Liba-galiba hét

Márton napi vigasság

Óvodánk Zala megye egy kis falujában található. Egy vegyes csoporttal működünk, jelenleg 24 kisgyermek jár az óvodába. Kolléganőm, Sipos Lászlóné, Ági óvó néni, már 40 éve dolgozik itt. Én, Bogdánné Kató Erzsébet, aki az óvoda vezetője vagyok, 36 éve élek, s dolgozom Felsőrajkon. Hosszú pályafutásunk alatt nagyon sokféle módon igyekeztünk a gyermeket fejleszteni, megismertetni velük szűkebb, s tágabb környezetüket.

Helyi Nevelési Programunkban nincs olyan terület, amelyet különösen kiemelten kezelnénk, mert minden területet egyformán fontosnak tartunk a gyermekek fejlődése szempontjából.

Ági óvó néni az ábrázolás területén tud sok ismeretet átadni a gyermekeknek, nagyon jó ötletei, módszerei vannak, amivel a gyermekekben rejlő kreativitást fejleszti. Én inkább az ének-zene területén vagyok jobban otthon.

Nem vagyunk hagyományőrző óvoda, mivel településünkön nincsenek jellegzetes népi hagyományok, melyeket az óvodában esetleg ünnepelhetnénk. Témaköreinket az évszakok, az ünnepek köré szoktuk csoportosítani. Természetesen a híresebb népi hagyományokról eddig is megemlékeztünk a gyerekekkel, az alkalomhoz illő verseket, énekeket, mondókákat tanultunk, a hagyományhoz kapcsolódott a rajzolás, festés, kézimunka témaköre is.

Ezt a Liba-galiba hetet hagyományteremtő szándékkal szerveztük meg. Mivel annyira összefüggenek a heti események, hogy szerintem nem lehet csak egy- egy mozzanatot kiragadni, ezért én ebben a pályázatban az egész heti programsorozatot szeretném bemutatni.

Már hagyomány, hogy a csoportszoba ablakára minden évszakban más-más képet festek. Az idén Márton naphoz közeledvén egy libára esett a választásom. Tempera festékkel készült a kép, mivel ez könnyen lemosható s másikra cserélhető / az sem elhanyagolható szempont, hogy a legolcsóbb megoldás/. A gyerekek folyamatosan ott voltak körülöttem. Sokat beszélgettünk a libáról, az alakjáról, színeiről, tulajdonságairól. Közben eszükbe jutott néhány tavaly tanult libás ének, amiket festés közben elénekeltünk, s a már ismert mondókákat is felelevenítettük.

Elmeséltük Szent Márton és a libák történetét, s miért vált hagyománnyá, hogy Márton napján libát kell fogyasztani.

A hét folyamán újabb éneket, mondókát ismertek meg a gyerekek. Egy nagycsoportos kislány ötletére a gyerekekkel kitaláltuk a mi libás mondókánkat, mely így hangzik:

Liba, liba, galiba, készülnek a faluba

Libasorba állnak, hangosan gágognak

Gá, gá, gá mennek világgá!

Ábrázolási tevékenység az egész hét folyamán zajlott. Az ügyes nagycsoportosok színes ceruzával rajzoltak libát, s a környezetüket. Aki nem akart rajzolni, annak kivágott libasablont rajzoltunk körbe. A nagyobb, ügyesebb gyerekek krepp papír darabkákat tépdestek, s ragasztották be a liba testét, a lábát, csőrét, szemét színezték.

A középsősök szintén a körberajzolt libasablonnal dolgoztak, de ők az ujjukkal festettek, pöttyözéssel töltötték ki a képet.

A kiscsoportosok a tenyerüket fehér festékbe mártották, s az óvó néni segítségével tenyérlenyomatot készítettek. Ez alkotta a liba széttárt szárnyát, testét, a csőrét, lábát ők is az ujjukkal festették meg.

A szülőket, s a gyermekeket meghívtuk egy közös barkácsolós délutánra. Beszereztük a szükséges anyagokat: színes papírok, befőttes üvegek, könnyen hajlítható drót, teamécses, olló, ragasztó, meg minden kis apróság, amivel díszíteni lehet az üveget, hogy felébresszük a gyermekekés szülők fantáziáját. Előre készítettünk kivágható sablonokat. A meghívásunkra sokan eljöttek. Elmondtuk a szülőknek, hogy milyen programok lesznek a hét folyamán, s kértük, hogy segítsenek gyermeküknek elkészíteni a Márton napi felvonulásunkhoz a lámpásokat. Eleinte kicsit nehezen indult be a munka, de ahogy adtuk az ötleteket, s meglátták a színes hozzávalókat, egyre több, és egyre szebb kis lámpás készült. Az elkészült kis lámpásokat a gyerekek a szomszédos sötét csoportszobában ki is próbálhatták. Nagyon büszkék voltak az alkotásaikra. Volt, aki a hiányzó barátjának, vagy testvérének is készített lámpást.

Kolléganőmmel kitaláltuk, hogy mi is készítünk meglepetést a Márton napi vigasságra. Egy nagyméretű libabábot szerettünk volna készíteni, amit aztán elviszünk a vigasságra, és a Márton napon estére tervezett felvonulásra.

Vásároltunk két fehér gyermek nylon harisnyanadrágot. A faluban működő kárpitos műhelyből kértünk maradék viszkóz vattát. Elővettük a ruhás zsákunkat, amiben apróbb maradék anyagokat tárolunk, s találtunk benne réges-régi csipkefüggöny darabot, piros pöttyös szalagot. Nem akartunk olyan bábot készíteni, amihez készen megvásárolunk minden hozzávalót, így egyik ötlet követte a másikat.

A harisnyanadrág egyik szárát visszafordítottuk, így csak a fenékrész és egy szár maradt. A szárat elkezdtük kitömni a viszkóz vattával úgy, hogy közben a liba csőrét, fejét, és nyakát kialakítottuk. A popsi részt jó totyakosra, kövérre kitömtük. A másik harisnyanadrág két szára adta a liba lábát. ezeket is megformáztuk, majd hozzávarrtuk a liba testéhez. A szárnyakat nagyobb vatta darabból szabtuk ki, és a régi függönnyel bevontuk. Azonban nem találtunk megfelelő narancssárga színű anyagot a lábának és a csőrének. Több üzletben is kerestünk narancssárga zoknit, vagy harisnyát, de sajnos minden mintás volt, ezért nem tudtuk használni.
A csoportszobában a közlekedési játékhoz volt egy gyermekméretű fényvisszaverő mellény, ami szinte világított a gyönyörű narancssárga színével. Innen jött az ötlet, hogy ebből szabjuk ki a liba csőrét, talpait, lábát. Megkérdeztem a gyerekeket, hogy felhasználhatjuk-e a „Mi” libánkhoz. Persze beleegyeztek, s még segítettek a fényvisszaverő csíkokat is lebontani, ügyesen csipegették ki a kis cérnaszálakat az anyagból. Így kiszabtuk a csőrt, összevarrtuk, s csak rá kellett húzni a már kialakított formára. A sárga anyagot úgy szabtam ki, hogy a liba talpa, sarka a tömés során formát kapjon. A végét már nem tömtük ki, csak, mint egy zoknit, ráhúztuk a liba lábára. A combja tövéhez még varrtam egy kis csipke fodrot, hogy kövérebbnek tűnjön.

A konyhás néniket megkértük, hogy meglepetés gyanánt süssenek liba formájú linzersüteményt a gyermekeknek. A liba szemét franciadrazséból készítették el.

Végre eljött a várva várt Márton nap.

A népzenét játszó Zűrös Zenekar érkezett hozzánk délután. Erre az eseményre meghívtuk a közeli község óvodásait, s az iskola alsó tagozatos tanulóit, akik elfogadták meghívásunkat, így 85 gyermek vett részt ezen a műsoron.

A „Mi” libánkat is felvittük a kultúrházba, s néhány lámpást is a színpad dekorálásához. Az együttes a zenélésen kívül játékra, s közös táncra is felkérte a gyerekeket, akik örömmel vettek részt benne. A műsoruk végén pedig libás dalt is tanítottak nekünk. Olyan sikere volt a libánknak, hogy sorban minden csapat közös képet készített vele.

A konyhás nénik finom libazsíros, májkrémes lilahagymás uzsonnát készítettek nekünk a műsor végére, amihez a gyermekek gyümölcslevet kaptak. A közös uzsonna után ért véget ez a program.

Délután öt órára kértük, hogy a szülők jöjjenek vissza gyermekükkel a közös lámpás felvonuláshoz.

Sajnos azonban eleredt az eső, így a faluba nem tudtunk elmenni. Azonban az óvoda udvarán található egy nagyobb alapterületű fedett „pajta”, s úgy döntöttünk, hogy oda kivonulunk az égő lámpásokkal. Mindenki befért alá, így már elő tudtuk adni a hét folyamán tanult dalokat, verseket, s a gyerekek örömmel mutatták be az általuk kitalált mondókát. A műsor után megkínáltuk a gyermekeket és szüleiket finom meleg teával, és a liba sütivel, hiszen:

Novemberben Márton napján,

Liba gágog, ég a kályhán

Aki libát nem eszik,

Egész évben éhezik!
 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.