Így jártam Szófiával - Szofi és az injekció

Bucsányi Krisztián | 2016-09-16 12:27

Valószínűleg ma lesz Szófia egyik legrosszabb napja, és ezen a Vakond sem tud majd sokat enyhíteni. Oltást kap - mármint Szófia, nem a Vakond - ráadásul egyszerre kettőt: egyet a bal, egyet pedig a jobb lábába, és ha ez még nem lenne elég, ma a fülét is kilövi a doktor néni. Imádkozzunk!

A váróterem

Még soha nem jártam a dokinéninél, ezért nem voltam felkészülve arra, ami oda belépve várt. Ahogy benyitottam, azonnal 6 szempár szegeződött rám. Ez még talán nem is okozott volna problémát (mégiscsak 6 nő), de hirtelen nem tudtam eldönteni, mi a megdöbbentőbb: amit látok, vagy amit érzek.

Előre bocsátom, hogy fociztam, ezért éreztem már büdöset. El tudod képzelni milyen szaga van egy fociöltözőnek meccs után? Akkor amikor a 35 fokos melegben leizzadt férfiak izzadságszaga keveredik a büdös (hatodszor, mosás nélkül viselt) sportszár szagával, a sportkrémekkel, miközben mindenki, meztelen próbál bejutni a zuhany alá (van aki közben viccből elereszt valamit), ezért emellett 90%-os a páratartalom? Ez az öltözős kanszag csak gyenge virágillat volt ahhoz képest, ami az orvosi váróban fogadott, amikor gyanútlanul - Szófiával a karomon - beléptem.

Miközben könnybe lábadt szemmel próbáltam eljutni az ablakig - hogy egyszerre segítsek és mentsek meg a fulladástól hat nőt, plusz magunkat –, majdnem testi kontaktusba kerültem az ősanyával. Az ősanya egyébként barátságosnak tűnt, de a lábát sűrű fekete szőr borította, a hónaljszőréről apró izzadtságcseppek hullottak a padlóra, miközben kissé savanyú - talán borsófőzelék maradvány - szag lengte körbe, ahogy a lebüfizett trikójában sétált, kezében a hároméves forma gyerekkel. Az oxigénért folytatott harc közben sikerült elkerülnöm az önmagát évekkel ezelőtt elfogadó, 100 kilós anyukát, aki melegítőben, nagy kapucnis pulcsiban, lenőtt hajjal, smink nélkül, trottyosan, de komoly integetőhájjal, szuszogva próbált odébbcsúszni a padon, hogy elérjem végre az ablakot: amit egyik anyukának sem jutott eszébe kinyitni. Májusban.

A hangulathoz a többi anyuka is hozzátette, amit tudott: volt aki csak izzadt, más a parfümjével hívta fel magára a figyelmet, de meg kellett említeni Jolánka szarszagát is, akit anyuci a váróterem asztalán tett tisztába, úgy, hogy olyan ügyesen rejtette el a kakis pelust, hogy látni nem láttuk, de éreztük.

Láttam egy szabad széket, és mielőtt teljesen elfogadtam a helyzetet még azt láttam, ahogy az XXL-es (manapság kedvesen plus size-nak hívjuk) anyuka szuszogva, szörcsögve lehajol az éppen a fajátékokkal a földet csapkodó fiához. Ekkor már vágytam a doktor nénit.

Szófia a váróteremben

Szófia viszonylag nyugodtan tűrte, hogy egy védőnő lemérje, milyen hosszú és hány kiló, sőt, volt egy pillanat, amikor rá is mosolygott: igaz, a Vakondot nem akarta közben elengedni. Két - csajosan odavetett – félmosoly után aztán hirtelen elaludt, valószínűleg túl sok inger érte: így nem látta azt, hogy 1-re csökkent az előttünk levők száma. Mielőtt bejutottunk, éppen megérkezett a védőnőnk: ő már nem akarta lemérni Szofit, csak kijelentette, hogy szép, olvassa a történeteit, imádja, és szegény Szofi. Ez utóbbit nem teljesen értettük, de kinyílt az ajtó, és Szófiát be kellett vinni a dupla oltás plusz fülkilövés kombóra. Talán egy pillanatra megremegtem, de hős apaként beléptem, kezemben a gyerekkel, és teljes bizalommal adtam oda a doktor néninek Szofit (és a Vakondot is).

Lehet, hogy abban a pillanatban kellett volna elmenekülnünk, amikor a doktor néni megkérdezte, milyen színű Szófia szeme. Lehet, hogy akkor, amikor meghallottam a doktor nénit, aki „kicsit” talán harsányabb, mint az átlag. Vagy akkor, amikor észrevettem az első injekciós tűt - minden estre nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elképzeltem.

Amikor megszakad a szív

Ha már olvastál Szófia sztorit, akkor tudod, hogy általában viccesen írok meg mindent (a kritikusaim kedvéért „megpróbálok viccesen megírni mindent”). De van, amit nem lehet. Szóval, Szófia ártatlan, nagy zöld szemekkel, határtalan bababizalommal nézett a dokinőre akkor is, amikor az éppen egy kanalat akart ledugni a torkán: Szofi azonban erre nem készült fel (később kiderült, hogy a dokinő sem), mert amikor a kanál leért a torkán, azonnal öklendezni kezdett, és látszott a szemében, hogy megijedt. Kiejtette a kezéből a Vakondot, és olyan szívszaggató, eddig soha nem hallott, kétségbeesett sírással reagált, hogy a szívem szakadt meg, és arra gondoltam, talán nekem is le kellene nyomnom valamit a doktornő torkán, végül is milyen apa vagyok én, hogy nem védem meg a lányomat, akit a világon a legjobban szeretek. Pedig még csak most jött a feketeleves.

A dokinő kíméletlenül és határozottam megfogta Szofi lábát és beleszúrta a tűt. Én nem kétlem, hogy ezt így kell. Azt sem, hogy ezerszer, tízezerszer megtette. De - abban a pillanatban - mintha megállt volna az idő, a sírás egyetlen tizedmásodpercre abbamaradt. Majd soha - de tényleg soha nem hallott - mélyről jövő, fájdalmas sírással reagált Szófia a tűre, és olyan történt, ami addig soha: könnyezni kezdett a szeme. A második oltást már nem akartam engedni, de a doktornő (aki abban a pillanatban változott a szememben a Sátánná) ragaszkodott hozzá, így én pillanatokkal később a zokogó, krokodilkönnyekkel síró, hüppögő lányommal a vállamon járkáltam körbe-körbe a rendelőben, és éreztem, ahogy megszakad a szívem.

A zöld fülbevaló

Szófia az átélt borzalmakból gyorsan tanult: amikor a Sátán (azaz a kedves doktornéni) ismét megpróbálta megközelíteni (a fülbevaló belövése miatt), azt tette, amit tehetett: jobbra, balra rángatta a fejét, és kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy kartávolságon belülre kerüljön az aki bántja.

Én akkor már csak ki akartam jutni onnan: vissza a büdösbe, a váróterembe, és inkább töltöttem volna 5 év önkéntes száműzetést az önmagukat elfogadó anyukákkal beszélgetve arról, melyik kisbaba mennyit büfizik, kakil, vagy hogyan cicizik, mennyit alszik, mikor kell hozzátáplálni, melyik tápszer a legfinomabb, vagy hol a legolcsóbb a pelus (vagy a legjobb, meg ne bántsuk őket), minthogy még egy pillanatig itt maradjak, de már végig kellett csinálni. És ebben a Vakond segített.

Valami oknál fogva a Vakondnak piros az orra, és amíg Szófia azt nézte, a dokinő hirtelen kilukaszotta mindkét fülét: ez már nem fáj, inkább csak ijesztő: Szofi is így reagált. Egy pillanatig gondolkodott, hogy ezért érdemes-e sírni, majd lebiggyesztette a száját. Miután észrevette, hogy ez lehet, hogy egy ideillő reakció, mert apa és anya azonnal figyel: a biztonság kedvéért rákezdett, de ez inkább hiszti volt, egy jelzés: a vakond sem vette komolyan.

Cserébe lett két csodaszép átmeneti fülbevalója, amiből (na, nem mintha eddig nem látszott volna rajta) kiderült, hogy lány. Így nem jár majd úgy, mint én a reptéren, amikor 3 perce nézegettem 10 centiről egy gyereket, mielőtt ki nem jelentettem, hogy csodaszép kisfiú - az anyuka (a feleségem, és vélhetőleg Szofi) legnagyobb döbbenetére: merthogy kislány volt.

Az este

A dokinéni (aki estére már nem Sátán volt) azt mondta, lehet, hogy Szofi be fog lázasodni, de nem ez történt. Szofi estére vidám volt, hatalmasakat kacagott, miközben a kutya fülét próbálta letépni, és akkor is, amikor a falon levő képeket nézegettük, közösen: amiről egyébként minden nap más a véleménye. Van, amikor teljes extázisban magyaráz róla, máskor megvető pillantásokkal nyugtázza a puszta létezését is. Túléltük a napot, az éjszakát, és Szófiának másnapra tényleg semmi baja nem lett: az oltást úgy ahogy van, elfelejtette, viszont a tükörbe nézve a szokásosnál jobban elmosolyodott. Lehet, hogy tetszik neki a fülbevalója?