Varjú Eszter vagyok, gyógypedagógus. A Vakok Iskolájának Készségfejlesztő Iskolájában 14-20 éves halmozottan sérült fiatalokat tanítok. A hétköznapokban gyakoroljuk a mindennapi élethelyzetekben szükséges képességeket, készségeket, kommunikálunk, önállósodunk, és rengeteget alkotunk. Szabadidőnkben sokat művelődünk egymás zenei ízlésének hatására, beszélgetünk az élet kis és nagy dolgairól, miközben mindenki kiválaszthatja a neki megfelelő pihenési módot.
Az alkotás egy olyan folyamat mindannyiunk számára, amelyben megéljük a közös munka örömét, a ’képes vagyok rá’ érzését, egy-egy remekművet (vagy éppen kevésbé remek, de a mi művünket) elkészítve pedig örömmel zsebeljük be a dicséreteket. Tanulóink az agyagtárgy készítő és a szövött-tárgy készítő modulokat tanulják, az utóbbi részeként megjelenő nemezelés oktatásában én is részt veszek.
A nemezelés során megjelenő különböző tevékenységek fejlesztik a tanulók kézügyességét, feladattudatát, ugyanakkor a közös munkának szociális-emocionális fejlesztő hatása is van. A halk zene, a kötetlenebb beszélgetés, vagy éppen a csend hozzájárul a tevékenység terápiás jellegéhez.
A fiatalok egyéni sajátosságaiból, képességeiből kiindulva különböző típusú tevékenységekbe, résztevékenységekbe vonhatóak be, illetve ezek időtartalma is ennek függvénye. Van, aki adott tevékenységet nagyon ügyesen elvégez önállóan, míg másnak folyamatos szóbeli, vagy gyakorlati bátorításra, segítségre van szüksége. És ez rendben is van így, kinek a nemezelés, kinek a kerámiázás az erőssége, de olyan fiú is van, aki a legjobb dalszöveg-tanuló mindannyiunk közül.
Bizonyos helyzetekben a tanulók választhatják ki a kívánt tevékenységet. Sodrás, hengergetés, görgetés, stb., mindenkinek megvan az a munkafolyamat, amit a legszívesebben csinál, amiben a leginkább sikerélménye van. Vannak konkrét kívánságok is, amikor egy-egy tanuló már előre az elkészült tárgyban gondolkozik, például tulipánt, vagy mécsestartó-díszt szeretne készíteni. Egy-egy alkotás elkészítése után van olyan fiatal, aki kéri és izgatottan várja, hogy megmutassam a legutóbb készített tárgyat. Ilyenkor tapasztalja meg, hogy értékes a munkája és konkrét gyümölcse van az alkotásnak. Ez további motivációt ad a következő órákra nézve is, de ezen túlmutatva, véleményem szerint a tevékeny és tartalmas élethez is hozzájárul.
Szemléltetésként egy konkrét alkotásunkat mutatom be.
A kezdőképként is megjelenő fotón egy medál látható. Az elkészítéséhez szükséges tevékenységek valamelyikébe minden tanuló bevonható az osztályomból. Az egyik tanuló sodrás technikájával készítette a medál alapját képező hurkát. Az előkészített nemezt a két tenyere között sodró mozdulattal formázta. A három tulipánt különböző méretű golyókra előkészített nemezből készítették a tanulók, két tenyerük között görgető mozdulatot végezve. A kunkorokban és a bal alsó sarokban látható kerek színes körök nemezgolyó felvágásával készültek.
A nemezgolyó ugyancsak két tenyerünk között készült, görgetéssel. Itt azonban nem tettünk bele semmit, csupán a gyapjúval dolgoztunk. Az utómunkálatokat, mint a tulipán felvágását, vagy a nemezgolyó felszeletelését már én csináltam, a varrásban pedig egy munkatársam segített. Minden készülő alkotásnál szükség van a tanulók kitartására, ügyességére illetve az előkészítésnél és utómunkánál a felnőtt segítségére. Egyszóval igazi csapatmunka eredménye minden elkészült tárgy. Természetesen időnként a gyapjú nem úgy áll össze, ahogy szeretnénk, de ez nem szegi a kedvünket, továbbra is próbálkozunk, továbbra is alkotunk.
Írásommal célom volt betekintést engedni az olvasónak egy különleges világba, ami másképpen színes, másképpen izgalmas, másképpen gazdag, mint a megszokott. Halmozottan sérült fiatalokkal dolgozni nagy kihívás, öröm és különleges tapasztalat egyszerre. Ennek egy kis szeletét mutattam meg most, de remélem tovább fogja vezetni az olvasót abban, hogy minél tágabban gondolkozzunk az alkotásról, a kreativitásról, a láthatóról és a láthatatlanról.
A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)