A gyerek főnök

Kedves Levélíró!

Nehéz a kérdésére látatlanban válaszolni, főként így egyoldalúan, anélkül, hogy beszélgetni tudnánk a kérdésről. Érdekelne, mit ért azon, hogy „nem vagyok a türelem híve” – és hogy milyen is az a „hosszú történet”, amely az Ön nem jó gyerekkoráról szól. Vajon az Ön édesanyja türelmes volt vagy türelmetlen? És ha türelmetlen, akkor azt Ön, amikor kisgyerek volt, hogyan élte meg? Vajon milyen anyukáról álmodott Ön, amikor kicsi volt? És vajon voltak-e türelmes felnőttek is az életében – egy-egy jobb tanárnő, valamelyik nagymama, nagypapa, szomszéd, rokon, ismerős? Milyen kapcsolatot szeretne a kislányával, és a majdani nagylányával, ha ő felnő és Ön is idősebb lesz? És mit szeretne, mit meséljen a kislánya Önről, amikor felnő? Nagyon nehéz az örökségünket levetni, nagyon nehéz az érzéseinket megváltoztatni. Azért, amit kaptunk, amit örököltünk, amit otthon tanultunk, nem vagyunk felelősek. De mégis előfordulhat, hogy nem tetszik, amit továbbadunk és megpróbálunk valami újat és mást tanulni helyette. Nagyon nehéz, főleg, ha az ember úgy érzi, hogy még neki magának is sok mindennel tartozik az élet. Nem kívánhatok mást mint lelkierőt, türelmet, minden jót a család további sorsához.