Párkapcsolat munka egyensúlya

Tisztelt Doktornő!

Én pályakezdő tanárként dolgozom, most a barátom és a családja miatt fordulnék önhöz segítségért. Másfél éve járunk a barátommal, de ismerem évek óta, a főiskolán ismerkedtünk meg. Vele képzelem el az életem. Viszont van egy probléma, amin hiába gondolkodom vele kapcsolatban, még nem jutottam megoldásra. A családi helyzetéről annyit, hogy édesapja kiskorában meghalt, édesanyja újraházasodott, abból a házasságból született egy testvére. Az anyukája több, mint 20 éve van együtt a nevelőapjával. A család nagyon zárkózott, a barátom velem él Budapesten, és itt is dolgozik, anyukája, nevelőapukája, húga Miskolcon élnek. A barátom örül, ha anyukája havonta egyszer felhívja, de mi megszoktuk pár havonta látogatni őket, bár ők nem igazán kezdeményezik velünk a kapcsolattartást. Számomra nagyon fura ez a fajta zárkózottság, amit tanúsítanak, semmi érdeklődés, a barátom 20 éves húga pedig nagyon túl van féltve, konkrétan sehova nem mehet, csak iskolába. Barátom 20 évesen elköltözött otthonról, ennek már 9 éve, azt mondta, azóta nem is kért, és nem is kapott semmit a szüleitől. Azt mondta, hogy előtte se nagyon. Látszik rajta, hogy komoly gondok vannak az önbecsülésével, és hogy nem igazán kapott otthon szeretetet, törődést, gondoskodást, konkrétan szinte semmit, ezért is költözött el olyan hamar otthonról. Három diplomát szerzett, egyetemi tanár szeretne lenni. Az egyetemi évei alatt számos diákmunkát, gyári munkát stb. dolgozott, ha épp nem kapott ösztöndíjat. Szüleitől sosem kért pénzt, csak azt kérte, hogy segítsenek a Budapestre költözésben Debrecenből, ugyanis nekik van kocsijuk, de még ebben sem segítettek. Nemrég meglátogattuk a szüleit, nagyszüleit. (Ilyenkor mindig a nagyszüleinél alszunk, mert a szüleinél nem lehet.) Barátom nevelőapja elmondta, hogy egy örökségből több millió forinthoz jutottak, és hogy fogalmuk sincs, mire költsék a pénzt, de valószínűleg egy új autót fognak venni belőle. Barátom évek óta szeretne jogsit, de sajnos az anyagi helyzete miatt eddig még nem tudta megszerezni. Van egy munkahelye, ahol nem kap megbecsülést, és a fizetése is rendkívül alacsony. Rengeteget veszekszünk, vitatkozunk azon, hogy lehetne jobb, munkahelyet kellene váltania, mert megvan hozzá a végzettsége, tudása, hogy jobb helyen dolgozzon, több fizetésért. Az a baj, hogy a barátom nem hiszi el, hogy ő ennél jobbat érdemel.... És a szüleit látva, megismerve már tudom is, miért. Győzködöm, hogy adja be doktori képzésre a jelentkezését, hogy megvalósítsa az álmát, miszerint egyetemi tanár lesz...egyelőre hiába. Nem szeretném, hogy a pénztelenség felőrölje a kapcsolatunk... :( Mondtam neki, hogy talán kérhetné a szüleitől, hogy fizessék ki a jogsiját, az egy kis segítség lehetne tőlük, mert sok munkához jogsi kell, és emiatt is hátrányban van, azt mondta, ő semmit sem kér a szüleitől..nem tudom, hogy nem mer, vagy nem akar. Számomra fura, hogy ők dúskálnak a pénzben, a fiúk meg hónapról hónapra él...
Kérdéseim a következők lennének:
Hogy "adjak" több önbizalmat a barátomnak? Hogy hitessem el vele, hogy ő jobbat kaphat az életben, találhat jobb munkát is...stb..? Hogy javíthatnánk a család zárkózottságán? Hogy kérhetnénk tőlük anyagi segítséget?


Kedves Levélíró!
A levele duzzad a tettvágyól, az elszánástól, majd’ kirobban belőle az energia. Ez engem aggodalommal tölt el. Úgy tűnik, mintha mindent meg akarna változtatni a társa életében, családjában, jellemében. Nem tudom, hogy a szíve mélyén hogyan éli meg ezt az érintett férfi: gyaníthatóan ambivalens módon. Valószínűleg egyfelől hálás, amiért valaki hisz benne és biztatja. Másfelől azonban az Ön igyekezetének könnyen lehet egy olyan üzenete is: „így, amilyen vagy, nem vagy elég jó nekem”; „amíg több pénzt nem termelsz, nem hagylak békén”; és valószínűleg egy szüntelen nyomást, sürgetést, el-nem-fogadás érzést is kelt. Ahogy mondja: „rengeteget veszekszünk, vitázunk”. Ez nem jó hír.
A cél az lenne, hogy a társa saját maga jusson döntésekre az életével kapcsolatban, de ehhez nyugodt térre, időre, gondolkodásra lenne szüksége, arra, hogy saját magával számot tudjon vetni, saját döntéseket tudjon hozni. Egyelőre állandó nyomás alatt van és így csak állandó ellenállásban, és folytonos tűzoltásban merül ki az energiája.
Én egy időre biztos levenném róla a nyomást, hogy saját döntéseket tudjon hozni. És világossá tenném a számára (nem szavakban, hanem huzamos, meggyőző viselkedéssel), hogy így, ahogy van, szeretem őt; hiszek benne és a tehetségében, de a döntéseket rábízom, hiszen ő férfi és én tisztelem őt. A férfiak elsődleges érzelmi igénye az, hogy tiszteletben legyenek tartva. Ekkor tudnak férfiként teljesíteni. A saját családjával kapcsolatos döntéseit is neki kell meghoznia, nyilván annak nyomán, hogy az Ön érveit és álláspontját már (bőven) megismerte, és ezek bizonyára felszabadítóan hatottak is rá. A két erőt azonban (a családdal kapcsolatos múltat és az Ön elvárásait) neki kell kiegyensúlyoznia.
Kívánok higgadtságot, önuralmat ehhez a feladathoz, hogy megláthassa, a társa milyen jól teljesít, ha nincs nyomás alatt.
Legjobbakat!