Az én szememben utazók ők...

Az igazán jó pedagógus differenciál, mert a differenciálásban látja az egységet. Ha minden gyermek megkapja a szükségleteihez mért egyéni tanulási módszereket, akkor lesz a tanteremben közös haladási ütem. A Vakok Általános Iskolájában, a mi tagozatunkon a differenciálásnak kimagasló szerepe van. Ha pedagógusaink nem működnek együtt és nem látják közösen a differenciálás adta lehetőségeket, akkor a rendszer működésképtelenné válik.  Gyermekeink sajátos szükségletei szembetűnőbbek, mint más gyermekcsoportoké. Tagozatunkon halmozottan sérült gyermekek tanulnak. Olyan gyermekek, akik érzékszervi-, értelmi-, és/vagy mozgássérüléssel küzdenek, vagy ezek együttesével.

Gyermekeink súlyos látássérültek/vakok, és/vagy siketek/nagyothallók, és/vagy mozgássérültek. Mindegyikük különálló személyiség, ami természetesen nincs másként a többségi iskolákban sem, viszont a halmozottan sérült gyermekek kommunikációja, érzelem nyilvánítása más, mint többségi iskolás társaiké. Ők is kifejezik érzéseiket, ők is kimutatják, amit éreznek, csak az ehhez járó eszköztár repertoárja különböző, differenciált. Amíg a halmozottan sérült gyermekeink nem kapták meg a „nem”-et mondás lehetőségét, úgy, ahogy a mi szocializációs világunk azt elfogadta és megérti, addig ők olyan formában teszik azt, ahogyan képességeik ezt megengedik.

A súlyosan halmozott fogyatékos látássérült/ vak, és/vagy siket gyermek elhajítja a tárgyat, amit a kezébe adunk, esetleg csapkod, kiabál, toporzékol, ha nem akar valamit elvégezni. A többségi iskolás gyermek azt mondja, „nem, köszönöm, elég volt”, és ez a közlésforma mindenki számára érthető. A mozgássérült gyermek izmai befeszülnek, olyan erővel, hogy akaratán kívül még a kezében lévő tárgy is összegyűrődhet, összeroppanhat, csupán azért, mert valamit nagyon szeretne velünk megosztani. A súlyos mozgássérült gyermek állkapcsa összeszorul és megszólalni sem képes, végtagjai az izmok feszülése miatt elcsavarodnak, teste irányíthatatlanná válik, ha fél egy helyzettől vagy már nem szeretne valamit elvégezni.

A mi gyermekeinknek, ha mosdóba kell menniük, ha szeretnének egyedül lenni, ha szeretnének aludni, ha szeretnének enni, olvasni, kirándulni, kimenni a játszótérre, és még sorolhatnám, és árnyalhatnám az érzelmek, cselekvések skáláját, akkor kevés eszköz van a kezükben, amivel ezt kifejezhetik. Pedagógusaink, asszisztenseink közösen segítenek megtanítani, hogyan fejezzék ki érzelmeiket, hogyan tartsák kordában dühüket, hogyan alkalmazzák szeretetnyelvüket, hogyan lazítsák el azokat a feszes izmokat, ha félnek, ha zavarba jönnek, ha felszállnak a villamosra. Tagozatunkon a pedagógusok, megtanultak differenciált eszköztárat biztosítani gyermekeink számára ahhoz, hogy szocializálódni tudjanak és környezetükben minél több ember számára érthetőbben fejezhessék ki magukat.

A közös munka oly annyira fontos, hogy egyikünk munkája nem teljes a másik nélkül. Több szakember dolgozik együtt, amely alapja a jó pedagógiának. A többségi iskolában a testnevelő tanár készíti fel a testet nagymozgásokkal, a váll lazításával a helyes tartásra, a finommanipulációra, amely felkészít az írásra. Az ének tanár megtanítja a helyes légzést, ami alapja a helyes beszédnek, a rajztanár a helyes csuklómozgását segíti a festéssel ahhoz, hogy szépen kanyarítsa a gyermek a c-s kötést és megfelelő legyen a ceruza nyomatéka. Nálunk együtt dolgoznak a gyógypedagógusok, a gyógytornászok, a konduktorok, az etetésterapeuta, az úszásoktató, és a pedagógiai munkát segítők. Egymás keze alá dolgoznak és minden különálló területnek részét kell képezze a másik. Tudniuk kell, hol tartanak a tanulók, és melyek a rövid és hosszú távú célok, és az ahhoz vezető út.

A gyógypedagógus felismeri, melyek azok a kéz-, és gesztusjelek, amelyeket a gyermek használni képes, és adaptálja a gyermek képességeihez mérten.  A szomatopedagógus, konduktor, gyógytornász fizikailag készíti elő a mozgássérült testecskét a kézjel használatára, a feszes izomtónust ellazítja, az akaratlan mozgást, tudatossá teszi, a negligáltat tudatosítja, a petyhüdtet aktivizálja. A gyógypedagógus megtanítja, hogyan használja parányi látását a gyermek, melyhez a mozgásterapeuta megtanítja, hogyan üljön egyenesen, hogyan emelje a fejét, hogy hosszabb ideig fókuszálni tudjon a feladatra. Mivel a gyermekek értelmileg is akadályozottak szükség van a folyamatos megerősítésre. Minden helyzetben tudatosan alkalmazni kell a tanultakat, ahhoz, hogy ne szituációhoz kötött legyen a kommunikáció. Alkalmazunk kézjeleket, tárgyjeleket, olyan formában, hogy az megfelelő és kivitelezhető legyen akár csukló deformitással is, és differenciált legyen egy túlmozgásos (athetótikus) gyermeknek is, akinek nehéz megragadni egy tárgyjelet, mert nehezített a koordinált célzó mozgás.

Differenciálást biztosítunk mindenki számára, és mégis egységet próbálunk létrehozni, egységet a megértésben, egységet az önkifejezés lehetőségében, egységet a tagozaton, hogy minden egyes nap sikeres legyen gyermekeink számára.  Oliver Sacks neurológus és pszichiátriai professzor gondolataival zárnám soraimat. „Az én szememben utazók ők, akik fantasztikus világokat tárnak föl- olyan világokat, amelyekről máskülönben tudomásunk vagy elképzelésünk sem lenne.” 

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.