|
|
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Orsolya! A kisfiam 7 éves, első osztályt kezdtük. Sajnos egyre fokozódik a problémánk, ami előtt értetlenül állok. Más községben kezdtük az iskolát, mint ahová oviba járt, nem ismert senkit, magát a községet sem. Nagyon várta, hogy iskolás legyen, most még is ott tartunk, hogy a tanítónénitől semmilyen kérést, információt nem fogad el. Rögtön az első héten a tanárnéni közölte is, hogy nem igazán akar vele foglalkozni... Itthon maradéktalanul és szépen megcsinál mindent, viszonylag gyorsan is! Az iskolában firkál, és nem csinálja, amire kérik, ha esetleg mégis csinálja, lassú, elkalandozik a figyelme. Már arra is volt példa, hogy nem akart bemenni órára. Mást se hallok a tanárnőtől, hogy neki erre nincs ideje, csináljak a gyerekkel valamit! Neki is ez az első osztálya, 12 ! gyerekkel! Kérdeztem a gyereket, nem történt-e valami, ami miatt nem fogadja el a tanárnénit! Lehajtja a fejét, és csak annyit mond, hogy ő szereti, de szerintem nem meri elmondani az igazat, pedig eddig mindent elmondott nekem, és meg is beszéltük. A reggelek már katasztrófák, nem akar iskolába menni, azt mondja, tanítsam én őt, mert engem szeret a legjobban. Minden reggel kérem, hogy csinálja, amit kell, büszke szeretnék rá lenni. Megígéri, aztán még se! Pár napja tikkel is, remélem csak átmeneti, de már tanácstalan vagyok! Háziorvosom szerint nem alakult ki a gyerek és a tanár között a kontaktus, és sajnos nehéz lesz így, mert az első héten eldöntötte, hogy nem engedi másodikba, vagy vigyem vissza óvodába. Gondolkozom iskolaváltáson, de félek a következményektől is, hogy viselne ilyen rövid időn belül még egy újdonságot, hiszen ebbe sem szokott bele.Tanárnénit semmivel nem lehet meggyőzni, erre neki nincs ideje...Attól tartok egy életre elmegy a kedve az iskolásditól, pedig okos, értelmes kisfiú, viszont makacs is. Kérem igazítson útba, mert a tűréshatáron vagyok, de a gyereket nem fogom tönkretenni! Köszönöm, ha válaszol egy elkeseredett anyukának! Üdvözlettel: Andrea
Kedves Andrea!
Nagyon megértem a kétségbeesését, és hallom, hogy - mint jóérzésű anyának - hangosan szól a fejében a vészcsengő. Annak is örülök, hogy "a gyereket nem fogja tönkretenni", és hogy a kisfiúval jó a kapcsolata. Én is azt gondolom, hogy baj van, és azt is fontos tudni, hogy igencsak korlátos, hogy a jelen keretek között, levélben mennyit tudok segíteni. Az orvosnak igaza van: az elsős tanító néni és a kisgyerek között kötődésnek, egyfajta "kémiának" kellene kialakulnia, ahol a kisgyerek bizalommal, kíváncsisággal fordul a tanítónő felé, és ennek nyomán jól tudja érezni magát a helyzetben és "működni" mint iskolás. Kétségtelen, hogy ez itt nincs meg, és az is kétségtelennek tűnik, hogy nem is lesz. Ahogy mondja, a helyzet napról napra romlik, tehát sok értelme nincs a gyerek ottlétének. Logikusan nemigen van más megoldás, mint más iskolát keresni: előtte azonban jó lenne a gyerekből "kiterápiázni", mi a baj. Ennek módszertanához azonban így már nem tudok segítséget nyújtani. Ami az új tanító keresését illeti, a legtöbb szülő - ha jól figyel - meg tudja hallani a megérzését, hogy egy bizonyos hölgy és a gyereke között menni fog-e a kötődés. A tanítókról benyomást szerezni, a helyzetről beszélgetni velük, és megpróbálni "megsaccolni", hogy jó lesz-e a kapcsolat - ez a szülő dolga. Nem tudom, hogy ahol lakik, mennyire fér hozzá szakszerű segítséghez, de jó lenne, ha a kisfiú valahogyan módot kapna, hogy kifejezze, mik az érzései. A legtöbb gyerek ebben az életkorban nagyon nehezen tudja megfogalmazni, megragadni a saját érzéseit és igényeit: nem arról van szó, hogy titkolózna, és nem is feltétlen történt semmilyen kirívó esemény. A személyes figyelem csökkenése, az idegenség, a légkör megváltozása magában is elég lehet ahhoz, hogy ne tudjon belehelyezkedni a helyzetbe. Jó lenne, ha valahogyan mentesíteni lehetne őt ebből és egy időre pihentetni. Ezután pedig új iskolát keresni. Tudom, hogy gyakorlatilag nehezen kivitelezhető ez az akcióterv, de abban Önnek van igaza, hogy sok múlik az iskolakezdésen. Nagyon jó, hogy ez a kisfiú azt érezheti, hogy az anyukája bármi áron mellette áll és nem hagyja magára. Sok sikert kívánok, és ha úgy érzi, tudok segíteni, keressen újra bizalommal!
Nagyon megértem a kétségbeesését, és hallom, hogy - mint jóérzésű anyának - hangosan szól a fejében a vészcsengő. Annak is örülök, hogy "a gyereket nem fogja tönkretenni", és hogy a kisfiúval jó a kapcsolata. Én is azt gondolom, hogy baj van, és azt is fontos tudni, hogy igencsak korlátos, hogy a jelen keretek között, levélben mennyit tudok segíteni. Az orvosnak igaza van: az elsős tanító néni és a kisgyerek között kötődésnek, egyfajta "kémiának" kellene kialakulnia, ahol a kisgyerek bizalommal, kíváncsisággal fordul a tanítónő felé, és ennek nyomán jól tudja érezni magát a helyzetben és "működni" mint iskolás. Kétségtelen, hogy ez itt nincs meg, és az is kétségtelennek tűnik, hogy nem is lesz. Ahogy mondja, a helyzet napról napra romlik, tehát sok értelme nincs a gyerek ottlétének. Logikusan nemigen van más megoldás, mint más iskolát keresni: előtte azonban jó lenne a gyerekből "kiterápiázni", mi a baj. Ennek módszertanához azonban így már nem tudok segítséget nyújtani. Ami az új tanító keresését illeti, a legtöbb szülő - ha jól figyel - meg tudja hallani a megérzését, hogy egy bizonyos hölgy és a gyereke között menni fog-e a kötődés. A tanítókról benyomást szerezni, a helyzetről beszélgetni velük, és megpróbálni "megsaccolni", hogy jó lesz-e a kapcsolat - ez a szülő dolga. Nem tudom, hogy ahol lakik, mennyire fér hozzá szakszerű segítséghez, de jó lenne, ha a kisfiú valahogyan módot kapna, hogy kifejezze, mik az érzései. A legtöbb gyerek ebben az életkorban nagyon nehezen tudja megfogalmazni, megragadni a saját érzéseit és igényeit: nem arról van szó, hogy titkolózna, és nem is feltétlen történt semmilyen kirívó esemény. A személyes figyelem csökkenése, az idegenség, a légkör megváltozása magában is elég lehet ahhoz, hogy ne tudjon belehelyezkedni a helyzetbe. Jó lenne, ha valahogyan mentesíteni lehetne őt ebből és egy időre pihentetni. Ezután pedig új iskolát keresni. Tudom, hogy gyakorlatilag nehezen kivitelezhető ez az akcióterv, de abban Önnek van igaza, hogy sok múlik az iskolakezdésen. Nagyon jó, hogy ez a kisfiú azt érezheti, hogy az anyukája bármi áron mellette áll és nem hagyja magára. Sok sikert kívánok, és ha úgy érzi, tudok segíteni, keressen újra bizalommal!
Frank Orsolya
2015. 11. 09. 13:54
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
