Így jártam Szófiával: egy átlagos nap

Bucsányi Krisztián | 2018-05-25 12:15

Szófia - a kétéves - magabiztosan parkolta le az autót a bölcsi előtt és harsány "megjöttüüüünk" felkiáltással ugrott ki az ölemből (igen, ilyen felelőtlen szülő vagyok, hogy a házunktól a bölcsiig tartó mintegy 150 méteres földutas úton, ahol rajtam kívül autó nem jár, a lányom "vezet") - majd azonnal nekiszaladt az egyébként zárt kapunak, mert már azokra a hangyákra volt kíváncsi, akik ott a bejárati ajtó másik oldalán laknak. A korona - amit eddig a fején viselt - begurult az autó alá, amit Szófia "apuci kiveszi" felszólítással oldott meg. A Vakond mélabús tekintettel nézett rám az anyósülésről. Semmi különös, csak egy átlagos reggel a kétévessel.

Hajnal

Szofit mostanában én viszem bölcsibe. Ezt - talán - egy hete döntöttük el, amikor Szófia (és az anyukája) megint alig aludtak éjjel, ezért mindenki kicsit fáradtan kelt. Szófia anyukája még hősiesen tisztába tette őt, bepakolta a hatalmas zacskóba a teljes bölcsis túlélőkészletét (a takarókát, a pelusokat, a nyuszit, a Vakondot, valamilyen innivalót, egy kis bulátát, és még legalább három teljesen felesleges cuccot), felkapta a laptopot, a táskáját, Szofi táskáját, majd elindult a bölcsibe.

Egyedül.

Eközben Szofi csendben, félálomban Peppa Malacot nézett mellettem a kanapén, és amikor felnézett, a világ leglogikusabb kérdését tette fel: anyuci hova megy? Majd beletemetkezett a kettőezerszer látott Peppa kalandokba. Anyucit még éppen elértük a kertkapunál: még akkor sem tűnt fel neki, hogy Szofi itthon maradt, viszont nagy igyekezetébe a kukát is kitolta az utcára, igaz, a kukások szerdán jönnek, és ma meg hétfő van. Itt az ideje, hogy átvegyem az irányítást a reggelek felett, menni fog.

Másnap, hajnal, együtt

Szófia Léna az ébredése után nyújtózkodott egyet, majd azonnal "nyamikát" kért: ilyenkor érdemes sietni, egy kétévessel nem lehet szarakodni. Persze, megpróbálhatod neki elmondani, hogy a nyamika még meleg: rád fog nézni, és ellentmondást nem tűrően kijelenti: nyamikaaaaa. Mondhatod (falfehéren), hogy "még nincs kész a nyami": válaszul belefúrja majd a zöld szemét a tiédbe, és elismétli: nyamika.

A nyamika egyébként egy ízetlen tápszer, ami olyan Szofinak, mint az alkoholistának a pia: egyszerűen függ tőle, azzal indul a napja (most persze felháborodhatnék, de apámék elmondása szerint én meg moslékot reggeliztem minden nap: legalábbis ők annak hívták azt, amikor meleg kakaóba törtem háztartási kekszet, megvártam, míg megszívja magát, és boldogan belapátoltam. A nyamika egyelőre jobb, mint a kakaós keksz).
Az átöltöztetésnél Szofi egyébként együttműködő: az egyetlen feladatod az, hogy úgy csináld, hogy ne vegye észre az egészet, mert ő közben nyamikázik, te pedig időhiányban vagy.

A bölcsi: ahova Szofi vezet

Van egy halvány emlékem arról, hogy pár éves koromban apám a sárga Wartburgunkban előre ültetett és megengedte, hogy az ölében "hazavezessek" az akkor pár száz méterre levő házunkhoz a poros falusi utcánkon. Az utcák most is porosak, a forgalom sem nagyobb, a bölcsi sem lehet messzebb, mint amennyit én vezettem, ezért mostanában Szófia vezet a bölcsibe. Elöl ül, az ölemben. Igen, ez szabálytalan, ezért biztos rosszallását fejezi ki majd pár vérmes anyuka a helyi Facebook mamicsoportban: mert hogy micsoda felelőtlen apuka vagyok. Hiszen előfordulhat ebből baleset, sőt az is lehet, hogy valóban a kettő éves kislány vezet, az pedig extrém veszélyes ahogy hajnali 6:30-kor a Vakonddal az anyósülésen, lassabban, mint egy gyalogos, elérünk a bölcsibe az utat végig beszélő és nevető lányommal.

Persze ezen vitatkozhatunk, mert szerintem meg élményt adok, és én sem szólok oda az anyukának, aki a "játszón" az egész - a gyerekével ott töltött - időt végigbeszélgeti (valószínűleg) a szeretőjével telefonon, sem akkor, amikor azt látom, hogy apuka vett hat sört a boltban, de a gyerek hiába könyörög a 100 forintos csokiért, de hát mindenki más, mindenesetre Szofi a bölcsiben, és délutánig ott is marad.

A délután

Sokféleképpen meg lehet tudni azt, hogy Szófia megérkezett a bölcsiből: onnan, hogy a kutya berohan a házba, és megpróbál elbújni valahova. Ezt azóta csinálja, amióta Szofi (senki sem érti, hogyan) rákötött a farkára egy lufit, ami nem akart kipukkanni, ezért szegény labradorunk riadtan futott körbe-körbe a kertben, míg meg nem szabadult tőle. Onnan is lehet tudni, hogy betrappol a házba - eközben folyamatosan beszél -, lerakja a helyére a Vakondot, és kijelenti, hogy nem akar bejönni, ezért felváltva vigyázunk rá a kertben, mert Szófia veszélyes.

Az természetes, hogy a kerti csúszdáról vagy a pici trambulinról leesik, ezen meg sem lepődünk. Ő sem. Az, hogy hangyákat, bogarakat szerez, amit néha meg akar kóstolni, az már meglepő, de megakadályozzuk. A homokfagyiból is csak ímmel-ámmal eszünk, nem úgy mint a szerencsétlen kutya, aki elhitte és belenyalt, hogy aztán fél óra alatt megigyon 3 liter vizet és még este is csikorogjon a foga.

Persze, aztán valahogy eltelik a délután, Szófia végre elfárad, elmegy aludni (mostanában kijelenti, hogy "tente baba", és ha nem reagálod le egy pillanat alatt, a gyerek restartolja magát, és további másfél órát pörög bent a házban). Ha azt hiszed, hogy most végre nyugi van, akkor tévedsz.

A harmadik műszak

Az a baj a hálivúdi filmekkel, hogy hazudnak, mert amikor a gyerek végre elmegy aludni, az ilyen - hazug – filmekben a szülők egy pohár borral a kezükben kiülnek a kerbe a naplementét nézni. Mi ilyenkor pakolunk. Szófia anyukája bent: elpakolja a kockákat, hogy ne lépj rá hajnali háromkor, ha erre jársz. A számtalan babát, amelyiket mind tudni kell, hova rakod, mert Szófia Léna reggel random névsorolvasást tart, és ha valamelyik hiányzik, akkor nagy a baj. Lehet, hogy Szófia anyukája ilyenkor mos, de tereget legalább, miközben én kint a kertben - a teraszon heverő kutya vigyázó tekintete előtt - keresem a fagyis tölcsért, pakolom a helyére a trambulint, a hintát, és mindazt, amit Szofi itt-ott elhagyott. Persze, én is tudom, hogy ennek semmi értelme, na de hát ez egy falu, egy lakópark, a mi kis utcánkban meg random módon megjelennek emberek sörrel a kezükben, akik majd elmondják másoknak, hogy a mi kertünkben kupi van, mert a trambulin kint maradt, vagy egy baba.

Ilyenkor mindig azzal nyugtatjuk magunkat, hogy eltelt még egy nap, és Szofi ma is maga volt a csoda. A bor elmarad, de nem sokáig: szerintünk 12-14 év múlva menni fog.