|
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Kilenc éves unokámmal, annak édesanyjával (a lányommal) és férjemmel egy lakásban, egy háztartásban élünk. A lányom elvált a férjétől az unokám 2,5 éves korában. Férjem édesanyja is velünk élt, amíg el nem hunyt 6 évvel ezelőtt. A dédnagymama, nyugdíjasként sokat foglalkozott az unokámmal, rengeteg éneket, verset tanított neki. Amikor, pár hónapos betegség után, kórházban elhunyt, az unokám megsiratta, de nemigen fogta fel, hogy mi történt, hiszen 3 éves volt csak. A dédnagymama kérése az volt, hogy hamvasszák el, és amíg a városunk egyik templomában épülő urnatemető el nem készül, addig otthon őrizzük a hamvakat. Ezért csak egyházi „temetés” volt, ahol mi, a szűk család voltunk csak jelen, és a pap képletesen örök nyugalomra helyezte a dédnagymamát. Az unokám ezen nem volt jelen, mivel nem tudtuk, hogy mit lehet mondani egy 3 éves gyermeknek, hogy előttünk, abban a kis dobozban van a dédi. Az urnatemető azóta sem épült fel, a hamvak itthon vannak.
A dédiről halála után is sokat beszélgettünk, unokám emlékszik, hogy mikre tanította őt.
Pár évvel ezelőtt azt megkérdezte miért nem megyünk ki a temetőbe a dédihez? Akkor azt mondtuk, hogy mi nem járunk temetőbe, mert a dédi templomban van eltemetve (egyrészt azért mondtuk ezt, mert még mindig kicsi volt és nem tudtuk hogyan megmondani, hogy a dédi elhamvasztva lett és otthon vannak a hamvak, másrészt azért mondtuk, mert azt hittük, hogy hamarosan felépül az urnatemető és a dédi tényleg a templomban lesz eltemetve).
Most viszont azt mondta, szeretne elmenni a templomba ahol a dédi van.
Hogyan mondjuk meg, hogy otthon vannak a hamvak, hogy hazugságban se kerüljünk? Ráadásul hogyan lehet elmondani egy 9 évesnek, hogy a dédnagymamája – igaz, hogy saját kérésére -, de el lett hamvasztva? Hogy mondjuk el, hogy mi az a hamvasztás?
Kérem, segítsen ebből a csapdából kimászni!
Nagyon várom/várjuk válaszát, köszönettel!
Nem szívesen adok konkrét megoldásokat, hiszen nem valószínű, hogy lenne olyan lehetséges megoldás, ami Önöknek ne jutott volna eszébe, nekem viszont igen. Hiszen szemmel láthatóan sokat gondolkodtak a dolgon. Én csak azt tudom megerősíteni, hogy még egy iskolás korú gyereknél is kockázatos lehet, ha arról értesül, hogy a dédi földi maradványai a lakásban találhatók. Még felnőttet is megterhelhet ez a kissé bizarr helyzet. A hamvasztás mibenléte talán már világos a számára, de lehet, hogy ezt is elnagyolnám egyelőre... nem is tudjuk, pontosan mennyit tud a temetés, hamvasztás vagy akár a halál mibenlétéről. Tehát ha pl. az urna egy templomban lenne eltemetve vagy elhelyezve, akkor már bőven rá lehetne mondani, hogy itt van eltemetve a dédi, ide van írva a neve, ez az a hely, ahova jövünk, hogy rá gondoljunk és emlékezzünk, hogy milyen aranyos volt és hogy szerettük őt. A gyereket figyelve meg lehet állapítani, elég érett-e, higgadt-e ahhoz, hogy fölfedjük, hogy nem temetés, hanem hamvasztás volt. Még az sem biztos, hogy ezt a különbséget a gyerek drámainak éli meg. A gyermeknek úgyis leginkább egy ilyesfajta szimbolikus helyre van szüksége... A halállal a gyerekek csak fokozatosan szembesülnek és ismerkednek, ez a lépcsőzetesség fontos védőmechanizmus. Egyszerre mindig csak egy picit engedünk be az érzésvilágunkba ebből a szörnyű tényből, hogy egyszer vége lesz a létezésünknek, a szeretteink életének. Tehát ezt a fokozatos befogadást érdemes neki biztosítani. A gyerekek általában jelzik, mennyit kívánnak valamiből tudni, és mikor volt elég. A tiszta beszéd és a kímélet közötti vékony mezsgyén úgy a legegyszerűbb járni, ha a gyerek teherbírását figyeljük. Minden jót!