Kerületen belül az én csoportomban fogadjuk a sajátos nevelési igényű gyermekeket is, akik korai fejlesztésben részesülnek. Így nagy kihívás minden gyermek szükségletének, képességének, sajátosságainak megfelelő nevelést, gondozást biztosítani nap, mint nap. Tapasztalatom alapján az alkotás öröme, fiatal koruk ellenére csodára képes. Jelenleg a csoportba járó gyerekek 2-3-4 évesek. Rendszeresen készítek a gyerekeknek játékokat, eszközöket, amiben ők is szívesen segédkeznek, egyben igénylik is, hogy bevonjam őket e tevékenységbe. Mi is lehetne ösztönzőbb, mint egy saját készítésű játék létrehozása.
Számomra egy megható esetet szeretnék megosztani, az alkotás erejéről. Egyik reggel a csoportba érkező kisfiú, amint meglátott, azt kérdezte „ma mit csinálunk”? Elgondolkoztam ezen. Mivel itt az ősz, készülünk a télre, gondoltam mi is lehetne hasznosabb alkotás, mint egy madáretető készítése. Gyerekekkel megbeszéltük, hogy készítek egy madáretetőt, amit ők kedvük szerint festhetnek, díszíthetnek. Miután elkészül az etető, magot raknak bele és kitesszük a fára a kismadaraknak. Mindenki azonnal leült a székére és türelmetlenül várta, hogy alkothasson. Egy szék üresen maradt, mint ez idáig minden alkalommal. E szék tulajdonosát Lacinak nevezem a továbbiakban. Lacira jellemző, hogy nem beszél, nem csatlakozik a gyerekekhez, elhúzódik, nem játszik, sokat szaladgál, vagy csak pörög. Kihelyeztem az asztalra a festéshez szükséges kellékeket, a gyerekek rögtön ecsettel, kézzel, ujjal elkezdték az etetőt festeni, kenni, maszatolni, ki hogyan tudta.
Miután az etető festése elkészült, félretettük száradni. Következő nap folytatódott az etető díszítése. Az asztalnál ismételten szabadon hagytunk egy széket Lacinak. A gyerekek az ujjaikat a festékbe mártva pöttyöket festettek az etetőre, mintha hópelyhek lennének. Tenyér lenyomataikból madarakat készítettünk rá. Izgatottan várták, hogy az ő kezük következzen, és madárka lehessen belőle. Ez idő alatt csak az etetőről folyt a beszélgetés, megbeszéltük, hogy magot tesznek az etetőbe, kihelyezzük a fára és nézhetjük, ahogy csipegetnek a madarak. Egyszer csak nagy örömömre Laci odajött az asztalhoz, háttal a többi gyereknek, óvatosan leült. Önkéntelenül, mosolyra húzódott a szám.
Gondolataim cikáztak, hozzá szóljak, vagy inkább hagyjam? Úgy döntöttem nem szólok, csak figyelek. Jól döntöttem. Boldogság öntött el, miután az asztalra készített festékbe beletette az ecsetet és az etető tetejét elkezdte kenegetni. Miután befejezték a gyerekek az etető díszítését ismételten száradás következett. Harmadnap az immár elkészült etetőt megtöltötték a gyerekek madáreleséggel, kivittük a bölcsőde udvarára és felkötöttem a fára, az idáig fellógatott eleség helyére.
Izgatottan várták a madarakat, és énekelve tapsoltak. Majd a gyerekek a csoportszoba ablakából figyelték a már csendes udvaron az etetőt. Egyszer csak megérkeztek a cinkék és birtokba vették az elkészült etetőt. Gyerekek hangosan kiabáltak örömükben, hogy esznek az etetőben. A hangoskodás közben meghallottam egy ismeretlen hangot. Nem teljesen érthetően, de egyértelműen Laci hangja volt, aki próbálta mondani, hogy „etető”. Élete első szava etető. Leírhatatlan érzések kerítettek hatalmukba e szó hallatán „etető”.
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)