közösségbe járás

Kedves Viola!

Valamilyen szinten persze, hogy Önnek szól, hisz Ön az, aki a Legfontosabb Másik (hogy Ranschburg jenő szavaival éljek :-) ). De ez nem tesztelgetés, hanem az érzelmeinek kifejezése ezen a módon. Hisz ő nem tud leülni és egy tea mellett átbeszélni felnőttesen a dolgot, viszont pontos leírást ad arról, hogyan is érzi magát a jelen helyzetben. Az természetes, hogy az elején sírdogál, stb. hisz idő kell ahhoz, hogy kötődést tudjon kialakítani az új személyekkel, magával a hellyel (igazából a kötődés kialakítása a beszokás lényege, nem anya hiányának megszokása). Ez kb. olyasmi helyzet, mikor mi új munkahelyet kezdünk, minden szokatlan, új és bár bártuk és izgalmas, azért némi szorongással is eltölt. Igyekszünk megfelelni a főnöknek, kollégáknak, tesszük a dolgunkat, de lehet, hogy otthon, az érzelmileg biztonságos közegben azért kijön belőlünk az egész napos stressz és az újdonság hatása.
Eszik, iszik, szundikál benn? Kiveszi a részét, részt vesz a feladatokban, aktív a maga módján?
Az biztos, hogy a túl sok foglalkozás, különórák is megviselhetik, az lehet túl nagy falat neki.
ha úgy érzik, szeretnének levenni a terhekből, talán érdemes lenne csökkenteni a különórákat, vagy az oviban benn töltött időt, pl. hogy ne aludjon benn, ha nem muszáj, vagy ne menjen mindennap. persze ezek csak akkor működnek, ha a családi életükbe, menetükbe ez beilleszthető!

Legjobbakat kívánom továbbra is! :-)

(És nyugodtan írjon bármennyit, örülök, ha tudok segíteni! :-) )

Kedves Viola!

Hű, jól elment az idő! Örülök, hogy a család tovább bővült ezalatt! :-)
Két gondolatom van: nagyon jó, hogy megengedi magának az érzéseit, amibe az is beletartozik az is, hogy sokszor bizony nem könnyű több gyerkőccel, pláne nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt, ha egyik gyermek nagyon aktív, eleven. Nagyon fontosnak gondolom megélni ezeket az érzéseket! Szabad érezni, hogy "fáradt vagyok, kimerültem, a kicsivel is szeretnék foglalkozni", stb. Ettől "csak" hiteles anyává válik! :-)

Másik gondolatom az ovival kapcsolatos: megjósolni nem lehet, hogyan fog alakulni, de abszolút ki lehet ebből hozni egy nagyon jó élményt is. Állami vagy magán oviba mennének? Ha magánba, ott lehet választani rövidebb időtartamú benntartózkodást is, hogy mondjuk nem mindennap megy, csak heti 3-at és/vagy ebéd után elhozza, stb.tehát ott könnyebb lehet rugalmasabban kezelni a szükségletek kielégítését. Állami oviban is bármikor dönthet úgy, ha úgy látja, mégsem vált be, hogy visszalép. De dönthet úgy is, hogy megelőlegezi a bizalmat és egy pozitív jövőképet előrevetítve belevágnak és mikor zajlik a folyamat, mindig a jelen pillanatra koncentrálva lépegetnek előre, hoznak meg következő döntéseket. Ahogy írt kislányáról, nagyon nyitott, társasági ember, tehát lehetséges, hogy nagyon élvezné a más környezetet. Azt gondolom, egy felkészített gyermek, aki érzelmi szabadságot élvez, tiszteletben vannak tartva az érzései, remekül be tud illeszkedni új környezetbe is. Illetve azt is érdemes szem előtt tartani, hogy egy meghozott döntés sem végleges! Ha nem működik, az ember visszaléphet és később is próbálkozhat. Ha működik, akkor beállhat egy új, harmónikus egyensúly.
És az ovi kezdésig is még van idő, ennyi idő alatt is történnek ekkora gyereknél nagy változások is.
Bármikor is kezdi majd el az ovit, biztos lesz benne lelki összetevő is, úgy értem, ezek a bizonytalanságok, melyeket felsorolt, minden anyában ott vannak, a gyermek életkorától függetlenül és ez teljesen rendben van így!

Kívánom, hogy megtalálják a biztonságot, megnyugvást adó útjukat!

Üdvözlettel:

Kedves Anna!

Elnézést a kései válaszért!

Nagyon szuper, hogy kislánya az első akadályokat ennyire zökkenőmentesen tudta venni! Vannak gyerekek, akiknek az első időszak nehezebb, míg mások akkor élhetnek át kisebb-nagyobb nehézségeket, mikor kezd rutinná válni a mindennapos közösségbe járás, és egyik sem kóros!
Kislánya reakciója miatt attól fél, hogy talán ő nem kötődne Önhöz eléggé? Én azt érzem ebben a megnyilvánulásban, hogy kislánya jól és biztonságban érzi ott magát. Leírása alapján azt láttam magam előtt, hogy kislánya felszabadult, vidám, aki tisztában van azzal, hogy anyukája menni fog érte a megbeszélt időben, s addig is jól eső játékkal tölti idejét. Ez a felszabadultság és gondtalan öröm nem azt jelenti, hogy hátat fordított Önnek, Ön már ne lenne fontos számára, hisz dehogynem! A Legfontosabb Másik, hogy Ranschburg Jenő szavaival éljek! :-)
Lehet, hogy Ön nehezebben éli meg ezt az elválást, ami szintén nem baj, ez természetes, nagy változás a szülők életében is a közösségbe járás kezdete!
Továbbra is álljon kislánya mellett nyitottan, rugalmasan, szívvel-lélekkel, kísérje őt ezen az izgalmas úton és szeressék egymást felszabadultan a bölcsis órák után is! :-)

Üdvözlettel:

Kedves Nikolett?

Nincs Önnek bűntudata a bölcsi miatt? Leveléből úgy éreztem, attól fél, hogy kislánya most azért olyan, amilyen, mert bölcsibe adta őt.

Azt miből gondolja, hogy nem örül Önnek? Mert szïvesen játszana még a bölcsiben? Szerintem az nagyon jó, hogy kislánya biztonsagban érzi magát a közösségben és szeret ott IS lenni. Ez nem jelenti azt, hogy Önhöz emiatt kevésbé kötődne vagy neki ott jobb lenne, mint otthon!

A dühösködés, mérgesség eléggé "kortünet". Egy ekkora gyerkőc bizony nagyon "ki tud akadni", ha valamit nem sikerül véghez vinni, ha nem tudja pontosan kifejezni magát, ha túl fáradt, esetleg túl sok édességet evett s még sorolhatnám. A büntetés erejében nem hiszek, mert azzal nem a szülő által áhított viselkedésformát tanulják meg. A példamutató, hiteles viselkedés erejében jobban hiszek. Ez nem jelenti, hogy ne lehetne/kellene minden egyes alkalommal, mikor nem megfelelő módon mutatja ki dühét, határt húzni! Kell beszélgetni és határt húzni, az keretet és biztonságot ad! De bünti helyett esetleg érdemes lehet megpróbálni rávezetni arra, hogy azzal nincs baj, ha dühöt érez, csak mutassa ki ezt úgy, hogy másnak ne okozzon fájdalmat. Üthet párnát, plüsst, ugrálhat, rajzolhat, firkálhat sötet filccel, ceruzával, stb. s mindeközben érdemes visszatükrözni, mi az, amit lát rajta Ön! Ezzel segíthet árnyalni a különböző érzelmeket. Ez lehetséges, hogy több időt vesz igénybe, de hosszabb távon nagyon megtérül!
Remek olvasmány a "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje" c.könyv!

Az, hogy Ön úgy érzi, nem ura a helyzetnek, eredhet abból a félelméből, ami már eléggé begyűrűzött a tudatába: mintha bizonyítékot talált volna arra, hogy Ön rosszat tett a bölcsibe iratással.
Az megnyugtató lehet az Ön számára, hogy kislányával sokat bújnak össze! Bizony, egy fárasztó, külön töltött nap után jól esik az újra egymásra találás, főleg, ha nem félelem alapú, hanem tiszta öröm vezérli!

