|
Dr. Németh TamásFül-orr-gégészElérhetőségeim: Honlap: http://www.maganorvosok.hu/drnemethtamas/ http://www.meditrex.hu/ |
Kérdezz-felelek
Szombat óta teljesen bedugult a jobb fülem. Azóta viszont romlott is az állapota, ezért nagyon megvagyok ijedve. Mert már fájogat, főleg kívül a fülkagyló porcai, érintésre, de belülről is bele-bele szúrogat most már. Éjszaka vettem be fájdalomcsillapítót, annak ellenére, hogy azért elviselhető volt a fájdalom. Viszont ami leginkább megijesztett, hogy reggel orrfújást imitálva, trombitált a fülem, illetve egy nagyot mélyről bele is szúrt. Ezt még próbáltam azóta is párszor, és ugyan úgy egy éleset beleszúr, a trombita hangot már nem hallottam. Ugyanakkor viszket is néha, szercseg, susog, pattog is. Fülzsír biztos van benne, mert mindig jön ki egy kicsi, de attól félek más komolyabb probléma is fennállhat, pl. dobhártya beszakadás, vagy daganat, és esetleg nem nyerem vissza a teljes hallásom, ez lehetséges volna? Már majd beleőrülök ebbe a süketségbe. Ma este 9-re megyek magán fül orr gégész orvoshoz, remélem nem késő még a diagnózis szempontjából. A fülspray-k, fülcseppek semmit nem használtak, sőt szerintem rosszabb lett tőlük a helyzet, vajon miért, hiszen erre csinálják őket? Még egy kérdésem volna, hogy ilyenkor a torkomat, vagyis a garatot is megnézik, mert nagyon rossz élményem van pár évvel ezelőttről, ugyanis egyfolytában öklendeztem, és nem szeretném ezt még egyszer átélni?
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel:
Kinga
Rettenetesen tanácstalan vagyok, ezért kérem tanácsát, hogy Ön tüneteimet -látatlanban- minek gondolná, hova menjek tovább.
Nagyjából egy hónapja nyomás, lufi szerű feszítés van a fejemben, a füleim egyszerre bedugulnak. Néha eközben szédülés. bizonytalanságérzés is elfog. A tünetek előjövetele rapszodikus, ugyanígy hossza is. Van úgy, hogy csak pár percig tart, de van, hogy folyamatosan, akár 2-3 órán keresztül is érzem.
A háziorvos a fül-orr-gégészetre küldött - Mometason orrsprayt kapram, mert az orromba belenézve egy kis gyulladást állapított meg. Szerinte a többi tünetemet a nyaki gerincem okozza (ülő munkát végzek, keveset mozgok) és továbbküldött a reumatológiára. Oda viszont időpontot csak 5 hét múlvára kaptam...
Az orrsprayt már másfél hete használom, a dugulás nem múlik.
Látatlanban egyetért a tünetek nyaki gerinc okozta probléma feltételezésére, vagy tapasztalata szerint mégis (esetleg) fülészeti oka van? Mivel a nyakam egyáltalán nem fáj, ilyen panaszom nincs, félek, hogy hiába várok az időpont eljövetelére. A nyomás a fejemben és a dugulás pedig rettenetesen zavar
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Szabadságomat töltöm a Balatonnál, a következő hét után megyek csak haza, ezért ezúton kérném tanácsát.
Napok óta nyomást érzek a fejemben, a fülem be van dugulva illetve az orromban olyan érzés van, mintha talán az orrmandulam megnőtt volna. Az orrom nem folyik.
A gyógyszertárban Rhinospray plus sprayt javasoltak, de egyelőre még nem használtam, mert nem vagyok biztos benne, hogy jó lenne nekem.
A nyomás a fejemben zavar leginkább - vérnyomásom rendben.
Látatlanban kérném tanácsát, hogy a panaszaim On szerint allergiás eredetűek lehetnek, vagy más, komolyabb dolog lehet.
Keressek esetleg itt orvost, vagy próbálkozzam az orrsprayvel?
Válaszát előre is köszönöm!
Viola
Olyan kérdéssel fordulnék önhöz,hogy mitől lehet a többszörösen előforduló füldugulás? Nem fáj csak be van dugulva és kellemetlen.Régebben voltam már szakorvosnál ilyen problémával akkor csak a torkom ecsetelték.
Esténként van enyhe fájdalom a fül felett.
