Apukát nem fogadja el

Kedves József, csak megerősíteni tudom, amit Ön is mond: fontossági sorrendbe kell állítani a dolgokat, rendszerezi, és akár keményen redukálni is. A legfontosabb a családtagok egymás közötti kapcsolata, sokkal inkább, mint a ház, vagy a háztartás. Hisz ha az Önök házassága megromlik, akkor úgyis az egész ház/tartás szétesik. Ezért valóban a kapcsolatokra kell első sorban figyelni, akkor is, ha a ház úgy marad egy pár évig, amilyen, akkor is, ha csak alapdolgokra jut pénz. A sorrend pedig úgy néz ki, hogy első a kettejük – a felesége és Ön – kapcsolata, ez fontosabb, mint bármelyik gyerekkel való kapcsolat. Hiszen Önöknek kettejüknek kell egyben tartani az egész családot. Tekintse kötelességnek és egyben felmentésnek, hogy Önöknek kettejüknek szeretni kell egymást, örömteli órákat tölteni együtt, pihenni, akár lustálkodni is – bármilyen abszurdnak hangzik. Ha nem hagyják abba a rohanást, sajnos szétesik a család. Ez így nagyon keményen szól, de sajnos ezt látom minden nap. Ezt pedig nem paranccsal és szemrehányással tudja megvalósítani, hanem ha melegséggel, közelséggel, udvarolva bírja rá a feleségét, hogy a kettejük kapcsolatát valahova az eredeti szint, a régi bizalom, gyöngédség és romantika közelébe vissza kell juttatni. Muszáj rá időt szánni. Rettenetes elnézni, ahogy a sok félkész vagy éppen elkészült házban válnak a családok. Ez nem a helyes sorrend. Ha rendetlenség van, de mindenki nevet és szereti egymást, az jó. Ha ülnek az asztalnál vagy a kanapén és beszélgetnek, és nevetnek a többi dolgokon, a rendetlenségen, a szegényes állapotokon, az is nagyon jó. Ha karácsonyra mindenki egy CD-t kap, meg egy tábla csokit, de elmennek szánkózni, az is jó. Senki nem fogja ezt Önök helyett meglépni, Önök helyett észbe kapni és az életük hangsúlyait átszervezni. Ugyanakkor jó ha tudja, hogy Amerikában egész mozgalom – és internetes tréning – jött már létre az egyszerű, takarékos, redukált életforma terjesztésére, épp az olyan problémák miatt, mint amiről Ön ír. Ha Önök a párjával jóban vannak és bizakodó, laza, vidám, nagyvonalú levegőt árasztanak, akkor a gyerekek, a kapcsolataik, viselkedésük, tanulmányaik is rendben lesznek – de legfőképpen egy életre szóló jó mintát kapnak. A felesége biztos nagyon örülne, ha többet lennének kettesben, ha egy kicsit a tenyerén hordozná. Talán akkor már nem a kislány lenne az első. Bizonyosan hiányolja a gyöngédséget, az együtt töltött időt. Ha a kettejük viszonya rendbe jön, ezt követi a felnőttek és a gyerekek viszonya, ami már könnyebben kisimul.
Tudom, könnyű ezt mondani és nagyon nehéz meglépni. Csak azt a mondást ajánlom a figyelmébe, miszerint „a legtöbb ember úgy éli az életét mintha nem az élete múlna rajta.” Sok sikert kívánok, és szívből drukkolok!