|
Dobiné Olasz-Papp NóraBaba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadóElérhetőségeim: Honlap: http://www.dobinenora.hu http://www.valaszkeszszulok.hu |
Kérdezz-felelek
Szeparanzációs mozgása nincs kicsit el tér a korához képest
Önállóan eszik iszik szobatiszta
Meg nem beszél néha mond összetett szavakat is kortasaival nem játszik szívesebben játszik idősebb gyerkőcökkel
Alkalmazkodási zavart állapított meg nála a neurológus
Fenn áll az autizmus vagy valami más lehet a háttérben ?
Sajnos ezt az ezen területen dolgozó szakember sem tudná megállapítani így a távolból, ennyi információ alapján.
Bízom benne, hogy a korai fejlesztés is jó hatással lesz kisfiára, és szükség esetén az ott dolgozó szakemberek a megfelelő irányba javasolják a további vizsgálatokat!
Budapesten a Vadaskert szakértőit meleg szívvel javaslom, ha úgy adódna!
Önöknek sem lehet egyszerű ezt az utat bejárni, aggódhatnak, nagyobb lehet a feszültség, ezért Önöknek szülőknek is jó, ha létre tud jönni a megfelelő érzelmi, mentális támogatás és alapos tájékoztatás az egész folyamatra nézve!
Kitartást kívánok mindannyiuknak!
Üdvözlettel:
másfél éves unokaöcsém, amikor nem tetszik neki valami, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretné, akkor csapkod. Tárgyakat, embereket, és újabban a saját fejét is. Soha semmilyen fizikai bántalmazás nem érte, a szülei gyerekverés-ellenesek, nagyon szereti mindenki, mint első, nagyon várt gyermeket a családban. Szabadon jár-kel a nagy házban, felfedezhet, de vannak korlátok, "nem"-ek. Az anyukája következetes vele, amit nem lehet, azt sosem lehet. Aggódunk, hogy mitől csapkodhat, és főként az aggasztó, hogy a saját fejét is üti időnként (ekkor is rászólunk, hogy ne üsse magát, inkább simogassa, szeresse magát is). Mit tehetnénk azért, hogy ne csapkodjon? Válaszát köszönjük!
Székely Zsuzsanna
A kisfiú pont abban a korban van, mikor nagyon intenzív az élete, rengeteg élmény és tapasztalás éri, az érzelmek is kifejezetten gazdag palettája jellemzi, melyeket nem tud még árnyaltan kifejezni. Éreznek boldogságot, derűt, örömet, s ezt kifejezi nyugodtsággal, öleléssel, odabújással, puszival és ennek mi is nagyon örülünk. Míg ha az érzelmi skála másik széléről éri valami érzelem, pl. düh, csalódottság, elkeseredés, akkor megrémülünk és szeretnénk, ha ez nem lenne jelen. Pedig ezek a negatívnak titulált érzelmek ugyanolyan természetesek és fontosak, mint a negatívnak tituláltak. Tehát jó abban megerősíteni őt, hogy rendben van, ha érez ilyeneket, vissza is lehet neki jelezni, hogy pl. "Dühös vagy, mert nem adhattam oda ezt vagy azt."Stb. Ezzel segítjük őt érzelmei megértésében, árnyalásában, és kifejezésében.
Egy 1,5 éves gyermek érzelmei nagyon impulzívak és idegrendszeri érettségében még nem tart ott, hogy ezeket szabályozni tudja. Ehhez sok idő és tapasztalás szükséges még. Nehéz neki még korlátokba ütköznie és elfogadnia. De valóban muszáj, a gyereknek kell a korlát. De jogában áll az itt és mostban kifejeznie az erre adott reakcióját. Idővel ez finomodik.
Természetesen nem hagyjuk a fizikai bántást, megfogjuk a kezét, nem engedjük ütni és hozzáfűzhetjük, hogy "ezt nem!" és visszatükrözhetjük, amit látunk rajta. Sok gyermeknek segít, ha van egy kijelölt párna egy kinevezett "düh-sarokban", amit csapkodhat, ha eluralja a düh. Ezzel elismerjük és elfogadjuk az érzéseit, és segítünk bántalmazás nélkül levezetni. Persze amíg intenzív állapotban van, nem érdemes hosszan beszélni, mert ilyenkor nem befogadóak, de ha túl van feszültsége kiadásán, lehet újra kapcsolódni szavakkal és testközelséggel is.
Szóval ez egy normális része a fejlődésnek. Aki pedig eleve vehemensebb temperamentumú gyermek, annak ez a korszaka is lehet hevesebb. A szülők nagyon jól teszik, hogy nem agresszióval és tekintélyelvűen válaszolnak! Kitartást nekik és sok örömet is ebben a néha egészen nehéz helyzetben!
Üdvözlettel:
16 hónapos kisfiam egész kiskora óta örömében rázza a kézfejét, repked. Korábban, mikor még ülni nem tudott, akkor is folyamatosan manipulált a kezével, akkor inkább "motorozó" mozgást végzett.
Ezen kívül fontos lehet, h. Kissé lassabb a mozgásfejlődése, Dévény tornára is jártunk. Egyéb területeken jól funkcionáló kisfiú.
Kérdezni szeretném, hogy ebben a korban még lehet-e normális az öröm/izgalom ezen kifejezése. Nagyon aggódom érte. Köszönöm válaszát!
A leírtak alapján nem gondolnék problémára, főleg, hogy szakember is kíséri fejlődését.
Nem ritka, hogy a különféle érzelmeket a test segítségével fejezze ki egy baba, ami majd idővel, a beszéd megjelenésével tovább árnyalódik. De amíg verbális eszközkészlete nincs, addig a többi eszköztárra tud hagyatkozni.
Üdvözlettel:
2 éves kis fiam nem figyel ránk ha szólunk neki pl.ha nevén szólítják pedig tudja hogy neki szólunk
Vagy ha mondom neki hogy állj mellettem ha megyünk valahová el szalad
Hallásával nincs gond mert a gyerek mondókák át énekli és már beszélni is el kezdett igaz kevés szót többet halandzsál
Nem utánoz minket csak ha kedve tartja
Ez normális vagy forduljunk orvoshoz ?
Alapvetően azt szoktam javasolni, ha kétely támad a szülőben és aggasztja bizonyos jelenség, forduljon szakemberhez, már csak a saját megnyugtatása érdekében is. Elsőkörben a gyermek háziorvosánál lehet érdemes érdeklődni, ő szakmailag indokoltnak tartja-e jelen esetben a kivizsgálást.
2 évesen nem ritka, hogy a gyermek szelektáltan figyeljen. Elmélázik, más érdekli, plusz a dackorszakba is belépnek kb. ennyi idősen, ami arról szól, hogy szeretne minél nagyobb önállóságot a döntéseiben, választási lehetőségek is fontosak a számára és a határok, keretek keresése is. Így nem ritka, hogy nem figyel, ha szólunk neki.
Üdvözlettel:
Előre is köszönöm válaszát!
Többször is elolvastam levelét és egyre csak az a kérdés jött bennem, hogy Önt miért zavarja ez a mozgolódás? Kislányát akadályozza-e tevékenységében, ételének elfogyasztásában?
Mi lenne a cél?
Nagyon jól tette, hogy igyekezett megfigyelni, fáradtsághoz, egyébhez van-e köze, ez figyelmességre utal! Az is remek, ha az étkezés megmarad főtevékenységnek és nem zökkenti ki mesével!
Említheti a jelenséget a védőnőjüknek, gyermekorvosuknak is, hogy megnyugtassák, fizikálisan is minden rendben van!
1,5 évesen a gyermekek igen mozgékonyak, minden olyan helyzetben, ahol felnőttként nyugodtan ülünk, ők izegnek-mozognak, még ovis korban is viszonylag sokáig.
Ha összességében kislánya jókedélyű, kiegyensúlyozott, megnyugtatható, aktív, reagál, jól fejlődő, akkor az mindenképp megnyugtató!
