Így jártam Szófiával - Szófia első szava

Bucsányi Krisztián | 2017-05-04 13:19

Egy teljesen átlagos reggelnek indult: már elmúlt fél hat, Szófia Léna a szőnyegen ült, kezében a meggyötört Vakonddal, a Duck tévében ezredszer is Pixie varázsolt, Honey kutya bánatosan nézett befelé, én életmentő kávét ittam, amikor Szofi hirtelen felkéredzkedett a mellette - félálomban - konfettit söprögető anyukájára, egy határozott mozdulattal elvette tőle a partvist: majd érthetően, hangosan, kimondta élete első szavát.

Az első szülinap: meg kellene állítani az időt

Pár napja, amikor az első születésnapi buli véget ért és Szófia édes álomba merült, ott álltam az ágya mellett, és miközben néztem Őt, arra gondoltam, hogy meg kellene állítani az időt. Merthogy, túl gyorsan halad. Szinte tegnap történt, hogy egy kórházi ágy mellett álltam, és éppen vártam rá. Arra, hogy végre valahára megmutassa magát, és megváltoztassa az életemet, az életünket, a világot, amiben éltünk.

Akkor, azt gondoltam, hogy könnyű lesz ez, felkészültem, felkészültünk mindenre, de már most tudom, hogy bármennyi közös idő jut nekünk: kevés lesz. Szofi, most egyéves.

Szinte minden este ott állok az ágya mellett, amikor elalszik, és tudom, hogy minden elmúlt estével közelebb vagyok ahhoz, hogy egyszer ne álljak ott. Vajon hány évünk van még? Vajon mire tudom megtanítani? Vajon hányszor ajándékoz még meg a mosolyával, hányszor mondja nekem: apa? Vajon hányszor ölelhetem meg, mennyi puszi jár nekem, tőle? Meddig tudok vele lenni? Ott leszek majd, amikor egyetemre megy? Ott leszek majd, ha bánatos, ha öröm éri, ha szeret, vagy ha szeretik? Nem tudom, mennyi időnk van.

De, bármennyi is: kevés. A végtelent, és a számtalant akarom. Tudom, hogy annyi nem jár. Csak nem akarom elfogadni. Valahogy meg kellene állítani az időt.

Szófia első szava

Megpróbáltuk megtippelni, hogy mi lesz majd Szófia Léna első szava. Abban egyetértettünk az anyukájával, hogy a vakond nem elvárható egy egyévestől, elsőre, bármennyire is szereti, ahogy a kölesgolyó, a babapiskóta, és a távirányító sem túl esélyes, bár mindet hallotta.

Gondoltunk az órára, de azt tik-tak néven ismeri. A banán, a tápszer, az alma, vagy a vajas kenyér csirkemellsonkával, és a brokkolikrémleves, vagy az aktuális kedvence a spenótos tészta Szofinak egy halmaz: a ham-ham.

Honey (a kutya aki immár kettő hónapja sztrájkol, azóta nem jön be, amióta Szofi orrba vágta) akár lehetne is, de az meg angolul van. (Mintha számítana)

Halványan még emlékszem (nyelvészetből tanultam az egyetemen), hogy „könnyű” szavakra érdemes várni: ezért az anya, és apa is közel esélytelen: a baba meg valahogy szóba sem került.

Aztán, megtörtént. Kimondta. Azt a szót, amire nem is gondoltunk.

Szofi az anyukája kezébe kéredzkedett, megfogta a partvis nyelét, felém nyújtotta, majd érthetően a világ legédesebb hangján, a szemembe nézve, mosolyogva, kijelentette a partvisra, hogy: mama. Aztán – nyilván azért, hogy bebizonyítsa, felismerte, és minden kétséget kizárólag a mama - még egyszer megtette ugyanezt, csak most már a feleségem felé fordulva.

Különös dolog történt: a feleségem - nyilván - érzelmi oldalról megközelítve a partvis-mama asszociációt, rögvest elsírta magát. Én, férfiaggyal, azonnal a különbségeket, és a hasonlóságokat akartam megérteni a partvis, és a mama között. De, nem sok van: azon kívül, hogy mama és a partvis nagyjából ugyanolyan magasak, és a mama is gyakran visel piros ruhát: ahogyan a partvis nyele is piros.

Később, egyébként sok más dolog is lett mama: Szofi lemamázta a tévében Hubbyt. Mama lett a katalógus, amit egy utazási irodából hoztunk. A vakond, nem értette, de ő is mama lett. Ahogyan a kutya is, aki amikor meghallotta, hogy „mama”, előbb balra, majd jobbra fordította fejét, érdeklődést mímelve, majd egy vakkantás után kikéredzkedett a házból, és azóta nem hallgat a nevére.

Szófia és a mindennapok

Egyébként nem könnyű egy egyévessel, mert Szófia a szokásainak rabja lett, és viszonylag hatékonyan erőlteti ránk az akaratát. Elmesélem, mint látnál akkor, ha egyetlen pillanatra uralhatnád az időt, és kimerevíthetnél egy pillanatot az életünkből.

Szófia szobájában hatalmas kuplerájt, mert naponta hússzor pakolja ki a ruhákat a szekrényből: hidd el, te sem raknád vissza, mindig. A szobájában a sarokban van egy indián sátor, abban lehet, hogy épp engem látsz: bár Szofinak vettük, még nem használja, ezért ha magányra vágyom, oda bújok el, és próbálok észrevétlen lenni: de persze mindig megtalálnak.

A kimerevített pillanatban Szófia a legbizonytalanabb pont: lehet, hogy a kanapén elnyúlva kölesgolyózik, banánt eszik, a játékai között fekszik, vagy kukucsozik a függöny mögül, de az is lehet, hogy épp a széket tolja odébb. Egy ilyen kimerevített pillanatban biztos, hogy látnád a Vakondot: vagy a kezében, vagy egy pár méteres sugarú körben. Vagy a konyhapulton.

Ami biztos: anya, vagy apa (ha éppen nem az indiánsátorban bujkálna), de lehet, hogy a mama, mindenképpen maximum 2-3 méteren belül, Szófia környékén lenne, ugrásra készen, és erre szükség is van, mert Szófia mostanában mindent kipróbál, megnyom, és megkóstol.

Ha nem figyelsz oda, fondorlatos módon, egyetlen határozott gombnyomással elindítja a mosogatógépet. Ha a konyhapultra rakod, biztos, hogy a sütőnél éred utol, ahol különös érzékkel kapcsolja be a maga alatti sütőlapot. Persze, imádja megnyomni a gombokat a mikrón, és ki tudja miért, és honnan, de pontosan tudja, hogy a start gombot is meg kell nyomni, különben nincs olyan szuper hangja. Ha sikerül, delfinhanggal konstatálja.

Egy ideig azt gondoltuk, hogy a „mindent a számba veszek” egyszerűen elfelejtődik, de nem: teljesen mindegy mit talál, megeszi, megkóstolja, és az ízlése egyelőre szerteágazó: a kölesgolyó nem csak fogkrémmel finom, hanem szappannal is. A banán mindennel jó, az alma banánnal.

Múltkor beleharapott a kutyába, azóta erre nincs esélye, mert nem jön be, ha Szofi bent van. Viszont bemenekül a kertből a házba, ha kimegy Szofi. A gyertya nem finom. A homok igen. A só, kicsit fura, de megszokható. Persze ez nem baj. Hiszen kell ahhoz, hogy fejlődjön. Merthogy Szófia elképesztő ütemben fejlődik. Tanul. Minden pillanat csoda vele.

Kár, hogy ez a csoda nem tarthat örökké.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva: