Tanuljunk játszva - a kenyér

Mindennapi kenyeredet gyúrom össze, látod?
Úgy, ahogy a jó Istenke egykor a világot!
Szeretetem, ügyességem ott lesz a kenyérben,
nem is hinnéd, mi lakozik, két kis pék tenyérben.
Nem félek én a munkától, megfogom a végét,
aki etet, aki táplál, az teremthet békét!
Mindennapi kenyeredet meg is sütöm, látod?
Ezzel fogom jobbá tenni az egész világot!               

(Aranyosi Ervin: Kicsi pék)

A mindennapok során az óvodában, nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy minden ismeret, nagyon aktív tevékenység által épüljön be a gyerekek tudásába. Fontosnak tartom, hogy minden érzékszervüket bevonva, próbálkozásaiknak teret engedve, komplex módon fedezzék fel környezetüket. Nemcsak az élővilágot, hanem a civilizációt működtető emberek munkáját is.

A témákat több napon keresztül, esetleg több héten át dolgozzuk fel. A megfigyelések, munkafolyamatok, játékok, fejlesztik a kognitív funkciókat, melyek megerősítése kiemelt feladatunk. Egyszerre több tevékenységet kínálok fel a gyerekeknek, biztosítva a szabad választás lehetőségét. Igyekszem, hogy ezek a játékok érdekesek legyenek, örömöt okozzon számukra a tevékenykedés. A munkafolyamatokat egymás után mindenki végezheti, amíg várni kell, más játékot is választhatnak. Ezt már tudják, így ritkán okoz gondot, hogy éppen ki használja a felkínált eszközöket. Miközben végezzük, a feladatokat alkalmunk nyílik a beszélgetésekre, énekelünk, verseket, mondókákat mondunk és fejlődnek a gyermekek társas kapcsolatai.

Október 16-a, a kenyér világnapja. Jó alkalom volt ez arra, hogy közösen gondolkodjunk el a gyerekekkel, hogy hogyan is kerül a mindennapi kenyér az asztalra. Kutakodtunk és felfedeztük, hogy milyen hosszú utat tesz meg a búzamag, mire az asztalunkhoz ér, kenyér formájában. Rácsodálkoztunk, milyen sok ember munkája szükséges ahhoz, hogy kenyeret együnk.

Legelőször ellátogattunk egy közeli pékségbe, ahol sokféle formájú és ízesítésű péksüteményt figyelhettünk meg. Sokat felismertek a gyerekek, és kiválasztottuk mit fogunk vásárolni. Közben bekukkanthattunk a péklegények birodalmába, ahol a finomságok készültek. Az ínycsiklandozó illatokkal teleszívtuk magunkat és elköszönés után a játszótéren fogyasztottuk el a finom sóskiflit, mielőtt kipróbáltuk az ottani játékokat. 

Másnap közösen elkészítettünk egy élet körforgása képet, melyen a búzaszem útját követhettük az elvetéstől a kenyérig. Közben énekelgettünk, hiszen az „a part alatt…” kezdetű dalocskát már ismerték a gyerekek. Több kenyérsütő mondókát is ismerünk, melyeket felelevenítettünk, Rendelkezünk folyamatkártyákkal, melyet aztán odarakhattak a gyerekek a képünk köré a megfelelő helyre.  Ezek a feladatok a gondolkodást, a szerialitást és a finommotorikát is fejlesztették. 

Elhatároztuk, „ha törik, ha szakad” mi is sütünk közösen egy kenyeret! Szerencsére éppen találtunk egy zacskó búzamagot, melyet elvetettünk. Gondoltuk, hogy” nem kel az ki olyan gyorsan”, így megnéztünk egy rövidfilmet, hogyan arattak régen és hogyan folyik ma az aratás. Ezt a videót jó szívvel ajánlom mindenkinek, mert nagyon szépen összehasonlítja a régi és mai aratást. Nincs hang a film alatt, így nagyon jól lehet közben beszélgetni a gyerekekkel, hogy éppen mi történik. A beszélgetés alatt szabolcsi aratódalokat is hallgattunk. Mindeközben gazdagodott a szókincsük, ismerkedtek hagyományainkkal, és a munkafolyamatokkal.  

