vele kontaktot teremteni. Még néhány holmija miatt járt nálunk az apukája, a gyerek tudomást sem vett róla.
A hétvégén nagymamához készülnek apja és fia. Tartok tőle, hogy a gyermek nem akar majd menni. Mi lehet a helyes ebben az esetben? Nem akarom erőltetni...
Szeretném tanácsát kérni, mire figyeljek oda, hogyan segíthetem át ezen nehéz időszakon a kisfiamat?
A következőben kérem tanácsát: 2 hete munkából hazamenet egy üzenetet kaptam az élettársamtól, hogy szomszédolnak 21 hónapos kisfiúnkkal együtt. A szomszédban csak a kicsi volt, apuka elintéznivalóira hivatkozva otthagyta a gyereket. A lakásba belépve, egy kipakolt lakás fogadott bennünket és egy levél miszerint a mi 9 éve tartó kapcsolatunkat megelőzően kezdődő és azóta is 13 éve tartó viszonyából hamarosan gyermeke születik és ideje lehorgonyoznia abban a kapcsolatban, ezért több száz km-re költözött.
Mivel az apuka nem dolgozott, amikor a kicsi 8 hónapos volt, én mentem vissza dolgozni. 16 hónapos koráig az apukájával volt otthon, amikor apukája utazni vágyott, akkor szabadságot vettem ki, ilyenkor 2-3 heteket töltöttünk kettesben a kicsivel. 16 hónapos kora óta bölcsödés. A bölcsödében többször panaszkodtak a gondozók arra, hogy megharapja pajtásait. Engem is gyakran megharapott, viszont amióta nincs mellettünk az apukája, csendben eljátszik. Ez nem tudom szomorúság vagy nyugodtság nála.
A gyermek végignézte a pakolást, bár még csak egy néhány szót beszél, de megérteti magát. Ha telefonál az apukája, klöki a telefont a kezemből, nem hajlandó bilire ülni, egyedül enni. A hétvégére belázasodott, az orvos semmi betegségre, fogzásra való tünetet nem talált nála, azt mondta ezek lelki okokra vezethetők vissza. Sokkal jobban igényli az babusgatást, mint korábban, nagyon rosszul alszik, kiabál álmában, engem hív. Van egy plüss figurája, ezt adta az apukája utoljára a kezébe, ezt azóta apának hívja. Abban sikerült megegyeznünk az apukájával, hogy az új családjához nem viszi el, viszont félő, hogy a gyerek egyátalán nem akar vele kontaktot teremteni. Még néhány holmija miatt járt nálunk az apukája, a gyerek tudomást sem vett róla.
A hétvégén nagymamához készülnek apja és fia. Tartok tőle, hogy a gyermek nem akar majd menni. Mi lehet a helyes ebben az esetben? Nem akarom erőltetni...
Szeretném tanácsát kérni, mire figyeljek oda, hogyan segíthetem át ezen nehéz időszakon a kisfiamat?
Kedves Anya!
21 hónapos korban teljesen rendezett körülmények közt élő gyermeknél is előfordulnak hasonló megnyilvánulások, akár harapásról, többször ébredezésről, több testkontaktus igényről legyen szó.
De természetesen, Önöknél indok lehet az is, ahogy a gyermek életéből eltűnt az édesapja és nyilván hatással lehetnek rá az Ön reakciói, érzelmei, feszültsége is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Ön a hibás, hanem azt, hogy ez egy olyan törés lehet az életükben, ami nyomot hagy, érzelmi reakciókat okoz és ez így természetes!
Sajnos, konkrét javaslatot nem tehetek, mi a helyes eljárás a nagymamához utazás ügyében,de annyit talán tanácsolhatok, hogy kérdezze meg kisfiát, szeretne-e menni? A döntést sok minden befolyásolhatja, amikbe én innen nem látok bele, de talán érdemes lehet segítséget kérni a bölcsi pszichológusától, gondozótól, aki ismeri a kisfiát, esetleg be lett avatva az egész ügybe!
Vagy kifejezett gyermekpszichológus véleményét is kikérheti, akár itt, a Családinet oldalán, ő kompetensebb lehet ebben a kérdésben, mint én!
Minden jót kívánok Önöknek!
Üdvözlettel:
21 hónapos korban teljesen rendezett körülmények közt élő gyermeknél is előfordulnak hasonló megnyilvánulások, akár harapásról, többször ébredezésről, több testkontaktus igényről legyen szó.
De természetesen, Önöknél indok lehet az is, ahogy a gyermek életéből eltűnt az édesapja és nyilván hatással lehetnek rá az Ön reakciói, érzelmei, feszültsége is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Ön a hibás, hanem azt, hogy ez egy olyan törés lehet az életükben, ami nyomot hagy, érzelmi reakciókat okoz és ez így természetes!
Sajnos, konkrét javaslatot nem tehetek, mi a helyes eljárás a nagymamához utazás ügyében,de annyit talán tanácsolhatok, hogy kérdezze meg kisfiát, szeretne-e menni? A döntést sok minden befolyásolhatja, amikbe én innen nem látok bele, de talán érdemes lehet segítséget kérni a bölcsi pszichológusától, gondozótól, aki ismeri a kisfiát, esetleg be lett avatva az egész ügybe!
Vagy kifejezett gyermekpszichológus véleményét is kikérheti, akár itt, a Családinet oldalán, ő kompetensebb lehet ebben a kérdésben, mint én!
Minden jót kívánok Önöknek!
Üdvözlettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2015. 08. 07. 21:52
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Andrea!Két dolgot szeretnék Öntől kérdezni. Az első, hogy a középső kisfiam 3 éves lesz,és csak a szavak elejét hajlandó mondani.Mindent megért,megértet de rendesen nem akar beszélni,sőt...csak beidegesedik ha próbálom tanítani.A convulex nem lehet erre hatással?Lázgörcs miatt szedi. A másik dolog válás és pakolás előtt állunk.Mit tudok tenni annak érdekében,hogy Ő ne sérüljön még jobban?Időnként mindent felborítgat,verekszik,köpköd,rohangál,sír,üvölt,kisebb testvérének nekimegy,anyagi kárt csinál ..... máskor meg le sem tudom tenni,fogni-ölelni-szeretni kell.Bevallom időnként a fenekére csapok,főleg ha 2-3* is meg kérem ne csinálja és mégis....De legtöbbször csak beszélgetés és pienőbe küldés van.Köszönöm válaszát
Kedves Kérdező!
A gyógyszerről szóló kérdéséhez nem tudok hozzászólni, a legjobb volna a gyógyszert felíró orvossal konzultálnia erről!
Ha a beszédfejlődésével kapcsolatban léptek fel aggodalmai, érdemes volna szakértővel egy személyes konzultáció alapján rálátni, kell-e bármilyen lépést tenniük.
Ez a viselkedésbeli megnyilvánulásokra is hasonlóképp hasznos lehet.
Ha mostanában érte őt ez a többféle teher, amelyek önmagukban nézve is megterhelők, akkor természetes, hogy ez megnyilvánul a viselkedésén is. Egy válás nem csak a szülőknek, hanem a gyermekeknek is nagy hatással bíró történés. Azt gondolom, érdemes volna lehetővé tenni, hogy feldolgozhassa ezt a fajta veszteséget a maga tempójában, maga módján, amihez jár a szülei által a maximális elfogadás és tisztelet, támogatás.
Normálisak lehetnek az ambivalens érzelmek ilyen esetben, hisz bizonyára meg van zavarodva ebben a helyzetben, a biztonságérzet is meginoghatott. Ha azt látja a szülein, hogy a helyzet ellenére ő biztonságban van, számíthat Önökre, akkor idővel normalizálódhat a viselkedés is.