Üdvözlettel:

Kedves Zsófi!

Elnézést a kései válaszért! :-(

Most már megéltétek az első napot, mi a tapasztalatod, hogy éreztétek magatokat mindketten ebben az új helyzetben?

Azt gondolom, ebben a korban természetes ez a fajta megnyilvánulás, amit Dávidon látsz, és ha hozzá a veleszületett temperamentuma is ilyen, akkor intenzívebben láthatóvá válhatnak az anyásabb korszakok.
Az is természetes, ha idegenekkel nem áll szóba "csak úgy" (és milyen jól teszi!). Ahhoz, hogy tőled el tudjon távolodni, és más személlyel kapcsolatot létesítsen, szükség van arra, hogy a másik emberrel valamilyen szintű kötődést tudjon kialakítani. Ez nem egyik napról a másikra történik meg és ezért nem vagyok híve az anya nélküli beszoktatásoknak. Mert a gyereknek nem azt kell megszoknia, hogy anya nincs ott, hanem azt kell megélnie, hogy aki vigyáz rá, az megbízható, megszólítható, ismerős személy.
Épp ezért, bízom benne, hogy a gondozónők figyelembe veszik ezt és maximalisan tolerálják Dávid habitusát, folyamatát.
Nem az a "jó" gyerek, aki gond nélkül el tud szakadni az anyjatól és nem látszik meg rajta az elválás okozta stressz (bár ketségkívül kellemesebb a nap egy könnyen belesimuló gyerekkel), hanem a természetes megnyilvánulások a kívánatosak.
Tehát jó, ha Dávidnak lesz arra felülete, hogy bölcsi után kijöhessenek belőle a bölcsiben szerzettekre a reakciói. Ha még szopizik, akkor számíthatsz esetleg megnövekdett szopi igényre. Sok összebújással, minőségi idővel és az "engedéllyel", hogy olyan lehessen, amilyen ő maga és megmutathassa, kimutathassa gond nélkül valódi érzéseit, sokat segíthetsz a folyamatában.

Ennek egy része vonatkozik Rád is, hisz ez Neked is egy folyamat, ami nem túl könnyű. Számodra is egy olyan helyzet ez, amiben alkalmazkodnod kell, neked is lehetnek reakcióid, érzelmeid erre. Természetes, ha aggódsz, félelmeid vannak vagy akár bűntudatod, engedd meg magadnak is, hogy a saját tempódban alkalmazkodhass!

Aztán fogod látni Dávidon, hogy alakulnak a dolgok, figyeld őt, és ha van rá mód, építs ki bizalmi kapcsolatot a gondozókkal, hisz az is remek segítség, ha őszinte kapcsolat van köztetek és korrekt visszajelzéseket adnak, tudod, hogy bízhatsz bennük, elfogadóak, türelmesek.
Én azt gondolom, hogy ha nincs lehetőség nagyszülői, baráti rendszeres felügyeletre, de dolgoznod muszáj, akkor a meglévő lehetőséggel is lehet boldogulni.
Ha majd úgy jön ki a lépés, és meg lehet oldani, akkor lehet néha "szabadnapot" kivennie Dávidnak, vagy rövidebb időt benn töltenie, ismerős személy segítségét kérni néha bölcsi helyett.

Minden jót kívánok Nektek!

Üdvözlettel:

Kedves Szülő!

Leveléből azt érzem, Ön és az óvónő közt gyűrűzik egy egyet nem értés. Lehet, hogy már az elejétől fogva nem szimpatizálnak egymással?

Nehéz lehet így vezetni a mindennapokat. Lehet, hogy célravezető lenne félretenni az unszimpátiát és leülni, akár egy fogadóóra keretében megbeszélni érzéseiket. A gyermeke érdekében.
Nagy valószínűséggel, ő is érzi ezt a konfliktust és az azt kísérő érzelmeket. Kisfia hogyan viszonyul az óvónőhöz? Más gyerekekkel hogyan viselkedik az óvónő?