Tudtuk, hogy a mi búzánk, nem fog gyorsan kikelni, ezért elhatároztuk, hogy megőröljük a meglévő búzaszemeket. A babakonyhából előkerült egy mozsár és egy szita, így nem volt semmi akadálya, hogy elkezdődjön a búzamagok őrlése. A mozsárban összetört búzaszemeket átszitálták a gyerekek, így megfigyelhettük, hogyan válik el a liszt a korpától. Közben elmondtuk a szitálós mondókáinkat, miközben fejlődött érzékelésük, észlelésük, együttműködő képességük, mozgáskoordinációjuk, interperszonális kapcsolataik. Persze aztán egy malmot is színeztünk és miltonkapoccsal rögzített szélkereket is raktunk rá. Megbeszéltük, hogy azzal gyorsabban lehetne őrölni, mintha mozsárban törögetjük, merthogy lisztünk még mindig csak egy kicsike volt. Miközben forgattuk a kereket a következőt mondogattuk

Őröl lisztet, őröl árpát, (lassan forgattuk a kereket)
Kukoricát, kukoricát, kukoricát. (gyorsan forgattuk a kereket)  

Szerencsére volt öt darab száraz kiflink, így elgondolkodtunk, mit lehetne velük kezdeni. Sokféle ötletük volt a gyerekeknek, amikor az egyikük elmesélte, hogy az ő nagymamája le szokta reszelni és azzal készíti a rántott húst.

Nosza, előkaptam egy reszelőt meg egy szűrőt (valahogy mindig előkerül egy-egy szerszám) és kezdődhetett a kifli reszelése. Közben jól elkuncogtunk rajta, hogy „hogy lesz a kifliből zsemlemorzsa?” , de aztán megbeszéltük, hogy az íze állaga, ugyanaz, csak más a formája. A szűrőn átengedett zsemlemorzsát beöntöttük egy tálba és elhelyeztük a szenzoros dobozunkba. A fennmaradt kifli forgácsot pedig tányérba tettük és elcsipegették a gyerekek. A nagyon rövid „morzsaparti” után, hangya módjára, az asztalról és az asztal alól is összesepertük a morzsákat, mert hát rend a lelke mindennek.

A szenzoros dobozunkat gyakran használjuk, szinte mindig van benne valami pakolgatni való. A rakosgatás, öntözgetés közben fejlődik többek közt a finommotoros és vizuomotoros koordináció, a taktilis érzékelés.

Másnap reggel elővettük a kenyérsütő gépet és örömmel jelentettem be, hogy van minden hozzávaló és elkezdődhet a kenyérsütés.  Nagyon ügyesen tudták, hogy mit mikor kell belerakni a gépbe, voltak, akik otthon szoktak kenyeret sütni. Mindenki rakott a gépbe egy kicsi hozzávalót, és amíg sült a kenyerünk, megnéztünk két rövid kis filmet. Az elsőben káposztás kalácsot, a másodikban kenyeret sütnek. A 2-2 perces összeállítás alatt gyönyörű népviselettel, régi eszközökkel, ízes beszéddel találkozhattak a gyerekek. A kenyeret kisülés után meggusztáltuk, beszívtuk az illatát, majd ebéd után, finom lekvárral megkenve, desszertként fogyasztottuk el. Finom volt, a mi kenyerünk volt!

A következő napon megnyitottuk az „ovi pékséget”. A pékinasok kötényt, fejfedőt öltöttek és nyújtottak, sodortak, tekertek, fontak, hajtogattak. Sokféle péksüteményt készítettek, a fantáziájuknak nem szabtam határt. Olyan sok lett be sem fért a saját készítésű kemencénkbe. Tálcán kiszárítjuk, és a babakonyhában gazdagítja a kínálnivalókat. Maradt egy kis lisztgyurma. Azt befőttesüveg lapkákba nyomkodtuk, majd színezett kukoricával és tésztával díszítettük. Munka közben megbeszéltük, hogy a tészta is lisztből készült és a kukoricából is lehet lisztet őrölni. Mivel még maradt lisztünk, gondolkodóba estünk. Mit lehet még ezzel kezdeni? Dugjunk el benne valamit és keressük meg! Kinder törpikéket válogattak a gyerekek melyeknek volt párjuk. Aztán a párok felét elrejtettük a csuhé kosárban lévő lisztben, a másik felét pedig dobozba tettük. A dobozból kellett választani, majd facsipesz segítségével meg kellett keresni a lisztben a párját. Ezt kint az udvaron is tudtuk játszani.

Kipróbáltuk, milyen az a lisztfújás. Hát mit mondjak? Jó volt fújó gyakorlatnak, de sokkal mókásabb arcokat vártam a végére. Be kellett volna vizezni az arcukat? Ahonnan az ötletet vettem, fehér arcú gyerekek vigyorogtak a fényképen!  Minden esetre, az asztalt belepte a liszt, amibe rajzolni lehetett. Később a lisztet tálcákra öntöttük és pálcikával, ecsettel rajzolgattak is bele. Nagyon szeretik a gyermekeim az amőba játékot. A játékszabály nagyon egyszerű, gyorsan lehet nyerni, sok partit lehet egymás után játszani. Óvodáskorúaknak kiváló stratégiai játék. Folyamatosan cseréljük a figurákat, mindig a témához kapcsolódva. Most lisztes zsákokat és textil egereket varrtam, azok voltak a figurák. Ez a táblajáték nagyon fejleszti a matematikai képességeket, különösen a kombinativitást.

A grafomotoros fejlesztésre találtam egy aratáshoz kapcsolódó munkalapot, melyet fóliáztam, így filctollal dolgozhattak rajta a gyerekek, amely aztán letörölhető és újra rajzolható. Ezzel a helyes eszköztartáshoz szükséges ujjmozgások differenciálása, ügyesítése, valamint a könyök és csuklómozgás lazítása volt a célom. A szalmabálát szállító traktoros kártyákkal, a mennyiségek sorba rendezését gyakorolhatták a gyerekek.

A maradék lisztet léggömbökbe töltöttük, melyhez egy PET palack levágott tetejét használtuk tölcsérnek, az újrafelhasználás jegyében. Aztán a megtöltött léggömbökre még egy léggömböt húztunk és kezdődhetett a célba dobás. Liszttel töltött labdákat dobáltunk be a kemence szájába. Mialatt célozgattak és dobtak, fejlődött a szem-kéz, szem-láb koordináció és nagymozgások összehangolódása.

Ezt a mozgásfejlesztést az udvaron is folytattuk. Lisztes zsákokat töltöttünk meg homokkal, ami úgy folyt, mint a liszt. majd ezeket hordozták a gyerekek. Amikor már megunták, a zsákokat kiürítettük és zsákba futást rendeztünk. A téma feldolgozása alatt naponta előkerültek a mezőgazdasági gépek a szőnyegen. Szántottak, vetettek, arattak, szállítottak. A szenzoros dobozunkat is berendeztük egy farmnak, ahol állatok és munkagépek mozogtak és terméseket szállítottak, pakolgattak, öntözgettek, tapogattak. Ezeket változatos eszközökkel tehették. Kaptak kanalakat, tölcsért, kicsi edényeket, apró állatokat, kupakokat, búzát, színezett kukoricát. Ezek több napig előkerültek, hiszen mindenki szeretett volna játszani vele.

Az önálló és közös tevékenységek során tanulási folyamatok valósultak meg. Játék közben differenciált élmény és tapasztalatszerzésre volt lehetőségük. Naponta kaptak újabb és újabb inspirációt, hogy az ingerek hatására egyre ügyesebben igazodjanak el a világban. Figyeljenek másokra, legyenek tekintettel a környezetükre, miközben megtanulják saját akaratukat is érvényesíteni. Ezektől lesz erősebb a közösség, amiben élnek, nevelésünknek ez fontos célja kell, hogy legyen. Eközben a gyerekek kicsíráznak, szárba szökkennek, úgy, mint az elvetett búzamag.

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.