A fenékre csapás azt mutatja, hogy Ön sem ura a helyzetnek és tehetetlen dühében választ egy ilyen "eszközt". Érthető ez a megnyilvánulás is, de célra nem vezet és talán még ijesztőbbé válhat, ha azt látja, a szülei sem bírnak megbirkózni a helyzettel. A beszélgetés sokkal jobban tudja mutatni, hogy a düh és egyéb negatív érzések ellenére elfogadja őt, próbál ráfigyelni és megérteni őt. Ön sincs túl könnyű helyzetben, teljesen érthető, ha Ön is elveszti a türelmét (még válás nélkül is).
Sok szabadjáték, rajzolás, saját mese készítése is segítheti a feldolgozás folyamatát.
Ha úgy érzi, megrekedt a folyamat, pszichológus segítségét is kérheti!
Kitartást, türelmet kívánok Önöknek!
Üdvözlettel:
A gyógyszerről szóló kérdéséhez nem tudok hozzászólni, a legjobb volna a gyógyszert felíró orvossal konzultálnia erről!
Ha a beszédfejlődésével kapcsolatban léptek fel aggodalmai, érdemes volna szakértővel egy személyes konzultáció alapján rálátni, kell-e bármilyen lépést tenniük.
Ez a viselkedésbeli megnyilvánulásokra is hasonlóképp hasznos lehet.
Ha mostanában érte őt ez a többféle teher, amelyek önmagukban nézve is megterhelők, akkor természetes, hogy ez megnyilvánul a viselkedésén is. Egy válás nem csak a szülőknek, hanem a gyermekeknek is nagy hatással bíró történés. Azt gondolom, érdemes volna lehetővé tenni, hogy feldolgozhassa ezt a fajta veszteséget a maga tempójában, maga módján, amihez jár a szülei által a maximális elfogadás és tisztelet, támogatás.
Normálisak lehetnek az ambivalens érzelmek ilyen esetben, hisz bizonyára meg van zavarodva ebben a helyzetben, a biztonságérzet is meginoghatott. Ha azt látja a szülein, hogy a helyzet ellenére ő biztonságban van, számíthat Önökre, akkor idővel normalizálódhat a viselkedés is.
A fenékre csapás azt mutatja, hogy Ön sem ura a helyzetnek és tehetetlen dühében választ egy ilyen "eszközt". Érthető ez a megnyilvánulás is, de célra nem vezet és talán még ijesztőbbé válhat, ha azt látja, a szülei sem bírnak megbirkózni a helyzettel. A beszélgetés sokkal jobban tudja mutatni, hogy a düh és egyéb negatív érzések ellenére elfogadja őt, próbál ráfigyelni és megérteni őt. Ön sincs túl könnyű helyzetben, teljesen érthető, ha Ön is elveszti a türelmét (még válás nélkül is).
Sok szabadjáték, rajzolás, saját mese készítése is segítheti a feldolgozás folyamatát.
Ha úgy érzi, megrekedt a folyamat, pszichológus segítségét is kérheti!
Kitartást, türelmet kívánok Önöknek!
Üdvözlettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2014. 01. 29. 22:07
Olvasói értékelés: 5 / 5
Kedves Nóra!
Hetek óta keresgélek a neten, de nem találtam hasonló történetet, mint az enyém! Eléggé el vagyok keseredve, és szeretném szakértő véleményét kérni! Kisfiam 6 éves múlt! 3 éves volt, amikor elváltam az apukájától. Én súlyos depresszióba estem, de megpróbáltam úgy végig csinálni (sok segítő emberrel), hogy ő ebből minél kevesebbet érezzen. Igazán sosem volt apa-fia között nemhogy jó....semmilyen kapcsolat! A kicsi imádta volna, de apuka sosem volt otthon, nem foglalkozott a kicsivel. Azóta mi kettesben élünk. Régóta küzd a kisfiam székelési gondokkal, de egyre durvább a helyzet! Semmi nem használ, van hogy 1-másfél hétig semmi. Pszichológus szerint lelki eredetű, képtelen elengedni....és valószínű ez a válás, ill. apa hiánya miatt lehet.
3 évig éltünk kettesben, és bár voltak férfiaknál próbálkozások, nem volt komoly kapcsolatom. Szóval, mindíg kettesben voltunk, nem látott mellettem férfit. Most van valaki, komoly. Ismerik már egymást, együtt töltöttünk egy hetet. Nagyon vigyáztunk, hogy ne legyen köztünk fizikai kontaktus, mert láttam a kicsin, hogy gyanakszik, és bár mondogatta, hogy szerelmespár vagyunk, amikor egy picit is közeledtünk egymáshoz, láttam a gyanakvást. Nem igazán érti ki ez az ember, és mit akar. A párom nagyon szereti, és türelmes vele. Ő azt tanácsolta, szerinte el kellene mondani a kicsinek az igazásgot az apjáról. Mert hogy apuka nem keresi, sőt azt hangoztatja, hogy nem is az övé. Kb. fél évente megjelenik, felkavarja a kis lelkét, aztán eltűnik. Én meg (szerintem is helytelenül) azt mondom neki, hogy apa sokat dolgozik! Csak félek, hogyan mondjam el egy 6 éves gyereknek, hogy milyen az apja, és ki ez új ember!
Kérem segítsen!
Köszönöm!!!!!!!
Hetek óta keresgélek a neten, de nem találtam hasonló történetet, mint az enyém! Eléggé el vagyok keseredve, és szeretném szakértő véleményét kérni! Kisfiam 6 éves múlt! 3 éves volt, amikor elváltam az apukájától. Én súlyos depresszióba estem, de megpróbáltam úgy végig csinálni (sok segítő emberrel), hogy ő ebből minél kevesebbet érezzen. Igazán sosem volt apa-fia között nemhogy jó....semmilyen kapcsolat! A kicsi imádta volna, de apuka sosem volt otthon, nem foglalkozott a kicsivel. Azóta mi kettesben élünk. Régóta küzd a kisfiam székelési gondokkal, de egyre durvább a helyzet! Semmi nem használ, van hogy 1-másfél hétig semmi. Pszichológus szerint lelki eredetű, képtelen elengedni....és valószínű ez a válás, ill. apa hiánya miatt lehet.
3 évig éltünk kettesben, és bár voltak férfiaknál próbálkozások, nem volt komoly kapcsolatom. Szóval, mindíg kettesben voltunk, nem látott mellettem férfit. Most van valaki, komoly. Ismerik már egymást, együtt töltöttünk egy hetet. Nagyon vigyáztunk, hogy ne legyen köztünk fizikai kontaktus, mert láttam a kicsin, hogy gyanakszik, és bár mondogatta, hogy szerelmespár vagyunk, amikor egy picit is közeledtünk egymáshoz, láttam a gyanakvást. Nem igazán érti ki ez az ember, és mit akar. A párom nagyon szereti, és türelmes vele. Ő azt tanácsolta, szerinte el kellene mondani a kicsinek az igazásgot az apjáról. Mert hogy apuka nem keresi, sőt azt hangoztatja, hogy nem is az övé. Kb. fél évente megjelenik, felkavarja a kis lelkét, aztán eltűnik. Én meg (szerintem is helytelenül) azt mondom neki, hogy apa sokat dolgozik! Csak félek, hogyan mondjam el egy 6 éves gyereknek, hogy milyen az apja, és ki ez új ember!
Kérem segítsen!
Köszönöm!!!!!!!
Kedves Hölgyem!
Szomorú, ami Önökkel történt, de most példát kell mutatnia kisfiának! Még hozzá abban, hogy a fiának meg kell tanulnia azt, hogy az érzések megélése helyénvaló és gyógyír a bajra! Tehát, az nem jó megoldás, hogy a fiát megvédve Ön is elfojtotta az érzéseit és csak a háttérben szenvedett. A gyermekek nagyon érzékenyek és 12 éves korukig energetikailag azonosak az anyjukkal, tehát a kisfia pontosan érzi, ha valami nincs rendben, és az csak ront a helyzeten, ha nem TUDJA mi történik, csak érzi, hogy nem minden OK.
Azzal egyetértek, hogy nagyon szoros a kapcsolat a székrekedés és az elengedés közt, így ezt kell orvosolni. Minden válás egy gyász és veszteségélményt hoz magával, amivel munka van! Teret kell engedni ezeknek az érzéseknek, megélni őket, addig amíg egy kicsit is fájdalmas és idővel el fog jönni az a pont, mikor már nem vált ki sem testi tünetet, sem lelki megrázkódtatást a téma. Ehhez idő kell és tér!
Kisfia jókedvű, kiegyensúlyozott? Iskolában, közösségben rendben van a magatartása? Vannak barátai? Ellátja a feladatait? Éjjel jól alszik? Önhöz fűződő kapcsolata őszinte? Mindent meg tudnak beszélni egymással?
A kérdésekre adott válaszok tükrében tudom azt tanácsolni, hogy tárja fia elé az igazságot! De a neki való formában. Ne szidja a férjét, ne mondjon róla tekintélyt aláásó dolgokat, maradjon tényszerű, de mesélje el, mi is történt valójában, szüksége van az igazságra a fiának! Ha az apa jelentkezik és látni akarja a fiát, ne tiltsa őket egymástól, fogadja el, hogy néha együtt vannak. Persze csakakkor, ha a fia is akar vele találkozni! Ön legyen partner abban, amit fia szeretne és engedjen neki teret és választási lehetőséget!
Vállalhatja fia előtt a komoly kapcsolatát, hiszen a suliban is látni fogja, hogy a gyerekeknek van apukája és anyukája is, és kérdezősködni fog előbb-utóbb. Így megelőzheti a komolyabb problémákat, ha őszinte lesz vele és magával is. Természetes reakció a fiától, ha féltékenységet tapasztal, főleg, ha eddig nem is volt Ön körül senki.
Ez hosszú folyamat, mire ezt bejárják, de higgye el, megéri!
Tehát a lényeg: megengedni magának és a fiának az érzések megélését, és őszintén elmondani, mi történt. Fontos a negatív érzelmek megélése és kifejezése is, hiszen a nem megélés, az elfojtás komolyabb testi tünetekhez is vezethet! Önnél is! Hisz nincs éjjel nappal nélkül, nincs boldogság szomorúság nélkül, teljesen normális, hogy ilyen érzésekkel is szembe kell néznünk! Pl. szomorúság, düh, bánat, féltékenység és még sorolhatnám, fájó érzések, de meg kell élni, ha találkozunk vele! Ez mindkettejükre érvényes!
Idézzenek fel emlékeket az apáról ,szedjen elő régi fényképeket és engedje a fiának, hoyg elmondhassa mit érez! Mit gondol apukájáról, a helyzetről, önről? Engedje, hadd legyen dühös, ha azt érzi, de legyen meg a szükséges energetikájaa dolognak!
Csinálják meg együtt ezt a munkát! Ha nem akarja egyedül, akkor szakembert is kérhet segítségnek! De én úgy látom, ezzel juthatnának előre, hiszen egyelőre olyan blokkok vannak működésben, melyek gátolják a azabad energiaáramlást, ami testre-lélekre hatással van és nincsenek kitöltve a lelkében az űrök! Ezeket fel kell tölteni tartalommal, ettől megerősödni és tiszta lappal folytatni! Én ezt látom esélynek és megoldásnak elsősorban!
Szeretettel:
Szomorú, ami Önökkel történt, de most példát kell mutatnia kisfiának! Még hozzá abban, hogy a fiának meg kell tanulnia azt, hogy az érzések megélése helyénvaló és gyógyír a bajra! Tehát, az nem jó megoldás, hogy a fiát megvédve Ön is elfojtotta az érzéseit és csak a háttérben szenvedett. A gyermekek nagyon érzékenyek és 12 éves korukig energetikailag azonosak az anyjukkal, tehát a kisfia pontosan érzi, ha valami nincs rendben, és az csak ront a helyzeten, ha nem TUDJA mi történik, csak érzi, hogy nem minden OK.
Azzal egyetértek, hogy nagyon szoros a kapcsolat a székrekedés és az elengedés közt, így ezt kell orvosolni. Minden válás egy gyász és veszteségélményt hoz magával, amivel munka van! Teret kell engedni ezeknek az érzéseknek, megélni őket, addig amíg egy kicsit is fájdalmas és idővel el fog jönni az a pont, mikor már nem vált ki sem testi tünetet, sem lelki megrázkódtatást a téma. Ehhez idő kell és tér!
Kisfia jókedvű, kiegyensúlyozott? Iskolában, közösségben rendben van a magatartása? Vannak barátai? Ellátja a feladatait? Éjjel jól alszik? Önhöz fűződő kapcsolata őszinte? Mindent meg tudnak beszélni egymással?
A kérdésekre adott válaszok tükrében tudom azt tanácsolni, hogy tárja fia elé az igazságot! De a neki való formában. Ne szidja a férjét, ne mondjon róla tekintélyt aláásó dolgokat, maradjon tényszerű, de mesélje el, mi is történt valójában, szüksége van az igazságra a fiának! Ha az apa jelentkezik és látni akarja a fiát, ne tiltsa őket egymástól, fogadja el, hogy néha együtt vannak. Persze csakakkor, ha a fia is akar vele találkozni! Ön legyen partner abban, amit fia szeretne és engedjen neki teret és választási lehetőséget!
Vállalhatja fia előtt a komoly kapcsolatát, hiszen a suliban is látni fogja, hogy a gyerekeknek van apukája és anyukája is, és kérdezősködni fog előbb-utóbb. Így megelőzheti a komolyabb problémákat, ha őszinte lesz vele és magával is. Természetes reakció a fiától, ha féltékenységet tapasztal, főleg, ha eddig nem is volt Ön körül senki.
Ez hosszú folyamat, mire ezt bejárják, de higgye el, megéri!
Tehát a lényeg: megengedni magának és a fiának az érzések megélését, és őszintén elmondani, mi történt. Fontos a negatív érzelmek megélése és kifejezése is, hiszen a nem megélés, az elfojtás komolyabb testi tünetekhez is vezethet! Önnél is! Hisz nincs éjjel nappal nélkül, nincs boldogság szomorúság nélkül, teljesen normális, hogy ilyen érzésekkel is szembe kell néznünk! Pl. szomorúság, düh, bánat, féltékenység és még sorolhatnám, fájó érzések, de meg kell élni, ha találkozunk vele! Ez mindkettejükre érvényes!
Idézzenek fel emlékeket az apáról ,szedjen elő régi fényképeket és engedje a fiának, hoyg elmondhassa mit érez! Mit gondol apukájáról, a helyzetről, önről? Engedje, hadd legyen dühös, ha azt érzi, de legyen meg a szükséges energetikájaa dolognak!
Csinálják meg együtt ezt a munkát! Ha nem akarja egyedül, akkor szakembert is kérhet segítségnek! De én úgy látom, ezzel juthatnának előre, hiszen egyelőre olyan blokkok vannak működésben, melyek gátolják a azabad energiaáramlást, ami testre-lélekre hatással van és nincsenek kitöltve a lelkében az űrök! Ezeket fel kell tölteni tartalommal, ettől megerősödni és tiszta lappal folytatni! Én ezt látom esélynek és megoldásnak elsősorban!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2010. 08. 01. 14:31
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