Lenne egy kérdésem.
Fülzsír felszaporodása, a füldugó miatt is lehetséges?
Régebben nem volt ilyen problémám,csak mióta füldugót használok a férjem erős horkolása miatt.Általában hajmosás után jelentkezik, hogy bedugul az egyik fülem.
Nagyon kellemetlen.Mit tehetek?
Fültisztító pálcát nem használok.
Köszönöm.
Az lenne a gondom, hogy még nyár elején bedugult a fülem. Pontosabban úgy érzem, mintha nagyobb nyomás lenne benne. Látta fül-orr-gégész, de azt mondta, minden rendben. Hallás vizsgálaton is voltam, az is tökéletes. De még is, mint ha nyomást éreznék benne, van, hogy nagyon felerősödik, van, hogy kevésbé. De egy alap mindig van, amit érzek. Múltkor, mikor kocogni voltam például teljesen megszédültem és a fülem teljesen bedugult, hallani hallottam, de nagyon nagy nyomást éreztem benne. Mi lehet ennek az oka?
Kedves Tamás! Hangos szomszédom miatt füldugót használok. Kb este 6-7 órát van a fülembe. Ma reggel ahogy kivettem mintha benne maradt volna az egyikben, úgy be volt dugulva. Ez viaszos füldugó. Káros ennek gyakori használata?(levegő áramlása) Vagy "csak" túl mélyre nyomhattam? Köszönöm válaszát: Veronika
Kedves Veronika! Igen a füldugókból képesek leszakadni darabok, melyek aztán füldugulásos panaszt okoznak, természetesen elfordulhat, hogy az érintett fül esetében fülkürthurut vagy más középfülprobléma alakul ki, és ezt ugyanolyan dugulásérzetet kelt, ezért az ok kiderítése fül-orr-gégész feladata. www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Üdvözlöm Kedves Dr Úr!
Hát nekem olyan gondom van,hogy ujabban minden ősszel,ki kell a fülem mosatni! Már most is kezdem érezni,hogy kezd bedugulni.Hogy mi lehet ennek az oka,vagy hogyan lehetne megelőzni??Kedves Dr Úr,már hidje el,félek az ősztöl előre.
Most nem az a gond,mert nem a mosástól félek ,mert az nem fáj,csak nagyon kellemetlen,mikor elkezd zúgni a fülem,meg akkor fáj a fejem,torkom.Pedig mandulám se nincsen. Kedves Dr Úr,ha tudna nekem valamit mondani,hogyan előzzem meg.Ja még annyit,hogy rettenetessen mániás vagyok,a fültisztításra,úgylehet az sem jó?? Felnőtt gyermekeim vannak,de még a mai napig rávagyok szokva,nézem a fülüket,hogy tiszta e!!Bocsánat,ha egy kicsit többet írtam a kelletnél!!
Köszönöm a válaszát. Tisztelettel:Varga Mihályné.Juci.
Kedves Juci! Kérdés, hogy sikerül is az őszi fülmosáskor valamit el is távolitani, vagy inkább szokásos őszi, felső légúti megbetegedéshez kapcsoló problémáról van szó. www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Kedves Doktor Úr!
Kb. 1 évig be volt dugulva a fülem. Kimosták, nagyon szuper volt, helyreállt minden. Az orrmandulámat 15 éve kivették. Az a problémám, hogy a fülem folyamatosan "kidugul". Ezt úgy értem, hogy olyan, mintha a fülemen venném a levegőt, a saját hangomat is furán hallom eközben. Amikor befogom az orrom és nyelek egyet, akkor visszaáll, bár egy kicsit rosszabbul hallok. De a következő nyelésnél ismét "kidugul" Nagyon idegesítő. Ön szerint, mi lehet a probléma?
Válaszát köszönöm! Tisztelettel, Ildikó
Kedves Ildikó! Műszeres mérésre van szükség a középfül működésének ellenőrzése céljából. Úgy gondolom a fül-orr-gégész egy egyszerű fülmosással nem oldotta meg a problémát. www.pannonear.hupont.hu, www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu
11hetes kismama vagyok.2hete valószínű huzatot kapott a fülem.Azóta volt eldugulva de jelenleg pár napja zúgást és csengést hallok a bal fülemben.A hallásom is rosszabb szinte nem is hallok.Voltam fül orr gégésznél de csak átfújta semmi több meg nyugalom majd helyre jön.Nem vagyok nyugodt csöppet sem hiszen kismama vagyok és nem tudom a babára ez most milyen hatással van mert én így beleőrülök.Kérem Doktor Úr ha tud segítsen.
Segítségét szeretném kérni. 2 napja el van dugulva a bal fülem. Ez a visszaítérő panasz nyáron kezdődött, nagyon viszketett a fülem, és igyekeztem a lehetőségekhez képest csillapítani azt,(kívülről masszíroztam a fültőnél) a viszketés elmúlt, de a fülem eldugult. Használtam rá fül sprét, és ettől megoldódott a problémám. Most 2 napja újból előjött, de fülviszketés nem volt, reggel így ébredttem. Nem tudom hogy a nyakfájásnak van e köze hozzá.
válaszát előre is köszönöm!
Szép napot!
Üdv: Juli
A problémám az alábbi volna:
körülbelül 6 éve, télen, sapka nélkül, szeles időben csúnyán "lefagyott" az arcom jobboldala, beleértve a fülemet is. Aznap semmilyen problémám nem volt (eltekintve attól, hogy egész nap égett az arcom), ezt követően azonban érzékeny a jobb fülem a huzatra (évente 1-2 alkalommal). Ha huzat érte, fájt, bioptron lámpás kezeléssel a fájdalom 1-2 napon belül elmúlt, minden következmény nélkül.
Pár napja a fülfájás ismét elkezdődött, de sajnos a korábbi lámpázás most nem segít. A fülem, a fül előtti és alatti rész érintésre nagyon érzékeny, minimális váladék ürült, de a jelentős fájdalom mellett tompa a hallásom, és alkalmanként cuppogó hangok jelentkeztek, melyből arra következtetek, hogy folyadék van a hallójáratban, ami nem tud ürülni. A fájdalmat ibuprofen tartalmú fájdalomcsillapítóval mérsékelni tudom, de a dugulásérzetre nem tudok megoldást.
Orvoshoz időpontom van, de nagyon tartok tőle, hogy fájdalommentes-kezelésre nem számíthatok (kisgyermekként hetekig szúrogatták fel a fülemet - meglehetősen kellemetlen emlékeim vannak róla, valamint a vákuumos tisztításról is csak fájdalmas tapasztalatokat hallottam).
Véleményét szeretném kérni, hogy a fentiekre létezik-e más kezelési eljárás?
Megtisztelő válaszát várva köszönettel:
P.Judit
Nekem az a gondom, hogy a szomszédok miatt csak füldugoval tudok aludni. Sima 90 ft-os szivacs füldugoval.
2 napja eldugult a jobb fülem, és fáj is. Azt szeretném kérdezni, hogy ezt okozhatja-e a füldugó használata?
Előre is köszönöm: Zsuzsa
Nekem az a gondom,hogy 4 napja teljesen elvan dugulva a bal fülem.Kezdetben kevésbé dugult csak az egyik, mostanra teljesen eldugult mind a kettő! kicsit fáj is.Rögtön elmentem szakorvoshoz,nehogy valami nagyobb baj legyen, aki azt mondta: "minden Rendben".Belenézett a fülembe és ennyi.Nem tudom hogy ilyen panasz esetén kimerül-e ennyiből egy fülészeti vizsgálat,de a fülész szerint nincs baja a fülemnek.
De engem zavar hogy eldugult teljesen mind a két fülem,hisz alig hallok és olyan furcsán,vízhangosan.
Az orrom sem szelel, nem folyik,mégis elvan dugulva.
Kérem segítsen,mit tanácsol nekem ön,mint fül-orr-gégész?
Nem kell komolyan venni,kidugul magától?
Válaszát előre is köszönöm szépen: Ednia.
Azt szeretném kérdezni, okozhat e uszodai víz küsőhallójárat gyulladást,mert sajnos nálam ez igen gyakori diagnózis. Mivel sokat járok úszni a gerincem miatt,arra gondolok a víz a ludas.Akárhányszor mentem eddig fülészhez, külsőhallóárat gyulladást állapított meg.
Nagyon sokat fáj a fülem, és sűrűn dugul.Nem is megyek mindíg orvoshoz mert akkor minden hónapban oda járnék..
De mostanra fülfolyást is tapasztaltam.Lehet hogy nagyobb a baj mint eddig?Lehet ennek szövődménye? Forduljak ismét szakemberhez?
Köszönettel: Zsófi.