Rózsaszín Madárka és egyéb felfedezni valók

Minden gyermeknek vannak kreatív kezdeményezései, csak észre kell vennünk őket. Már sokszor megtapasztaltam, hogy nem minden rosszaság, ami első ránézésre annak látszik! Próbáljuk értékelni ötleteiket, ismerjük el találékonyságukat, szokatlan elgondolásaikat és menjünk bele a játékba a vidámabb és békésebb mindennapokért.       

Az óvodai nevelés minden területén nagy segítségemre van a gyermekek spontán tevékenységének, reakcióinak megfigyelése, mert rengeteg ötletet adnak nevelő munkámhoz. Számtalan esetben a tőlük ellesett gyermeki kreativitás megnyilvánulásait fejlesztem tovább egy-egy játékos feladat levezetésénél, különböző nevelési feladatok megoldásánál, mert ez garantálja, hogy a feladatban való részvételben motiváltak legyenek, és együttműködjenek a különböző nevelési helyzetekben. A gyerekek sok esetben tálcán kínálják a lehetőségeket a kreativitásuk kibontakoztatásához, csak nyitott szemmel, füllel és szívvel kell járnunk. Érdemes mindig „10-ig elszámolnunk” mielőtt első felindulásunkban elhamarkodottan ítélkezünk, vagy fegyelmezünk, mert sokszor nem minden az, aminek látszik.

Délutáni pihenés előtt  „A csökönyös kiselefánt”-ot meséltem, melyet már minden gyerek az ágyból kísért figyelemmel. A mese közben szó nélkül felállt egy kisfiú, odasétált a könyvekhez és lázas keresgélésbe kezdett, mert ahogy utólag kiderült, meghallotta, hogy valaki nem ismeri a mesében szereplő gazellát. Eszébe jutott, hogy az egyik könyvben látott ilyet, így kis idő után büszkén hozta megmutatni a nyitott könyvet. Rögtön leállíthattam volna szokatlan akcióját, de kivártam és folytattam a mesét. Jól tettem, hogy hirtelenjében nem szóltam rá, hiszen nem tett mást, csak találékony módon megoldotta a problémát.

Ebéd közben az egyik gyermek ütögetni kezdte kanalával az asztalon lévő poharakat és tányérokat. Leszidhattam volna, de még időben meghallottam, amit ő is, hogy az eltérő anyag és vízszint miatt az ütés nyomán más hangok keletkeztek. Mondtam, hogy az ötlet nagyon jó, csak nem most. Felfedezése később játékidőben jó szórakozást és kísérletezési lehetőséget nyújtott a többi gyermek számára is.

A munka szeretete is igen korán megmutatkozik és megmarad, ha szinten tudjuk tartani az érdeklődést. Lássuk be, hogy ez nem könnyű feladat. Udvari játszás után gyakran kell összesöpörni a cipőkkel behordott homokot. Egy szorgalmas fiúcska alig várta a lehetőséget, hogy sepregessen, így amint bejöttünk már hozta is a söprűt és lapátot. Mondtam, hogy „nagyon aranyos vagy”, de most nincs rá szükség. Erre letette a takarító eszközöket, levette a cipőjét és kiszórta belőle a földre a homokot. „Most már sepregethetek?”- kérdezte és munkához látott. Mérgelődhettem is volna, de lehet, hogy egy életre elvettem volna a kedvét a munkától?!

Ahogy Halász Judit énekli, „…vannak még rossz gyerekek.” Még a legjobb helyeken is előfordul, hogy nem fogadnak szót a gyerekek. Ez a mi óvodánkban is megesik! Van egy kislány, aki tökélyre vitte az ellenszegülést. Volt egy időszak, amikor megmondta, hogy mi a jelszó és csak akkor fogadott szót, ha kívánságom előtt mondtam az éppen érvényes jelszót. Stílusérzéke is kiváló volt, mert a jelszót általában az aktualitáshoz igazította. Tornatermi elfoglaltságnál „labda” volt, húsvéti készülődésnél „tojás” és így tovább. Előfordult, hogy jobban ragaszkodott eredeti elképzeléséhez, mint az önként felállított szabályaihoz, ilyenkor közölte, hogy megváltozott a jelszó és nem teljesítette kérésemet. Kreativitása nem ismert határokat. Egyszer egyik számára nem vonzó kérésemre reagálva eltökélten közölte, hogy most „NEM” a jelszó. Sokszor haragudhattam volna, de belementem a játékba és így nagyon sok konfliktust elkerültünk. Egyébként is, lehet egy ilyen találékony gyerekre haragudni?!

Más alkalommal épp saját kreativitása adta a kulcsot a nevelési probléma megoldásához. Nap mint nap örömét lelte abban, hogy a dolgokat hangulatának megfelelően átnevezte. Az óvó nénik nevét is játékból felcserélte és egymás nevén szólított bennünket. Napi problémát jelentett, hogy meg tudja csinálni, de még sincs kedve egyedül felvenni a cipőjét. Egy alkalommal, saját eszközével éltem. Mondtam, hogy szeretném (egyik kedvenc figurája után) „Hello Kittynek” nevezni a cipőjét.  Mondta, hogy jó, de a másik lábán lévőnek „Rózsaszín Madárka” a neve. Megkérdeztem, hogy fel tudod-e venni „Hello Kitty”-t és „Rózsaszín Madárka”-t. Egyből rávágta, hogy „persze” és gyors mozdulatokkal belebújt a cipőjébe.

Következő nap kezdődtek az újabb kihívások, mert megváltozott a jelszó, a cipő is már más névre hallgatott, de megmaradt a jókedv és a nap újabb felfedezésre váró érdekességeket tartogatott. 

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.