Üdvözlettel:
Kislányunk 15 hónapos, igazi örökmozgó, eleven csemete :)
Kezdetektől külön szobában alszik és sajat maga alszik el, ritka pillanat amikor szükség van altatásra.
Sajnos anyatejes csak 1 hónapos koráig volt, de mára a tápszert is elhagytuk, gyönyörűen eszik szilárd ételeket napi 4-5 alkalommal, a tapszer helyett pedig tejet iszik.
Körülbelül másfél hónapja kezdődött a kislányunknál az a jelenség, hogy éjszaka felébred(szinte mindig egyidőben) keservesen sír, egészen addig amíg be nem megyünk hozzá.
Átlagosan 2 órát van ilyenkor ébren. Játszani szeretne amit nem engedek az ölemben ringatom, éneklek neki szépen vissza is alszik aztán amint próbálom visszatenni az ágyába már ébren is van és újra kezdődik az egész procedúra előről. Ilyenkor próbáljuk elaltatni köztünk de esélytelen, mert nincs ehhez hozzászokva és csak felpörög attól, hogy köztünk van. Így 2 -3 óra elteltével vissza tudom tenni a kiságyba ahol ismét sajat maga alszik el.
(Nappal már csak egyszer alszik átlagban 1-1,5 órát ebéd után. Reggel 8kor kel általában és este 8 órakor szoktam lefektetni. )
Ezzel egyidőben kezdte el azt is, hogy napközben szinte semmit nem enged csinálni, folyton kapaszkodik belém, tépi a ruhát és persze mutatja hogy vegyem fel.
Hozzá tartozik, hogy pár napja bújt ki 4 foga, amiből 1 hetekig kínozta, illetve a járás is most indul be nála. Már mindennel próbálkoztam és kezdek tanácstalanná válni.
Segítségét, tanácsát előre is köszönöm!
L. Adrienn
Ez az amúgy természetes jelenség igen meglepő lehet a szülőknek egy olyan yermeknél, akire egyáltalán nem voltak jellemzőek az ébredések, "túlzott" ragaszkodások! De azt kell mondjam, egy jól fejlődő, gyarapodó, összességében kiegyensúlyozott gyermeknél nem kell komoly problémára gondolni.
Vannak olyanok, akik az elejétől fogva sokat ébrednek, nehezebben alszanak el, vannak, akiknél ez hullámokban jellemző, vannak a kifejezetten sok és vannak a kevésbé intenzíven testközelséget igénylők. És persze ott vannak a tipikus fejlődési korszakok, mikor az éjjelek is megbolygatódnak, az alvás addigi mintázatában is változások tapasztalhatóak.
Az egyik ilyen időszak a második félév, majd a 1,5 éves kor körüli időszak (kb.13-15 hótól kezdve). Előbbi a szeparációs szorongás, utóbbi az ún. újraközeledési krízis időszaka. Megnyilvánulásukban nagyon hasonlóak, de míg az elsőnél az okozza a nagyobb ragaszkodást, hogy anya kikerül a baba látóteréből, s erre ő azt hiszi, anya teljesen eltűnt, ő pedig utánamenni még nem tud, hát keservesen sír utána, úgy a másodiknál már saját maga eltávolodása okozza a frusztrációt a gyermeknél. Hisz eddigre már ő maga fizikailag képes az eltávolodásra, ami csodás dolog számára is, egyben félelmetkeltő, s keresi a megnyugtató testközelséget, hogy bebizonyosodjon róla, van visszaút és újra közeledhet.
Ez a nappaloknál erősebb ragaszkodást válthat ki, míg éjjelente többszöri ébredést, segítség kérést a visszaalváshoz. S még erre jönnek rá a fogzással, mozgásfejlődéssel járó, idegrendszeri érést pörgető elemek. Ezek természetes és átmeneti jelenségek!
Örömmel olvastam, hogy kislányának megadja a megfelelő válaszokat jelzéseire, nem hagyják magára vele, igazából ez a minden! Megadni neki azt a támaszt, amiben/amivel együtt lehet átmenni ezen a fontos fejlődési szakaszon! Ez (is) a bizalom kialakulásának/építésének kulcsfontosságú szakasza.
Lanyhulni fog ez a nagy intenzitás, ahogy a járás is stabillá válik, a fogacskák is kibújnak, kicsit nyugodtabbá válik az idegrendszeri érés. De a hullámzás jellemző lehet még egy ideig.
Higgye el, nem rontanak el semmit, ha a szükséges testközelséget megadják kislányuknak,összebújnak, ringatja, megnyugtatja, sőt! Esetleg ideiglenesen be lehet tenni az ő szobájába egy matracot/kanapét, és akár ilyen módon vele aludni egy szobában, vagy bármilyen új elrendezést kipróbálni, amiben lehetővé válik kislányuk természetes szükségleteinek kielégítése úgy, hogy közben Ön(ök) is a lehető legtöbb pihenéshez jutnak. S ha van rá mód, nappal aludni, pihenni vele együtt, egy időben.
Kitartást és erőt kívánok! Önök igazán csodás család egy csodálatos kislánnyal! :-)
Üdvözlettel:
Másfél éves kislányom nagyon anyás és örökmozgó. Sokszor még apa sem jó neki. Sajnos egész nap a nyomomban van, mindenhová jön utánam. Így elég nehéz például a főzést is megoldani mert midig ott van, mászik fel az asztalra székre stb. Már pici baba kora óta láttuk rajta hogy akaratos, nyughatatlan természetű. Ami aggaszt hogy abszolút nem ül le játszani, nem érdekli szinte semmi. Ilyenkor irigykedve hallom más anyukáktól, hogy az ő gyerekük milyen szépen eljátszik. Sajnos abban mi is hibáztunk, hogy sokszor kapcsoltunk neki tévét(mondókákat, dalokat), így már sokszor mutatja hogy kapcsoljuk be, bár ha nem vagyok ott az sem sokáig érdekli. Megfordult már az is a fejünkben nem e lesz esetleg hiperaktív. Változhat ez még a későbbiekben? Segítségét előre is köszönöm!
Ahogy olvastam levelét, felidéződtek a saját emlékeim, élményeim a 3 gyermekemmel! :-) Ők mind teljesen más személyiségűek, de ebben a korban mind ugyanezt csinálták. Szóval ez valójában korosztályos jelenség is, amit persze árnyalhat tovább a veleszületett temperamentum, alap személyiség is. Aki eleve egy impulzívabb típus, nála lehet ez a természetes szakasz még intenzívebb. Ez néha szórakoztató és édes, néha kifejezetten megterhelő, akár fullasztó. A gyermekkel való lét arra is megtanít, hogy saját határainkat hogyan kezeljük, szükség szerint kitoljuk valameddig, s hogy megtanuljuk az elfogadás egy következő szintjét. Néha nagyon nem egyszerű ez, de ahol ilyen szeretet van, amit sugallnak sorai, ott ez is megugorható! :-)
Van lehetőség segítséget igénybe venni, hogy lehessen szusszanásnyi időhöz jutni? Hogy vagy a házimunkából lehessen leadni, vagy a kislányával játszana valaki (apa, nagyszülő, barát, külső segítő személy) egy kicsit, s Ön addig töltődne?
Szóval önmagában teljesen normális dolog ez az ún. pörgés, aktivitás, érdeklődés, s tulajdonképpen a nehézsége ellenére ez egy pozitívum, mert nagy dolgokat vihet végbe az, aki ennyire céltudatos s kíváncsi a világ felé, befogadó, bekebelező az izgalmas, tanulni való/vágyott dolgok irányában! A hiperaktivitást ebben a korban nem lehet még megállapítani, s ez a nagy intenzitás felvehet később egy olyan ritmust is, ami már Önöknek is élhetőbb.
Sok türelmet kívánok ehhez a csodás kislányhoz, s közös felfedezéseket, élményeket, s ezzel együtt egy új egyensúly kialakulását is!
