|
Dobiné Olasz-Papp NóraBaba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadóElérhetőségeim: Honlap: http://www.dobinenora.hu http://www.valaszkeszszulok.hu |
Kérdezz-felelek
Van egy 20 hónapos kislányom. 3 hete mi a kislányommal a szüleimnél aludtunk, a férjem nem jött velünk (már 1-2x előfordult ilyen, hogy otthon maradt és olyan dolgokat megcsinált, amit a kisgyerek mellett nem igazán lehet). Másnap délelőtt mentünk haza, hívtam a férjem 9x, nem vette fel. Rossz érzésem támadt, így mikor hazaértünk és beálltam a kocsival a lányom nem vettem ki az autóból, hanem elkezdtem keresni a férjem, akire holtan találtam rá. Ezek után ki sem mertem venni, mert nem hagyhattam tök egyedül a házban. Szóltam rokonoknak jöjjenek érte, de a rendőrség a mentő előbb kintvolt. Tehát azt látta, hogy pánik van és idegen emberek szaladgálnak fel-le. Mikor tesómék odaértek bevitték a házba és összeszedték pár cuccát, aztán visszavitték a mamáékhoz. A közös házunkból elköltözünk a szüleimhez, mivel én ott a kicsivel nem maradhattam egyedül, mert külterület, közvilágítás és közvetlen szomszéd egyik irányból sincs, az összes rokon is 30 km-re lakik. Mindenki azt mondja nekem, hogy egy 20 hónapos gyerek hamar megszokja a változást, de szerintem nem. Egyik napról a másikra nem ott lakunk, a kutyáink a tesóméknál és nincs apa, ráadásul akárhogy próbálom titkolni és előtte nem feketében lenni a szomorúságot érzi. Otthon külön szobája volt és egésznap ketten voltunk, a férjem csak délután ért haza. De ő fürdette, ő szárított a a haját stb. Itt sokan vagyunk, nyüzsi van és ugye otthon mindent tudott mi hol van. 20 hónapos, de több hónapja beszél, számol magyarul és angolul 1-10-ig, kb 15 dalt tud kívülről, nagyon jó a memóriája, ismer jó pár színt, szóval nagyon értelmes, okos kislány. Míg otthon du magától aludt el, most kb 1 óra mire el tudom altatni. A játékaival nem nagyon játszik, vagy leginkább egy kupacba pakolja. Ma is ezt csinálta és mondta hazaviszem. Aztán beleült a gyerekülésbe ami a szobába van (az egyik autóból ki lett szedve) és mondta hogy kocsiba haza. Közben mindenre nemet mond (de lehet ez ilyen korszak) nem tudom egyáltalán mit csináljak vele. Félek beletaposok a lelkébe, de ha ráhagyok mindent meg a fejemre nő. Úgy érzem minden a feje tetejére állt. Az apját nem felejtette el, de ritkán hozza fel
Mikor igen leginkább azt mondja, hogy apa angyalok. (Én mondtam, hogy ott van) de olyan is van, hogy mondom neki hogy anya nagyon szeret erre rávágja, hogy apa nem. Teljesen tanácstalan vagyok. Köszönöm, ha tud segíteni. Edina
Részvétem a hirtelen veszteség miatt, szörnyű ilyet átélni! :-(
Azzal egyetértek, hogy a gyermekek hamar megszokják a változásokat-személyiségnek megfelelően- de azért, ami Önökkel történt, nem egy szimpla változás, hiszen apukáját vesztette el és bizony a gyermekek is gyászolnak, a maguk módján. Egy közel 2 éves gyermek esetén ez megspékelődhet a korára jellemző, lassan jelentkező dackorszak jelenségeivel is. Az jó, ha a gyermek tud biztonságos fogódzot találni a történtekben, s nem csak azt érzi, hogy a felnőttek tudnak valamit, amit ő nem, s ez eltölti őt folyamatos bizonytalansággal. A gyászt jó megengedni minden családtagnak, tehát saját magának is! Szabad sírni a gyermek előtt, szabad felvállalni az érzelmeket, ez számára is segítség!
A mindenre nemet mond, korának megfelelően is jelen van/lenne az életében, de ebben a szomorú, zavaros helyzetben ez intenzívebb is lehet.
Ajánlom figyelmébe Singer Magdolna munkásságát: singer.hu/2909-2/
Legjobbakat kívánom Önöknek!
Szeretettel: