Agresszió és empátia

Rohanó világunkban számtalan pozitív és negatív impulzus ér minket nap mint nap, melyeket a legkisebbektől a felnőttekig mindannyian egyéni módon dolgozunk fel. Ez kinek könnyebben kinek nehezebben megy. Jellemző az elidegenedés, egyre többször találkozunk agresszióval, deviáns viselkedésformákkal, gyermekekben felgyülemlett, sokáig elfojtott indulattal, meg nem értéssel, félelemmel. A diákok gyakran nincsenek tisztában saját képességeikkel, pedig a számukra ideális pályaválasztás is csak a reális énképen keresztül valósulhat meg. Mai társadalmunk felgyorsult életritmusa miatt még inkább szükséges az empátia, az egymásra való odafigyelés.

Művelődésszervező- szociálpedagógusként a nevelési- oktatási intézményeken kívül a szociális háló egyéb területein is volt alkalmam segíteni. Néhány olyan sikerélményt szeretnék megosztani, amely talán másoknak is hasznára válhat.

 Főiskolás gyakorlati éveim során részt vettem egy átmeneti otthon életében, amely hátrányos helyzetű családok számára nyújt elhelyezést, azok autonómiáját tiszteletben tartva, szükség szerinti jogi, pszichológiai és mentálhigiénés segítséget, életvezetési tanácsadást is biztosítva.

A gyermekek számára szabadidős, képességfejlesztő, vagy éppen ünnepköreinkhez kapcsolódó tevékenységek szervezésén túl fontosnak tartottam önismereti foglalkozás bevezetését, megszervezését is.  Az átmeneti otthon ugyanis olyan lakóközösség volt számukra, ahol iskola után együtt töltötték a délutánjaikat, estéiket és bizony a nézeteltérések gyakoriak voltak. Célom volt tehát, hogy saját magukat és egymást is jobban megismerjék és elfogadják, az együtt töltött idő alatt családjukat fenyegető problémák helyett önfeledt jókedvvel a játékra koncentráljanak.

A gyerekek körében kedvelt feladattá vált kártyákon lévő hangulatokat, érzelmeket kifejező szavak közül azok kiválasztása és elmutogatása a többiek számára, amelyek saját magukat jellemzik. Eleinte az egymás előtt való „activity” is nehezen ment, de az idő múlásával oldódott a hangulat.  Szívesen játszották azt a játékot is, amelyben kiválasztottunk egy „kitalálót”, neki egyik társát kellett felismerni a többiek által mondott külső, belső tulajdonságok alapján. Kezdetben persze többnyire a külső jellemzők alapján, majd ahogy egyre jobban megismerték egymást, találó ismérvekkel, belső tulajdonságokkal illették társaikat. Rádöbbentek, milyen saját magukat kívülről, mások szemével látni. Felismerték hibáikat, volt, aki elmondása szerint kapcsolatteremtésben elszenvedett kudarcainak okára bukkant. Saját magukkal és közvetlen környezetükkel való kapcsolatuk is formálódott és a korábban zárkózott gyerekek fokozatosan megnyíltak társaik előtt.

Sikerélményeim másik színtere az óvoda, 4-5 éves korcsoport. A csoportba jár egy látássérült kislány is. Azt hiszem az ő helyzetét társai akkor érezték át igazán, amikor a bizalmi játék során, bekötött szemmel kellett leküzdeniük egy kisebb akadálypályát úgy, hogy csak társuk irányító szavaira hagyatkozhattak. Ezt követően még inkább megfigyelhető volt, hogy akár közös játéktevékenység, akár öltözködés során szívesen segítettek neki társai.

A csoport összetartása az adventi mézeskalácssütés alkalmával is sokat fejlődött, amikor egy közös célért dolgoztak, hogy az általuk formázott, díszített mézeskalácsokat eljuttathassuk egy gyermekotthon lakói számára, illetve egy idősek otthona lakóinak, akiknek a csoport zenés karácsonyi műsorral is készült. Az érzékenyítő programokon kívül természetesen másképp is motiválhatóak a gyerekek. Ehhez elég egy nagy fát ábrázoló dekorációs elem a csoportszobába, amelynek ágaira levelek helyett szívecskék „nőnek”, melyek egy-egy önzetlen, segítőkész jótétel esetén kerülnek fel a fára, tartalmazva az aznapi jótettet és a jótevő nevét. Az empatikus gyerekek büszkék lehetnek magukra, a lombkorona pedig egyre terjedelmesebb.

A hasonló célokat szolgáló hasznos játékok tehát igen alacsony költségvetésből is megvalósíthatóak, sőt:

A „Csendkirály” nevű játék kicsit átalakítva szintén nagyon pozitív hatásokkal bír. A szépen, csendben ülő óvodást egy öleléssel választja ki az aktuális csendkirály és előfordul, hogy ez még az addig nyugtalankodó, kissé agresszív gyereket is arra sarkallja, ő is vegyen részt a játékban a dicsőségért és persze az ölelésért, hiszen ő is szeretetre, megértésre vágyik. Sőt, ha mindezt megkoronázzuk azzal, hogy képzeletbeli ajándékot kap a kiválasztott, meggyőződhetünk arról, milyen kreatívak és érett gondolkodásúak azok az 5 évesek, akik nem játékbabát, legoautót „ajándékoznak”, hanem egészséget, szeretetet, vagy éppen türelmet egy hiperaktív társuknak.

 (a cikkhez csatolt fotó a „Mutasd meg mekkora a szíved” c. flashmobra készült pólót ábrázolja, amelyet az eseményen viseltek a gyerekek)

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.