Üdvözlettel:
Nagyon jó érzés volt olvasni, milyen csodás támogató szülőket kapott ez a kisfiú! Ez a gyengédség, elfogadás, kísérése az ő fejlődésének nagyon jó alapokat tesz le!
Igen, sajnos generációs különbségek miatt viszonylag sokszor fordulnak elő konfliktusok, s ezek elég elbizonytalanítóak is lehetnek.
Egy kisbabát szeretettel, az alapvető szükségletek kielégítésével elkényeztetni nem lehet! S a testközelség, a szülők ölelő karjaiban történő megnyugvás igénye szükséglet, nem egy kósza hóbort! Szóval teljesen rendben van, hogy kisfia segítségére siet, mikor ő jelzi, hogy segítségre van szüksége! Ez így természetes és kicsit sem vezet elkényeztetéshez vagy túlzott anyássághoz, sőt!
Mindazonáltal azt feltételezem, a nagyszülők is a legjobbat szeretnék Önöknek s az unokának is, de nem is tudják leplezni (és persze nem is kéne), mennyire szeretnének részt venni a kisfiú életében, s nehéz elfogadniuk, hogy ez más tempóban és módon lehetséges, jelenleg.
3 hónapos kor körül amúgy kinyílik a világ, igazán megérkezik a kisbaba erre a világra az ún. negyedik trimeszter után, s elkezdi felfedezni a világot. A maga tempójában egyre nagyobb szeleteket szeretne bekebelezni belőle, de ezzel egyidejűleg azt is észreveszi lassan, hogy anyáékon kívül mennyi ember van még, akik plusz ingereket jelentenek, idegeneknek hatnak, de idővel közeledés lesz belőle. De ezt erőltetni nem lehet.
Az nagyon jó, hogy a nagyszülők jelen vannak a kisfiú életében, ez fontos érték! Ám érdemes lehet minden félnek arra törekedni, hogy mindenki igénye jelen lehessen, s kielégülhessen, de a legfontosabb a kisbaba, s az új család, azaz az Önök által megszabott határok meghúzása. Rugalmasan, kompromisszumkészen, ha szükséges.
Legjobbakat kívánom, s további ilyen szuper, megerősítő gondoskodást, sok örömet!
Üdvözlettel:
Lányom másfél éves múlt. Egészen idáig semmi gondunk nem volt az etetéssel, a kislány jó étvággyal megevett mindent válogatás nélkül. Jó baba volt, mindig is jól aludt, sose lehetett rá panaszom. Aztán elkezdődtek az éjszakai elalvás gondjai. Körúlményeink miatt egy szobában aludtunk, ő a kiságyában az ágyunk mellett. Rengeteget hisztizett, sírt, dacolt. Aztán meglett a szobája és most mar sokkal jobban alszik, éjszaka semmi gond vele ellenben napközben sehogy sem tudom ravenni az alvasra emiatt meglehetősen nyűgös egész nap. Emellett gondjaink vannak az etetéssel. A hagyományos reggelit elfogadja kis kanállal, de utána már csak kenyérszeleteket hajlandó elfogadni vagy tésztát és csakis kézből falatokat. Leültetni a székébe nem is tudom, akkor csak lázongás van. Hetekre megvontam tőle mindenféle babakekszet és csokidarabkákat (addig se kapott egy szaloncukornál nagyobb mennyiséget, ha kapott. De semmi nem használ. Mivel vehetném rá az evésre és a délutáni alvásra? A fogai későn kezdtek jönni, most javában zajlik a fogzás. Nem tudom hogy erre, a dackorszakára vagy pusztán az én hibámra fogjam.
Köszönettel,
Brigitta
Sokszor ijesztőnek tűnhet egy hirtelen változás, főleg, ha volt jól bevált rendszer és működés. S mikor jön a változás, amit negatívként élünk meg, hajlamosak vagyunk az önhibázatásra.
Ahogy olvastam levelét, lelki szemeim előtt megjelent a családjuk, ahol összességében harmónia van, gyengédség, a szükségletek megfelleő kielégítése, s ennek megfelelően egy érzelmileg és fizikailag rendben fejlődő kislányka.
1,5 éves kor körül megint van egy -főleg idegrendszeri/pszichológiai értelemben vett- növekedési ugrás, változás. Ilyenkor jellemző az ún. újraközeledési krízis (mely megnyilvánulásában nagyon hasonlít a szeparációs szorongáshoz), változhatnak az elalvási/ébredési szokások, s az egész viselkedési megnyilvánulás is, ebbe az étkezés is beletartozhat. A gyerekeknél vannak válogatósabb időszakok, még ha addig nem is volt rájuk jellemző. S ez nem baj, el szokott múlni. Az jó, ha nasi nincs (nagyon), ellenben az egészségesebb rágcsálnivalók, gyümölcsök elérhetőek számára. Az is egy optimális út, ha a család együtt étkezik, amikor csak lehet, s közös a kínálat is. A mintaadásnak ez is része lehet, hogy mit lát anyáéktól az evés szeretetéről, kinek mit jelent az evés, mik a főbb irányvonalak a családban.
A nappali alváshoz próbálták már esetleg a hordozást valamely kényelmes eszközben? Néha jolly jokerként válik be, még bőven ebben a korban is!
Leveléből,s kislánya életkorából azt gondolom, ez egy fejlődési ugrás vagy épp előszele a következő fejlődési lépcsőfokra fellépésnek.
Kívánom, hogy legyen minél több harmónia a mindennapjaikban az új egyensúly megtalálásáig is!
Üdvözlettel:
Egy éves tündéri kisfiunk a korának megfelelően aktív, minden érdekli, kúszik-mászik az egész lakásban. Skorpió jellemének megfelelően a végletek embere, rettenetesen akaratos, és hisztis. Egész nap nyivákol, kiabál, és ami a legnehezebb: úgy tűnik erős szeparációs szorongása van, folyamatosan az Anyján vagy rajta csüng. Ritka az, amikor egyedül elvan a játékaival, folyamatosan a "lábunk alatt van". Igyekszünk őt inkább dicsérni, ha olyan dolgot csinál, ami helyes, de sajnos elkerülhetetlen a szidás, amikor a tévét kezdi el dobálni a játékaival :) Egy idő után azért érti mit lehet, mit nem.
Ami miatt írok, az első sorban az Anyukája, szeretett feleségem, aki nagyon nehezen viseli a kisfiúnk aktívkodásat, pontosabban azt, hogy folyamatosan rajta csüng. Neki a korábbi kapcsolatából van egy 9 éves lánya, akit tulajdonképpen egyedül nevelt fel, Apuka nem volt túl aktív, és még így is jutott ideje magára, és például egy ételt is gond nélkül meg tudott főzni. A mi fiúnk mellett ez majdhogynem kivitelezhetetlen. Letenni a járókába nem lehet, mert fulladásig sírja magát, amíg ki nem vesszük. "Bezárni egy helységbe" a játékaival és mondjuk egy bekapcsolt duck tv-vel is csak nagyon ritkán van el, de akkor is csak max 5 percig. Természetesen nem is jó egyedül hagyni egy kisbabát, ezt inkább csak példának írtam.
A megoldás kulcsát abban látnám, hogy a feleségem esetleg ha tudna másképpen tekinteni a helyzetre, akkor talán picivel könnyebb lenne neki, nekünk. Elmondása szerint már az ideg összeroppanás szélén van, mert semmi énideje nincsen. Beiratkozott egy on-line jógatanfolyamra, de azzal sem tud haladni. Sajnos most már 1-3 naponta vannak olyan kirobbanásai, ami valóban okot ad az aggodalomra.
Most még napi 2 alkalommal alszik a baba, de sokszor ez is csak 2x30 perc, így kevés szabadideje marad. És ha ébren van a baba, akkor nincs menekvés, a wc-re is utánunk jön, és ha nem tud bejönni, akkor hatalmas a hiszti, ezért be sem lehet csukni az ajtót :)
Én amiben tudok segítek, a babával is alszom éjszaka, így Ő tud pihenni. Az éjszakák sem mindig jók, sokat felsír, nem csak akkor ha kiesik a cumi, hanem valami más miatt is (talán sötét van vagy rosszat álmodik, vagy igényli a kontaktot, hogy tudja nincs egyedül). Egyszer még eszik éjszaka, bár mostanában egyre gyakrabban előfordul, hogy már csak reggel 6 körül éhezik meg (máskor meg éjfél körül).
Igyekszünk fix napirendet és rutinokat is beállítani neki.
Egyébként mindkettőnknek nagyon jó a kapcsolata a babával, sokat játszunk vele (kell is...), sokat nevet a sok sok sok rinya és kiabálás mellett is.
Tehát a kérdésem az lenne, hogy egy ennyire - mondhatni - hiperaktív gyerekkel hogyan érdemes bánni, hogyan lehet rávezetni az önállóságra. Ha már el tudnánk érni, hogy egyedül is ellegyen 20 percet az nagy megkönnyebbülés lenne. Az sem lenne hátrány, ha nem kiabálna ennyit, mert erre most csak a fejhallgatóba betett zenével lehet védekezni (kell is sajnos, mert elképesztően sokat használja a hangját).
Köszönettel: Alex80
Jó érzéssel olvastam, mennyire figyelmes és gondoskodó szülei vannak ennek a heves vérmérsékletű fiúcskának, szerencsés helyre született! :-)
Bizony, nagyon különbözőek tudnak lenni a testvérkék és teljesen más megéléseket, feladatokat tudnak hozni magukkal. Feleségének ráadásul volt egy elég kemény tapasztalása arról, milyen egyedül helytállni, az érzelmileg és mindenhogyan megviselhette őt. Szerencsére lett az Ön személyében egy csodás társa, megkoronázták kapcsolatukat egy édes, mosolygós kisfiúval, aki a sok szépség mellett kihívásokat is hozott magával. Az ún. többemberes babák mellett valóban nem egyszerű az élet, több támogatás és segítség kellhet a szülőknek, anyáknak mellettük. Van a családban, baráti körben bevethető személy? Vagy akár külső segítség, aki levenne a nappali terhekből felesége válláról? Aki besegítene akár a háztartási munkákban, akár néha a babával játszana, dajkálná őt?
Egy ekkora gyermeket rávenni nem lehet, hogy önmagával ellentétesen viselkedjen, nyilvánuljon meg, ám, ahogy érik, fejlődik, fog ez változni és spontán módon fog önállósodni.
Ha feleségének, vagy épp az egész családnak megugorhatatlannak tűnnek ezek a jelenségek, akkor nem szégyen segítséget kérni, pszichológust is bevonni támogató beszélgetésekkel, vagy épp felderíteni mélyebb gyökeret, ha van.
Ezzel az összefogással, egymás megerősítésével, a támogatás biztosításával csak jó úton haladhatnak, ez nagyon nagy szó a nehézségben!
Bízom benne, hogy hamarosan jobb a könnyebb korszak, ami több derűt hoz magával!
Üdvözlettel:
Míg csak az első pár sorát olvastam levelének, azonnal az a gondolat ugrott be, hogy háááát, itt lehet, szeparációs szorongásról van szó, aztán láttam, hogy Ön is erre gondolt! :-)
Szóval, igen, nagy eséllyel beléptek ebbe a teljesen természetes fejlődési szakaszba! Ez valóban okozhat nagy meglepetéseket, főleg egy önállóbb babánál, hogy most hirtelen miért nyűgösködik, akar ennyire testközelben lenni és semmi sem jó. Pluszban fokozhatja ezt az intenzitást a mozgásfejlődés megugrása vagy bármi megbújhat még a háttérben, ami rövid időn belül új tudományként jelenik meg nála! Akár mozgásban vagy bármi másban. Egy új fejlődési lépcsőfokra fellépés előtt nagyon gyakoriak a megmagyarázhatatlan (azaz nem fizikai ok miatt megjelenő) nyűgösködések.
Tehát, ha fizikailag egészséges, pisil, kakil, gyarapszik, nő, aktív, összességében jókedélyű, megnyugtatható, akkor abszolút gondolhatunk erre! A második félév eleve nagyon felpörög idegrendszer szempontjából, még az alvási rendje is felborulhat, nagy változások zajlanak most.
Az szuper, ha ez a fokozot testközelség igény kielégíthető!
Kitartást, türelmet kívánok! Csodás kisfiú cseperedik ebben a szerető családban! :-)
Üdvözlettel:
Az első 3 hónap az ún.negyedik trimeszternek nevezett időszak, kicsit a méhen belüli létnek a folytatása is, de persze az a fajta szimbiózis folyamatosan alakul át, ismerkedik másokkal is. De mégis, az elsődleges és legfontosabb másik az anya, miközben elfogadja mások jelenlétét is. Aztán 3 hónapos kor körül kinyílik a világ, a baba egyre inkább kifelé fordul, meglódul a mozgásfejlődés is, stb.s ezzel egyidejűleg felfedezi azt is, hogy anya és ő nem is egyek. Így egy időre mindenki más ijesztővé válhat számára, de ez csak átmeneti időszak!
Ne vegye a szívére senki a rokonságból, nem fordult el tőle a kislányuk, nem ellenük szól, hanem arról, hogy belépett egy következő fejlődési fázisba!
Mindenki legyen türelemmel és elfogadással a kislányuk felé, és lehetőleg ne erőltessék a kontaktust, ha számára ez jelenleg ilyen reakcióval jár, ez a fajta tiszteletben tartás nagyon fontos! Persze a látogatást nem kell megszüntetni, sőt! De ha ő nem szeretné, akkor ne fogja kézbe más,stb. Eljön még az ideje újra ennek ellenkezőjének! :-)
Üdvözlettel:
1 éves kisgyermekem alvásával vannak problémáink.3 hónapos korától 40 percenként,de minimum óránként kel éjjel,megszakítások nélkűl.Egészségügyileg nincs gond,napirend és táplálkozás rendben.Jelenleg nem fogzik,illetve nem rég bújt ki az első,így nem hiszem hogy az keltette egy éven ketesztül ilyen rendszeresen,óramű pontossággal.Félek,nem e lehet lelki eredetű a probléma?Játékcumit nem fogad el,kizárolag cumisüvegen alszik vissza,hozzáteszem,aton is alszik el.Viszont ilyen gyakori ébredések mellett jelentős mennyiségü folyadékhoz jut,ami reggelre hasfájást eredményez.Nem tudom hogyan lehet orvosolni a helyzetet?Másrészt kötődéssel kapcsolatban kérdeznék:Eddig szépen eljátszott apával,közeli családtagokkal,de már csak engem fogad el,szerintem azért mert nem rég két alkalommal távolabbi rokonok vigyáztak rá pár ora erejéig amit rosszil viselt,nagy sirással,hányással(sajnos muszály volt elmennem és nem vihettem magammal) és attol tartok ez hagyott benne nyomot .Kérdésem az lenne hogy kiheveri vajon,vagy már mindig csak hozzám fog ragaszkodni félve hogy ujra másra bizom?Mit tehetnék hogy könnyebben tullépjen és ujra szivesen legyen apával és más családtagokkal is?Válaszát elöre is köszönöm!
Az alvással kapcsolatban azt tudom mondani, ez a jelenség teljesen életkori sajátosságnak tűnik. 3 hónapos kortól kezdve szoktam kapni a legtöbb kérdést, miszerint "elromlott" a kisbaba. Innentől kezdve, ahogy kinyílik a világ és egy darabig egyre csak nyílik, plusz kiegészül mozgásfejlődéssel, fogzás hullámokkal, ez az éjjelekre is rányomhatja a bélyegét. Egy baba elvásciklusa ebben a korszakban 30-45 perces, és egy alvásciklus végén nagyon könnyű felébredni. Ahogy fejlődik, érik az idegrendszer, úgy fog nőni ez az idő is. Nálunk felnőtteknek is van ilyen alvásciklus váltás, 1-1 ciklus végén van az, mikor átfordulunk a másik oldalunkra, megigazítjuk a takarónkat, stb.csak ezekre nem ébredünk fel igazán. A babák viszont igen, és ilyenkor keresik a testközelséget, és segítséget kérnek a visszaalváshoz. Ez ösztönös és létfontosságú, nem elrontás, elkényeztetés és egyéb nevelési probléma eredménye!
Nem tudom, mit tartalmaz a cumisüveg, de az, hogy 1 évesen még éjjel is eszik/iszik, önmagában nem probléma. Ölelés, ringatás, összebújás, sima cumi- ezeket próbálták már? Szopizik még a baba? Hol alszik, mennyire közel Önökhöz?
Egy éves kor körül nem ritkán elég intenzíven dúl a szeparációs szorongás időszaka, ez szintén a fejlődés része. Ez a második félévben eleve elkezdődik, minden történés nélkül is, de ideig-óráig intenzitását mélyítheti 1-1 kellemetlen élmény is. Biztos vagyok benne,hogy kiheveri a múltkori rosszabb élményét, ettől nem fog kórosan kapaszkodni önbe! Most eleve abban a korszakban van, mikor anyásabbak lehetnek a babák, és ne féljen megadni az igényelt közelséget, most ez a legnagyobb segítség neki! Ez nem a többi családtagnak szól, ők semmiképp ne vegyék ezt magukra, fog ez változni!
Érdemes tiszteletben tartani a baba jelzéseit ezekben a helyzetekben is! :-)
Üdvözlettel:
Kisfiunk fél éves múlt egy hete. Anyatejet kap egyelőre kizárólag, mozgásfejlődésileg fordulni tud, elkezdett rugózni, gondolom hamarosan ebből lesz a kúszás-mászás.
Gyönyörűen gyarapszik, úgy látjuk, a kis elméje is nyiladozik.
A viselkedése néha viszont megijeszt bennünket és tehetetlennek érezzük magunkat.
Nem nagyon nézelődik vagy játszik el néhány percnél tovább, de sokszor az sem elég, ha ott ülünk mellette. Van, hogy együtt játszunk, nevetünk, gagyarászunk egy darabig (akár fél óra), amit ő is élvez, aztán minden átmenet nélkül elkezd keservesen kikelni magából, nagyon sír. Ilyenkor kizárólag az segít, ha felvesszük. Semmi más: sem a simogatás, mellette maradás, beszéd, csak az ölelés, a karban hurcolászás. Tökéletesen tanácstalanok vagyunk, hogy mégis mi történhetett - a szokásos checklist, éhség/pelus/fázás/meleg, stb. végiggondolása után. Van, hogy egy egész sétálást végigsír/kiabál. Éjszaka nem sír, viszont 1-2 óránál tovább nem hajlandó a kiságyában aludni, akkor mellénk tesszük. Nyugtalannak hat az alvása, mert sokat forog, pörög, de reggel meg kivétel nélkül nagyon jókedvű. Az utóbbi pár napban figyeltük meg, hogy több alkalommal felébred már akkor, amikor megpróbálom a karomból letenni ha elaludt, mint újszülött korában. (Mindig cicin alszik el, az édesapjának csak párszor sikerült ringatva elaltatni)
Nagyon jó lenne valami ötlet, mit próbáljunk meg. Arra is tippelünk, hogy játék közben azért sír, mert esetleg zavarja, hogy még nem képes helyet változtatni, de hát erre nem az lenne a megoldás, hogy parttalan bőgésbe kezd és nem próbálkozik mindig.
Előre is köszönöm, ha válaszol.
Mindig elbizonytalanító, ha új jelenséggel találkozunk gyermekünk viselkedése, megnyilvánulása kapcsán, de szeretném megnyugtatni, hogy ha a baba összességében jókedélyű, kiegyensúlyozott, fejlődése rendben van, akkor komoly probléma nem áll a háttérben.
Amit leírt, elég jellegzetes megnyilvánulásnak tűnik, a második félévben igen gyakori jelenségek ezek.
Mikor a játék végén hirtelen sírva fakad, azt is jelezheti, hogy sok volt az inger, szeretne visszavonulót fújni, s ez a legfinomabb, legkomfortosabb a szülők karjában, ölelésében. Számukra a testközelség ebben a korban is létfontosságú, s ugyanolyan jelentőségű, mint pl. a jóllakott pocak.
Fél éves kortól (valahol 5 és 8 hónap közt) szokott beköszönni a szeparációs szorongás időszaka is, mikor még intenzívebbé válik (válhat) a testkontaktus iránti igény, éjjel pedig több ébredésre lehet számítani. Ez nem nevelési hiba következménye, nem "romlott el" a baba, ez egy fontos pszichológiai szakasza a fejlődésnek. A legjobb hatással bír ilyenkor, ha a szülők megoldhatóvá tudják tenni pl.az együttalvást, nem csak a baba végett, hanem saját pihenésük végett is. Hiszen sokkal pihentetőbb karnyújtásnyira lévő babánknak reagálni többször is, mint mindannyiszor kimászni az ágyból, s ördögi körökbe belefutni, hisz a baba újra és újra jelezni fogja, hogy segítségre, közelségre van szüksége (éjjel eleve magasabb a kötődési szükséglet) , s mindenki számára fárasztó, frusztráló így, míg eleve egymás közelében lenni, szinte azonnal tudni válaszolni pihentetőbb, arról nem is beszélve, hogy együttalváskor az alvás ritmusok is összehangolódnak, s több ébredés ellenére is kipihentebbek ilyenkor az anyák.
Ennek a fejlődési fázisnak köszönhető az is, hogy nem szeretné, ha letennék őt a kiságyba, mert szeretne testközelben maradni. Ez az idegrendszer érésével lanyhulni fog, veszít intenzitásából.
Igen, jól gondolják, a mozgásfejlődés szintén olyan elem, ami rányomhatja a bélyegét az éjszakákra is, s nyugtalanabb lehet tőle a baba, napszaktól függetlenül, de mihelyst sikerül az új mozgásfejlődési lépcsőre fellépni, jön egy kis nyugalom. S persze a következő és következő fázis is.
Szóval a második félév meglehetősen mozgalmas és izgalmas minden szempontból, de Önök nagyon jól állnak a gyermekük mellett, s szerető, meleg gondoskodással biztosítják számára a megfelelő terepet, hogy továbbra is kiegyensúlyozottan fejlődhessen! :-)
Üdvözlettel:
Kislányunk 5 hónapos, általában jó kedélyű kisbaba. Pici kora óta sokat van kézben. A "problémám" az, hogy ha leteszem a szőnyegre (vagy kiságyba, akkor csak úgy marad el, ha ott vagyunk vele, de így is max. 20-25 percet. A játékok csak nagyon rövid ideig kötik le, mindent gyorsan megun és türelmetlen lesz, sír, fel kell venni és sétálni kell vele vagy nézelődni az ablakban. Altatni magamon szoktam kendőben és utána átteszem a kiságyba (ez nem mindíg sikerül). A babakocsiban is csak rövid ideig marad meg, aztán nagyon sír. Az éjszakákat eddig átaludta este 10-től reggel 8-ig, de egy hete éjjel 1-kor felkel. Kis cicizés után visszaalszik, de csak 6, max.,7-ig. A játékokat ha megunja, nem cserélgetem, próbálom rávenni, hogy azokkal játszon, amik elől vannak, de eddig nem sok sikert értem el. A kérdésem az lenne, hogy kell-e valamit másképp csinálnom, hogy képes legyen egyedül játszani, a játékaira odafigyelni vagy ez majd az értelmi, érzelmi, idegrendszeri stb fejlődéssel egytt fog változni?
Köszönöm!
Üdvözlettel: VAMI
Kislányotok pont úgy viselkedik, ahogy egy 5 hónaposnak viselkednie "kell". Nagyon jó érzés olvasni, milyen figyelmes gyengédséggel vagytok mellette, nagyon sokat számít az alapkövek letételében a sok testkontaktus (mértéke persze nem általánosítható, inkább igény szerinti), az érzelmi és fizikai elérhetőség, s az, hogy a jelzéseket komolyan vesszük, s adekvátan reagálunk azokra.
Kérdésedre tökéletes választ adtál utolsó mondatod utolsó részében! :-) Pontosan, ahogy érik az idegrendszer, fejlődik minden értelemben, úgy fognak ezek a dolgok is változni. Most ő pont abban a korban van, hogy beköszönthet a szeparációs szorongás időszaka is, mikor előfordulhat, hogy még intenzívebbé válhat a testkontaktus iránti igény, növekedhet az éjjeli ébredések száma, s ilyenkor ez nem a szülők hibája, nem ők szoktatták rá a babát erre, hanem ez a második félévre jellemző fejlődési sajátosság.
Az nagyon jó, hogy nincs elhalmozva kislányotok sok-sok játékkal, bőven elég 1-2 kedvenc ilyenkor, s tulajdonképpen a veled, veletek töltött mindennapi élet is nagyon sok felfedezni valót, sokféle ingert biztosít és teljesen természetes, hogy hosszasan még nem köti le semmi. Annak majd később jön el az ideje.
Amit nagyon szeretnek ilyenkor (is) a babák, hogy anya mellett szippanthassák magukba a nagyvilág izgalmait, a konyhában, fürdőszobában, szobában, ezek sokkal inkább lekötik és teszik boldoggá, mint hosszan egy helyben maradni.
Szóval, teljesen jól csináljátok és remekül gondoskodtok kislányotokról! :-)
Üdvözlettel:
22 hónapos kislányunk nem tudjuk mi okból, mivel régebben nagyon baratságos, rokonoktól, idegenektől nem félt. De nyár óta 360 fokot fordult a viselkedésben. (Semmi trauma nem érte.) Ha elmegyünk rokonokhoz vagy az úton elkezdünk valakivel beszélgetni, vagy hozzá szólnak, vagy ide jön hozzánk valaki, akkor nem tudunk beszélgetni, mert húz befele a szobába vagy engem vagy a férjem, ha mi ketten nem megyünk, akkor mamát húzza befele (mamával élünk együtt), de nagyon akaratos akit kiszemel magának azt cibálja befele, közben pedig hangosan sír. Ha meglátja, hogy jött nálunk valaki hangosan elkezd sírni, s addig nem tágít míg be nem jövünk vele a szobába. Ahol végig az ölembe ül és nem szál le, ott viszont fenn hangon nevet, jó kedvű, de ha mihelyst megpróbálom lerakni kapaszkodik belém és sírni kezd. Kivételt a kisgyerekekkel tesz, mert azokkal azonnal feloldódik és játszik velük. Felnőttekkel már hoszabb idő kell, mire megnyílik előttük és elkezd játszani, elfogadni hogy hozzá szólnak. Olyan is van például, hogyha autóval megyünk és megáll az autó valaki előtt, akkor elkezd sírni, mert tudja hogy vendégségbe megyünk. Ilyenkor is elkezdi a sírást, ha hozzá szólnak akkor rákontráz, de olyan 10-15 perc múlva kinyílik és játszik a rokonokkal, teljesen barátságos lesz. De van olyan hogy megmakacsolja magát és amíg ott vagyunk valakinél addig megállás nélkül sír. Vagy például volt olyan, hogy a garázsban volt egy kis főzés, evés, beszélgetés és a kislányunk megállás nélkül kifele vágyott az udvarra a garázsból, ez is vendégeskedés közben volt.
Ha megyünk nagy bevásárolni visszük magunkkal, kis boltba is viszem szinte majdnem mindig. Amíg hozzá nem szólnak a boltban, addig szépen mászkál semmi gond nincs, de mihelyst hozzá szólnak, kezét a szeme elé rakja és sírásba kezd. Ebből kifolyólag már alig megyünk valakihez. Nagyon fusztrál ez a viselkedése, hiszen ezelőtt közvetlen, barátságos volt. Ez a viselkedés erősödik, ha olyan helyre megyünk vendégségbe, ahol nincs elég hely a szaladgálásra.
Nagyon bízom benne, hogy doktor nő által találunk rá egy megoldást, változtatást, mert szinte már kétségbe vagyunk esve ettől a viselkedéstől.
Válaszát nagyon szépen köszönjük!
Érzem tanácstalanságát, s ez érthető is, hisz gyermekük valami olyat produkál,amit Önök felnőtt fejjel nehezen tudnak értelmezni, nem érthető a miértje, hisz nem erőltetik az idegenekkel való kommunikációt, pusztán szeretnének néha Önök is másokkal tölteni időt, beszélgetni. Talán ijesztő is a gondolat, hogy a gyerkőc rekciói miatt vissza kéne vonulni a világtól.
Nem tudom én sem, mi válthatta ki belőle ezt konkrétan, pláne, ha ez hirtelen új reakció, mégis az az érzésem, hogy ennek intenzitása átmeneti. Ismerek sok olyan gyermeket, aki hasonló temperamentumú volt, nem szerette, ha akár ránézett valaki, nemhogy kommunikálni. A szülők nem is erőltették a kapcsolódást, szabad volt a gyermeknek nem közeledni, s végül nagyobb korban (oviban, suliban) mindegyikük megtalálta azt a "pozíciót", melyben temperamentumának megfelelően jól érezte magát adott környezetben. Önök gyermekénél is ezt gondolom. Biztosan segítség számára, ha nem erőltetik a kifelé fordulást, de emellett érdemes megpróbálni visszatükrözni számára, amit Önök látnak rajta s azt is, hogy Önök hogyan érzik ettől magukat (persze a korának megfelelő módon). Mindezt olyan módon, melyben nincs címkézés(pl.ilyen vagy, olyan vagy), hanem elfogadással és támogatással. Ezek mellé a szabad játék, melyet a gyermek irányít, szintén feszültségoldó hatással bír, gyakorlatilag kijátsza magából, ami bántja, zavarja, ha van ilyen.
Remélem, tudtam segíteni!
Üdvözlettel:
Segítségét szeretném kérni! Kislányom 22 hónapos 1 hónapos kora óta átalussza az éjszakákat. Jelenleg egyszer alszik délután 2-3 órát. 2 hete Nagyon nagy problémák lettek az elalvással. Eddig magától szépen elaludt esti mese altató dal puszi elköszönés után de 2 hete nem tud és nem is akar elaludni fél az elalvástól illetve a sötéttől amit mondogat is hogy ˇˇsöté ˇˇ és sírva fakad. Velünk alszik egy szobába de külön kis rácsos ágyba még. (Gondolkodunk a leesésgátlós ágyon már mert most várjuk a tesókát és majd kellene neki a kiságy ha megszületik ez még 7 hónap, de addig nem zökkenteném ki a biztos kis helyéről amíg vissza nem kerül minden a régibe.Tesó jöveteléről még nem tud.)
Sok mindent próbáltunk kapcsoltam éjjeli fényt ami világít is amíg el nem alszik, kis lámpát kapcsoltam de az sem volt elég, ajtót nyitva hagytunk hogy hallja a hangunkat ez éjszakára bejött viszonylag hamar elaludt. Kivettünk rácsot az ágyikóból is hátha az is segít hogy nem érzi bezárva magát de ez a délutáni alvásnál visszakerül mert folyton kijön hiába kísérgetem 100 x is vissza. Ezzel eltelik szépen az alvásidő.
Férjemmel harmonikus a kapcsolatunk nem szoktunk veszekedni néha egy két hangosabb szó. Viszont 2 hete éjszaka amikor a kicsi már elaludt volt egy hangos vitánk amit nagyon sajnálunk azóta is. Arra felébredt a kislányunk nagy sikítva sírva, nehezen tudtam megnyugtatni és vissza altatni.
A gondok ekkor kezdődtek Másnaptól elkezdett félni az alvástól sötéttől szerintem félt minket hogy megint kiabálunk vagy bajunk esik. Azt érzem hogy félt nagyon folyton anya anya kiabál egy idő után apa apára vált. Hogy segíthetnénk neki hogy sikerüljön feldolgoznia ezt a traumát és újra tudjon jól aludni félelem nélkül. Próbáltam elmagyarázni neki hogy nem történhet bajunk szeretjük egymást itt vagyunk neki sem eshet baja nem bánthatja senki a sötétben mert anya apa megvédi. Van alvókája is ami vele van meg a cumikája is még.
Szomorúak vagyunk hogy egy ilyen incidens így elrontatta a kicsi lányunk elalvását. Mindíg jó alvó volt nagyiknál is szépen elaludt már magától hát azóta nem is visszük sehova persze mert még itthon se tud elaludni. Nehezen elalszik délután de 45 percnél többet nem tud és utána csak kiabál utánam. Visszaaludni már ezután nem tud, de látom rajta hogy kevés neki ez az alvás mert 6 óra körül meg már megint fáradt nyűgös kezd lenni nagyon. Este 8 kor alszik mindig. A délutánok kínlódások így hogy nem pihente ki magát.
Nagyon Köszönöm előre is ha tudna segíteni vagy ötlete adni mi tegyünk.
Elnézést a kései válaszért!
Ebben a korban nagyon gyakoriak a különböző félelmek, melyek zöme az éjjeli időszakhoz kapcsolódik: sötétség, árnyak, zajok, melyek eddig meg sem kottyanta, most bizonytalanságot, félelmeket válthat ki. A legtöbb, amit tehetnek az elfogadás és az, hogy komolyan veszik kislányuk jelzéseit, érzelmeit. Ez nagyon fontos válasz ilyenkor, ha nincs elbagatelizállva, amit érez és jelez, ezért nagyon jó, hogy olyan értő és érző figyelemmel veszik őt körül!
A konfliktus Ön és párja közt minden bizonnyal nem volt jó élmény a számára, de nyilván Önök sem élvezték, ám ilyen esetek mindenhol előfordulnak. Érzékenyebb gyermekre lehet 1-1 ilyen tapasztalás mélyebb hatással is, de azt gondolom, a felriadás, félelem e nélkül is bekövetkezhetett volna. Persze az a legjobb, ha ő kérdezne, akkor őszintén és nyíltan válaszol neki, hisz az, hogy 2 egymást szerető ember összekülönbözik valamin az elég életszerű, ezzel nincsen baj! Ám, ha azt a konfliktust megtapasztalta kislányuk, az is jó, ha a kibéküléssel, a probléma megoldásával is szembesülhet. HOgy megtapasztalhassa, hogy egy veszekedést is le lehet zárni szépen, szeretettel, tisztelettel. Ezekről nyugodtan beszélgethet kislányával a neki tetsző, rá jellemző módon, illetve játékoba is bele lehet ezt vinni.
Azt viszont nem zárnám ki, hogy a kistesó létezését ő mégis érzékeli, nagyon gyakran tapasztalom, hogy a nagyobb gyerekek előbb tudnak a foganásról, mint a szülők maguk. :-) És egy tesó érkezése is tud hatással lenni egy gyermek mindennapjaira is, akár bizonytalansága miatt, de megfoghatatlansága miatt mindenképp.
Legjobbakat kívánom Önöknek!
Szeretettel:
Elsőgyermekes anyuka vagyok, kislányom most volt 1 éves. Tervezett baba volt, nagyon vártuk. A problémánk viszont azóta meg van, hogy megszületett...Nem tudott természezes úton megszületni, császáros baba.Viszont szopizik a mai napig is.Már csecsemő kora óta hasfájós volt, olyannyira hogy fél éves korában normalizálódott valamennyire a helyzet, addig egész nap csak sírt.Hozzá jött még az is, hogy a babakocsiban soha nem maradt meg, szóval nem volt egyszerű vele elmenni bárhova is. Próbálkoztunk a hordozással is, azt szerette de amint beindult a mozgásfejlődésben, már azt is elutasította.Borzasztóan akaratos kislány, ha valami nem úgy van ahogy szeretné, hisztizik, földre veti magát.Játszani egyedül alig játszik,nem köti le hosszabb ideig semmi.Így én a mai napig semmit nem tudok otthon elvégezni mellette...Állandóan csimpazkodik, kézbe akar lenni.Nagyon ijedős is, hangos vagy hirtelen zajoktól nagyon megijed.De ami a legnehezebb, hogy sokszor az sem jó ha kézben van, ott is csak feszegeti magát, sír, nyühög..Szóval rettentően nehéz, az én idegileg már nagyon kimerültem.Mindig várom, hogy majd jobb lesz ekkor meg akkor, de még mindig úgy érzem sokszor, hogy egész nap csak sír.Párommal is egyre többet vitázunk, hiszen frusztrált és fáradt vagyok.Szeretnénk majd neki tesót, de így egyenlőre még gondolni sem szeretnék rá...Egyébként mikor jobb passzban van nagyon aranyos,okos értelmes kislány. És én úgy érzem, hogy mindent megteszünk azért, hogy a kedvében járjunk.Igény szerint van szoptatva a mai napig. Tanácsot szeretnék kérni,hogy mit kellene tennem, merre kellene indulnom, hogy valamivel könnyebb legyen??Lehet valamilyen egészségügyi probléma vagy csupán fogadjuk el, hogy ő egy érzékenyebb baba? Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Együttérzek, ez nagyon nehéz szakasza az életnek, pláne, ha a szülőkkel ellentétes a született baba veleszületett temperamentuma és teljesen újak azok a megnyilvánulások, amiket ő hozott magával. Az is lehet, hogy élt Önben egy ideális kép a szülőségről, anyaságról és most talán csalódott, hogy nem pont olyan lett, ahogy tervezte, várta, vágyta. Ezt nehéz is elfogadni.
Alapvetően azt gondolom, ha kislánya szépen fejlődik, az összképet nézve kiegyensúlyozott, akkor aggódnia nem kell, hogy fejlődési vagy egyéb rendellenesség lenne a háttérben. Könnyen lehet, hogy ő az ún többemberes babák és/vagy szuperérzékenységgel megáldott babák táborát erősíti, esetleg ezeknek utánaolvashat, mint információ, de érdemes ezt is úgy megközelíteni, hogy kislánya ne kerüljön be egy skatulyába, ne ruházzuk fel címkékkel.
Én leveléből azt gondolom, hogy igen, érdemes arra felé (is) elindulni, aminek a vége az elfogadás. Ez, tudom, nem egyszerű folyamat, de a gyermekkel való lét tulajdonképpen egy önismereti tréning is, viselkedésükkel, megnyilvánulásaikkal tükröt képesek elénk tartani, s hosszútávon érdemes élni ezzel a lehetőséggel!
Az nagyon jó, hogy igyekszik az alapvető szükségleteket kielégíteni pl.a szoptatással, hordozással, biztosra veszem, hogy ezek egyáltalán nem hasztalan dolgok, sőt! Az pedig szintén természetes, hogy kislánya közben saját magára szabva vesz magához ezekből. Egy magas mozgásigényű 1 éves gyerkőcnek nagyon intenzív élete van! ;-)
Legjobbakat kívánom Önöknek!
Üdvözlettel:
Kisfiam 22 hónapos, nagyon aktív, barátságos kis felfedező. Születésétől fogva nagyon nyitott, mosolygós, mindenkivel barátkozik, senkitől és semmitől nem fél. Egy percre sem áll meg, folyamatosan megy, mozog, felfedez, rengeteg energiája van. A kérdésem is picit ezzel kapcsolatos. Egy héten egyszer baba-mama klubba járunk, ahol 20 perc- fél óra mondókázás, éneklés van, majd behozzák a játékokat és a gyerekek szépen eljátszanak, az anyukák pedig tudnak beszélgetni. A mi esetünkben ez úgy néz ki, hogy a kisfiam a foglalkozáson nem igazán vesz részt, tehát nem arról van szó, hogy 10 percig érdekli és megunja, hanem az első perctől teljesen mást csinál, például felmászik a székre, az asztal alatt bújkál vagy elveszi az előadó hangszereit vagy más eszközöket, miközben minden más baba az anyukája mellett figyel és üldögél, ő a terem más pontjain "fedez fel" éppen, van, amikor engem is visz magával, máskor csak egyedül. Ezzel sem lenne még probléma, tudom, hogy minden gyerek más, csak már sokszor vagy a foglalkozást zavarja a külön tevékenységével, vagy veszélyes mutatványba kezd és muszáj közbeavatkoznom. Azt is le kell írnom a dologhoz, hogy teljesen őszinte legyek, hogy én mindig is egy inkább csendesebb résztvevő voltam mindenhol, aki nem szeretett a középpontba kerülni és a gyerkőccel pedig folyamatosan kitűnünk, mert tényleg ő az egyetlen, aki nem vesz részt a foglalkozáson, ezért mi mindig mást csinálunk, amit én kicsit nehezen viselek, feszült leszek, amit biztosan ő is érez rajtam és annál inkább nem lehet semmibe bevonni. Kicsit aggódom is amiatt, hogy az óvodában is így marad ez, hogy ennyire mással foglalkozik mindig, akkor mi lesz vele, de annyi azért pozitívum, hogy talán ő ilyen passzív figyelő, mert ha itthon éneklem neki a klubban tanult dalokat vagy mondókázunk, sokszor már ő is tudja a szöveget, tehát mégis ráragad valami.
A bölcsin nagyon sokat gondolkodtunk a párommal, hogy biztosan sok jót is tenne, de megmondom őszintén nem is vagyunk rákényszerülve és én jobbnak éreztem, ha együtt töltjük ezt a 3 évet, mert ezt ugye senki sem adja vissza. Csak olyan sokszor elbizonytalanodom ebben is, hogy ez-e a legjobb neki, mert én is próbálok vele sokat játszani, mesét olvasunk, rajzolunk, játszótérre megyünk, de kevés dolog köti le tartósan.
A másik kérdésem, hogy sokat változott mostanában a más gyerekekhez való viszonya, elkezdődött az én- és enyém- korszak, ha játszik valamivel és más kisgyerek közelít felé, rákiabál. Köze lehet ehhez annak is, hogy az unokaöccse 1 éves és most kezdtek jobban találkozni, ahol látta a kisfiam, hogy osztozni kell a játékokon és a figyelmen és ez nem annyira kedvérevaló, plusz előfordult, hogy a pici szeretetből beleragadt a hajába, azóta mintha félne is egy kicsit a közeledésétől.
Elnézést, ha kicsit csapongó a levelem, de annyi mindent tudnék még írni, most úgy érzem az eddigi összes korszakunk közül ez a legnehezebb, kicsit tanácstalan is vagyok, mert nem tudom hogyan kezeljem a helyzeteket, hiszen én valóban teljesen más vagyok, mint a kisfiam és tudom, hogy nem rosszalkodni akar az aktivitásával, csak már néha mégis kellemetlen a helyzet, ahogy néznek ránk a többiek.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdv: Melinda
Sok kulcsfontosságú dolgot fogalmazott meg a probléma részletezése alatt, pl. hogy Önöknek eltérő a habitusuk! Ez nagyon fontos felismerés, hiszen ebben benne van az is, hogy valóban nem vagyunk egyformák, mindenki saját veleszületett temperamentumaként nyilvánul meg, s ezek a vonások nagy mértékben nem változtathatók, ezeket magunkkal hordozzuk. Nem ritka, hogy szülőként kapunk egy merőben más temperamentumú gyereket, s ezzel mi kvázi rákényszerülhetünk arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból s ez sokszor nem épp könnyű feladat.
Amiket leírt kisfiáról, nekem egy igazi zsivány, energiával és élettel teli, felfedező, vagány kissrác képe jelent meg, aki egyre nagyobb öntudatossággal vesz részt a világban. :-) Ezek nekem nagyon szimpatikus vonások, de abszolút értem az ilyen temperamentumhoz kapcsolódó nehézségeket is.
Az oviig még rengeteg idő van, rengeteget fog változni ő is, az intenzívebb típusú gyerkőcök is képesek az oviérett állapotban betartani az ottani szabályokat, alkalmazkodni és megtalálni a helyét személyiségének megfelelően. A bölcsi sem ördögtől való természetesen, de én is úgy gondolom, ha nincsenek rákényszerülve, és nem okoz nehézséget, nem hátrány az együtt töltött 3 év. ;-) Az, hogy jelen fejlődési szakaszában tartósan nem leköthető a figyelme, meglátásom szerint nem kóros, erre a korosztályra eleve jellemző, másrészt, aki inkább mozgásos, aktív beállítottságú, inkább szeret nyüzsögni. :-)
Kívánom, hogy saját maga felé ugyanolyan elfogadással tekintsen, mint kisfia temperamentumára igyekszik!
Szeretettel:
Kisfiam 22 hónapos, nagyon érzékeny gyerek. Már nagyon kicsi korában is megijedt, sírt ha valaki kiabált, sírt körülötte. Ez azóta sem változott. Emellett a vele egyidős, kisebb gyerekeket elkerüli, fél tőlük, mivel a legtöbb hangosabb nála, vagy csak barátkozóbb...Próbálom erőltetni a gyerekek társaságát, de ez inkább rosszabb lett, mint javult volna. Elkerüli a gyerekeket,inkább egy másik terembe megy, ahol egyedül lehet velem. Ha valaki pedig sikítozik örömében, vagy sír, akkor ő is elkezd sírni, megijed, vagy dühös lesz és ilyenkor elfut illetve a rosszabbik, hogy dobál mindent, esetleg a másik gyereket, vagy engem ütöget...
Szeptembertől bölcsibe megy, egyenlőre kis létszámú, mini bölcsödét keresünk neki, hisz így reagál a korosztályos gyerekekre.
Az idősebb, nagyobb gyerekeket viszont kedveli, felnéz rájuk, utánozza őket!
A kérdésem az lenne, hogy ez mennyire normális, ki fogja nőni? Mit tehetnék érte, hogy jobban nyisson a gyerekek felé?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel,
Mária
Vannak ilyen érzékeny gyerekek, ez az esetek többségében veleszületett vonás, ilyennek született. A jó hír, hogy ők is megtalálják a helyüket a nagyvilágban, s ehhez jó, ha adott az elfogadó, támogató felület, ahol ő is kibontakozhat a maga módján és nem erőltetik rá azt, ami számára nem, vagy nehezen befogadható, bár kétségkívül sokszor nehéz ezt látni, "kezelni", főleg, ha a szülők akár ezzel teljesen ellentétes, nyitott személyiségűek.
Szerintem remek gondolat, hogy tiszteletben tartva az ő személyiségét, kis létszámú bölcsit választottak számára! Ismertem sok gyerkőcöt, akik hasonló megnyilvánulásúak voltak, de végül feloldódtak társaságban is, csak esetleg több idő kellhetett hozzá, ami nem baj, hisz nem vagyunk egyformák.
Két éves kor körül eleve van a gyerekeknek egy ilyesmi korszaka, szégyenlősebbek, bújósabbak lehetnek, ki-ki saját temperamentumának megfelelően. A bölcsiig még sok minden változhat benne is, de érzésem szerint a fő kulcs, ha ő megélheti azt, hogy úgy szeretik, fogadják el, ahogy van és rábízzák, mennyit fogad be a külvilágból, milyen stílusban ismerkedik, nyit mások felé.
Ha kisfia összességében kiegyensúlyozott, jól fejlődik, derűs, magához képest összhangban éli életét, akkor rendben van, ha úgy érzi, saját magához képest szélsőséges formában változik tartósan, gyermekpszichológus irányában tovább vizsgálódhat, de leveléből kiolvasva annyit érzek, hogy gyermeke veleszületett temperamentuma az, ami így nyilvánul meg.
Üdvözlettel: