|
Dr. Németh TamásFül-orr-gégészElérhetőségeim: Honlap: http://www.maganorvosok.hu/drnemethtamas/ http://www.meditrex.hu/ |
Kérdezz-felelek
A fiam 7 éves, beszédfejlődése elmaradott a koránál. Hamar észrevettük a problémát, 2 éves korától mozgásfejlesztésekre járt, 3 éves korától intenzív logopédiai óvodába, ahol komplexen megkapta mind a napi szintű logopédiát és számos mozgásfejlesztő terápiát.
Éves szinten jártunk hallásvizsgálatra, ahol semmilyen eltérést nem találtak nála. Annyi volt köztudott, hogy azokban az időszakokban, amikor gyakoriak a megbetegedések, sokszor tapadt le az arcüregében a váladék, ilyenkor a hallása is romlott. Ezt folyamatos orrszívással, orrcseppekkel, infralámpázással, ritkán gőzöléssel kezeltük. A beszéde folyamatosan fejlődött, de az artikulációjában és az ehhez kapcsolódó területeken sok elmaradást mutat még, ezért szeptembertől logopédiai osztályba megy.
És most jön a kérdés. Pár hete kezdte el mondani, hogy alkalmanként hall egy kattanást a fülében, miután jobban hall. Ez az állapot nem tart sokáig, rövid időn belül visszatér a hallása az eredeti állapotba. Azt is mondta, hogy ez ásítás után is előfordul. Elmondása szerint ő mindig is csak ennyire hallott, csak most jött rá, hogy jobban is lehet hallani, hiszen a kattanások csak pár hete kezdődtek. A kattanások óta megint voltunk fül-orr-gégészeten, hallásvizsgálaton, de nem találtak nála eltérést.
Mit tegyünk? Fontosnak tartanám helyre állítani a hallását ahhoz, hogy a beszéde teljesen rendbe jöjjön. Örülök, hogy kiderült, hogy tud jobban is hallani, de annak nem, hogy 7 év után. Mit javasol, mit tegyünk? Előre is köszönöm a válaszát: Kökényessy Katalin