Azt nem hinném, hogy kisfia hazudna. Erre a korosztályra inkább az jellemző, hogy legfeljebb félelmében eltitkolja a valóságot, de ez nem a klasszikus értelemben vett hazugság! És persze nem állítom, hogy kisfia elhallgatná a valóságot, ezt általánosságban mondom a hazugság kérdésre.
Én azt érzem, hogy Ön és kisfia közt mély és bizalmi kapcsolat van, ismeri őt, amelyre lehet hagyatkozni. Az nagyon jó, hogy megbeszélik a történéseket, élményeket. Ebben a korban segítség lehet a történések eljátszása, mese írás/mondás belőle, együtt.
Az sem baj, ha elmondja kisfiának, hogy bármikor bármi történik is, Ön akkor is szeretni fogja őt és kiáll mellette!

Hogy az óvónő ellenséges viselkedésére milyen tippek válhatnak be, abban olyan személy tudna segíteni, akinek napi szintű rálátása és nagy tapasztalata van az óvodai berkekbe: például itt az oldalon Bischof Jusztina vagy Márkusné Vörös Ibolya.
Keresse őket bizalommal!

Üdvözlettel:

Kedves Ágnes!

Azt hiszem, jól érzi, az óvodai létet, beilleszkedést, szabályokat megélni, feszültséggel is járhat.

Sok kisgyerekre jellemző, hogy az elején lelkes ovisok, vonzza őket a sok új játék, jó mókának tűnik az egész, aztán sorra derülnek ki az új szabályok, kibontakozik egy teljesen más légkör, mint amiben eddig élt, rutinná válik a reggeli időben való felkelés és állandónak kezd látszani a mindennapos elválás anyától. Az új szabályoknak megfelelni nem egyszerű, sőt, megterhelő.

Épp ezért remek, hogy ovi után van olyan felületete kislányának otthon, ahol kitombolhatja magából az egész napi "munkát", szabálykövetést (vagy fél napos? Nem tudom, ebéd után megy-e haza, vagy délutánig marad)
Kislánya kifejezése remekül mutatja azt, hogy egy ekkora gyerkőc nem bír egyedül megbirkózni az érzelmi terheivel. Az jó, hogy kijön belőle a feszültség és nem kap érte szidást vagy irreális fegyelmezést, hanem megértik őt, ez fontos!

Ez valószínűleg átmeneti dolog, csökkenni fog ennek intenzitása ahogy fokozatosan, egyre jobban megtalálja a helyét a csoportban, beilleszkedik, alkalmazkodik, bizalma kialakul az óvónők felé is.

Addig is érdemes őt ebben támogatni, nem siettetni, hanem támogatólag mellette állni, hogy a saját személyiségének, veleszületett temperamentumának megfelelően járhasson el.
Ha van rá mód, délután lehet otthon játszani szerepjátékokat, amiknek segítségével újra játszhatja, ha valami nehézség érte aznap.
Nem tudom, kislánya milyen temperamentumú, de levele alapján úgy érzem, szabálykövető és igyekszik megfelelni.
Jó, hogy Ön biztosította arról, hogy nem haragszik rá és érezteti vele, hogy úgy szereti, ahogy van.

Ha megtehetik, sokat lendíthet egy-egy bónusznap beiktatása. Ha úgy látja, fárad kislánya (testi és lelki értelemben egyaránt), kihagyni az ovit egy napra. Meghosszabbítani a hétvégét, mondjuk már péntektől kezdve.

Remélem, az óvónőkkel bizalmas kapcsolatot tudnak kialakítani, érdemes lehet aggályait velük is megosztani és bízom benne, hogy ők megfelelően tájékoztatják Önt kislányával kapcsolatban és segítői lesznek az ő folyamatànak!

Üdvözlettel:

Kedves Anyuka!

Kérdése hozzám érkezett, megpróbálok önnek segíteni.

Hogyan történt az eddigi beszoktatás? Mennyit voltak benn naponta, Ön is ott volt? Mennyit?

Az elválás mindig nehéz, kislánya reakciója teljesen normális és érthető. Közösségbe kerüléskor nem azt kell megszoknia, hogy anya nincs ott, hanem kötődést kell kialakítania a gondozókkal, a hellyel. ez pedig nem történik meg pár nap alatt. Temperamentum függő is, hogyan reagál adott gyerek a változásokra. Az természetes, hogy ha új helyzettel találkoznak, kiborulnak. Még adott helyszínen is. Tehát épp megemészti, hogy pl.benn vannak a szobában, jön a következő újdonság: udvar, stb.
Az sem mellékes, hogy mennyire muszáj közösségbe járnia a kislányának. Mert vannk kényszerhelyzetek, mikor nincs más választás és a gyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni ezekhez a helyzetekhez.

Én nem szoktam tanácsolni az otthontól való elszakadást-hcsak nincs más választás-, mert ebben az életkorban az otthon, az anya közelsége még nagyon meghatározó és fontos. Ennek ellenére kislányánál is el lehet érni türelemmel, a kislány igényeinek megfelelő hosszúságú anyás beszoktatással, hogy elfogadja az új környezetet.

De h megoldható, hogy néha, akár rendszeresen is olyan személy vigyázzon rá, akit ismer vagy játszótérre, játszóházba járni, családon belüli gyerekekkel összejárni, talán könnyebb út lenne kislányának.

Szeretettel:

Kedves Édesanya!

1./ Ha még mindig mindkettejüknek örömet szerez a szopi, szerintem nem kell elválasztani a bölcsi miatt. Nem tudom, még hányszor szopizik, milyen "rendszerben", de azt hiszem, a nagy változásban, amit a bölcsi fog okozni, nagy megnyugvás lesz/lenne a szopi otthon. Akár, ha még reggel teszi, és elindulás előtt "feltankol" Anyából, akár este, a külön töltött nap után jó érzés odavackolni. A napközbeni szopiról- ha egész napos bölcsis lesz- valóban meg kell válnia, de nem hiszem, hogy erre hosszú idejű felkészülés kellene. Persze, ha közeledik az idő, érdemes szólni róla, hogy milyen változásokat fog hozni a bölcsi és nyilván hiányozni is fog neki, de törést nem fog okozni nagy valószínűséggel, főleg, ha Ön is tudja úgy kezelni, hogy ez olyan időszak, és lépés a család részéről, amit meg KELL lépni (mármint a bölcsit és az ehhez kapcsolódó változásokat). A gyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, pláne, ha azt érzi, hogy a hozzá legközelebb álló személy is határozottan és biztonságot érezve sugározza az újabb helyzetet. Tehát saját magán is dolgoznia kell, mire eljön a beszoktatás ideje!:-) 2 éves kor körül már amúgyis lehet kompromisszumos megoldásokra törekedni. Tehát az összes szopitól nem kell megválni! Hogy a napközbeni szopival mit kezdenek, az Ön döntése lesz. Az én meglátásom az, hogy nem szükséges már most leszoktatni előre róla, hiszen jelen pillanatban még minden a megszokás szerint zajlik.

2./ Ez nagyon nehéz helyzet, nem csak Önnek, hanem a férjének is, hiszen ő most így két tűz közt van, és szinte választás előtt áll. Ha a költözéskor nem lettek jól kijelölve a határok, akkor most kellene meglépni azt, hisz csak ezzel lehetne elérni azt, hogy egymás életterébe ne kelljen csak úgy berobbanni- ami valóban nehéz és megterhelő. Egy konkrét menet, terv, mikor lehet átmenni, csak akkor jöjjön, ha Ön kéri a segítséget, és legyenek szívesek a családi szabályokat betartani házon kívül is, amennyire lehet: pl. ne tömjék minden butasággal a gyereket, ha amúgy ez nem szokás, bár unokázáskor valóban megengedett az elkényeztetés is:-), stb.
Valami kompromisszumféleség talán célravezető lehetne, és mit gondol, ha düh érzése nélkül megpróbálnának egyszer leülni beszélgetni, és ki-ki elmondhatná őszintén az érzéseit? Tudom, ez is veszélyes terep, de nem veszélyesebb, mint az állandó csatározás, sőt! És férjének is elmondani, hogy Önben milyen érzéseket vált ki, mikor nem áll ki Ön mellett. Ezt a két dolgot persze nem egyszerre- úgy értem, férjének szóló érzéseit, nehogy anyósa előtt mondja!
És ami a legnehezebb talán: próbálja megtalálni anyósa jó tulajdonságait, és lássa meg azt is, hogy az unokázás milyen jót tesz neki is és kislányának is! Tudom, hogy iszonyú nehéz a sértéseket, vélt és valós bántásokat félretenni, de a kompromisszumok csodákra is képesek, főleg, ha nincs más lehetőség arra, hogy messzebb legyenek egymástól! Meg lehet próbálni anyósa fejével is gondolkodni, ő mit érezhet, miért viselkedhet így, mik lehetnek a háttérben, miért ennyire undok? Féltékeny, dühös, stb. mit érezhet vajon?
A csatározások meddő viták, sehová nem vezetnek, csak Ön készül ki benne- és így nyilván férje is, szóval mérgező mindenkire nézve.
Ha nagyon elmérgesedik a helyzet, szakember segítségét is igénybe lehet venni, aki segít helyreállítani a kommunikációt és egymás megértését, de addig is az Önben felgyűlt sértéseket és dühös érzéseket próbálja inkább barátnőnek, barátnak elmondani és ott "kitombolni" magát, így a férje ettől mentesül, viszont arra szükség van, hogy ne maradjon Önben a sok elfojtás!

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Kedves Anyuka!

Én egyrészről érzem veleszületett karaktervonások miatti viselkedést, pl. az, hogy egyedül játszik, visszahúzódik emberektől, nem feltétlenül jelent kórosat, hanem ő ilyen típus (is lehet). Új közösség, tanulás, beilleszkedés, e zegy folyamat. Természetes, hogy otthon, a megszokott környezetben oldottabb és az jó jel, hogy kommunikál, elmeséli a napját. 4 éves korban igen erősen érződik az önállósodott megnyilvánulás, hogy könyörögni kell az elpakolásért, nem tudom, nem akarom ismétlése, stb. Be lehet vezetni új ötleteket, kompromisszumokat, hogy Önnek se kelljen idegesnek lennie és a kisfia is úgy pakoljon el, hogy ne érezze kötelező feladatnak, hanem lássa egy jó mókának, vagy hasson rá valami ösztönző erő, legyen motiváció.
A nem köszönés hasonló probléma. Ha nem teszi, nem azt jelenti, hogy udvariatlan és neveletlen, hanem vagy kötelező mivoltja miatt nem akarja(pl. oviban), vagy nem érzi, hogy egy idegen néninek valahol köszönnie kéne, hiszen visszahúzódó típus idegenek közt. Azt gondolom, ezzel a jelenséggel elég annyit foglalkozni, hogy ha Önök köszönnek valakinek, említsék meg neki, hogy tegye ő is, de ha nem teszi, cska annyit mondjaak, hogy majd legközelebb. És várjanak türelemmel, míg készen áll rá. Lehet, hogy ha nem érzi, hogy ez elvárás és ő eldöntheti, mikor kezdi el, könnyebben fog ráérezni a lényegre. De ne szidják érte, ne mondják, mennyire udvariatlan. Elég, ha látja a mintát, ő is követni fogja.
Lehet, hogy másik kisfia teljesen más karakter és esetleg nehezebb elfogadni egy ilyen típust? Ez gyakran előfordul, nincs ezzel semmi baj! Főleg, ha a családban sem a szülők, sem a többi gyerek nem olyan típust képvisel! Tehát, ha aggódik a viselkedés miatt, elviheti kisfiát egy gyermekpszichológushoz egy "felmérő" beszélgetésre, vagy beszélhet az óvónénikkel, védőnővel, akiben megbízik, mi az ő meglátásuk és ha senki nem talált semmi kórosat, akkor csak azt tudja tenni, hogy ehhez a személyiségtípushoz alkalmazkodik és elfogadja, hogy ő ilyen.
Ez persze nem azt jelenti, hogy korlátoktól és határoktól mentes nevelést kell folytatni, csak nem kell rendelleneset látni egy olyan dologban, ami nem hiba következménye, hanem veleszületett tulajdonság, plusz a fejlődés sajátos lépcsőit járja.
Tehát amit tehet, hogy türelmesen, szeretettel, alkalmazkodva áll hozzá és úgy állít fel határokat, hoyg beleveszi az ő sajátos reakcióit. Csodás kisfiából így nagy korára csodás, nyitott, elfogadó felnőtt lesz!

Az még esetleg érdekes lehet, hogy a születése kisfiának rendben zajlott-e és a vele való várandósság alatt minden rendben volt-e? Ez még adhat támpontot.

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Kedves Edina!

Nem vagyok benne biztos, hogy kifejezetten engem célzott meg a kérdésével, de megpróbálok én is segíteni, ill. ha gondolja, kérje ki gyermekpszichológus véleményét is!

Az biztos, hogy testvérkapcsolatban több dolog kiküszöbölhető, és szinte mindig ott van egy hasonló korú "legjobb barát", de nem kellene azért testvérprojektet indítani, mert a nagyobb fiúnak szeretnénk jót, ez kevés hozzá...:-) Majd ha úgy érzik, hogy az anyagi helyzetünk megengedhetővé teszi és az élet minden területén késznek érzik rá magukat, akkor lesz a legjobb a kisfiuknak is!

Ez a ragaszkodás a kisfiútól újkeletű dolog? Eddig egyáltalán nem mutatta ennek jelét, hanem egyik napról a másikra kezdődött? Előtte milyen volt? Mikor ez a tulajdonság megjelent, mi történt közvetlenül előtte? Lehet-e valami konkrét eseményhez kötni? (a férje munkahely váltásán kívül; vagy a dátumok összefüggnek itt?)
Amúgy jókedvű és kiegyensúlyozott? Képes játszani egyedül? van olyan tárgya, amin osztozik vagy mindent kisajátít? Ha valaki közeledik felé, hogy együtt játszanak egy kiszemelt játékkal, akkor agresszívan elutasító vagy odébbáll, esetleg rávehető a közös játékra? Hogy viselkedik a többi gyerekkel? Kedves, előzékeny, agresszív, erőszakos, csendes, visszahúzódó,stb? Óvodán kívül soha, sehol máshol ez nem figyelhető meg? Otthon, családban más gyerekekkel milyen a viselkedése?

Én nem feltétlenül gondolom, hogy nagy problémáról lenne szó! Ha megválaszolja a feltett kérdéseket, lehet, hogy önmaga is megleli a választ! Az is lehet, hogy egy átmeneti feszültségoldásról, szorongásoldásról van szó, az is lehet, hogy nagyobb trauma áll mögötte, de az is lehet, hogy a kisfiúnak van egy veleszületett temperamentuma, és az ilyen formában nyilvánul meg. Kérdezze ki alaposan az óvónénit, és figyelje meg Ön is kisfiát, beszélgessen vele minél többet az oviban töltött órákról, meséljen el mindent, ami vele történt, rajzoltassa, találjanak ki együtt mesét, bábozzanak! A gyerekek ugyanis remekül el tudják játszani a feszültséget, problémát okozó eseményt, anélkül, hogy erre kifejezetten erre irányulva kérnénk meg őket. Ezért ha Ön játszik vele ilyesmit, figyelje meg a szereplőket, és a története lényegét, és milyen megoldásokat talál ki a kisfia a történet végére. Mindig legyen befejézése a történetnek, valami pozitív végkifejlet! Segítsen neki bátran, de a főbb vonalakt hadd találja ki ő, ez remek feszültség és szorongásoldó módszer szokott lenni!:-)

Szeretettel: