|
Dr. Németh TamásFül-orr-gégészElérhetőségeim: Honlap: http://www.maganorvosok.hu/drnemethtamas/ http://www.meditrex.hu/ |
Kérdezz-felelek
12 éves fiamnak, először a bal füle mögött keletkezett, először 0,5mm-es vörös színű duzzanat. Érintésre fájt. Azonnal elmentünk a közeli kórház fül- orr- gégészetére. A doktornő annyit mondott, hogy nem mosakodik. Ezen annyira felháborodtam, mert rendszeresen leellenőrzöm a fülét, körmét, fogait. Egyébként 12 éves, 172 cm magas, és már nemileg érett, teli van pattanásokkal. Ezért vettem neki szalicilsavas törlőkendőt, amivel rendszeresen ápolja magát, és ehhez tartozó gélt, amit a pattanásos területre kell kenni. Szóval a doktornő lefertőtlenítette neki, majd bekente egy krémmel, amit fel is írt, és mondta, hogy használjuk. Nem használt sem a rendszeres fertőtlenítés, sem a krém. Ekkor elmentünk a területileg illetékes kórház fül-orr- gégészetére. Ott azt mondta az orvos, hogy ezt meg kell várni, hogy betokozódjon, kemény legyen, és majd akkor jöjjünk vissza, és kivágja. Ez volt májusban. Július végre már nagyon nagy volt, és nagyon fájt neki, de nem volt kemény, hanem olyan "lötyögős", érezhető volt, hogy folyadékkal van tele. Ekkor elvittem egy bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, hogy ez soha nem fog "betokozódni", mivel ez egy ciszta, és ezt fel kell szúrni. Majd felszúrta, lefertőtlenítette, és azt mondta, hogy mi is így szúrjuk fel, lefertőtlenített tűvel, és nyomkodjuk ki. Hát a nyomkodás lehetetlen volt, mert annyira fájt neki, hogy nem engedte, hogy hozzányúljunk. De rendszeresen leápoltuk. Augusztus első hetében szó szerint "felrobbant". Azért használok ilyen kifejezést, mert szaladt hozzám, hogy folyik a vér a nyakán. Hátul a feje, és a tarkója teli volt vérfröccsenéssel. Azt mondta, hogy nem nyúlt hozzá, sem véletlenül, sem szándékosan. Letörölgettem neki, lefertőtlenítettem, és gyakorlatilag a megnyúlt gyulladt bőr maradt ott, és időnként sárgás véres víz folyt belőle. Másnap reggel ébredés után rohant hozzám, hogy a másik füle is fáj, nézzem meg. A másik füle mögött egy éjszaka alatt jött ki egy hatalmas ciszta 2 cm hosszú, 1,5 cm széles. Kértem a bőrgyógyászt, hogy adjon valahová beutalót. Elküldött minket a kistarcsai kórház fül-orr- gégészetére. Ott kaptunk egy műtéti időpontot, hogy eltávolítják a cisztát, és a mirigyeket is, mert ez folyamatosan újra termelődne neki. Azt szeretném kérdezni, hogy mire készüljünk fel, mert hiába, hogy ambuláns műtét, utána hazaviszem, magára hagyhatom 12 éves, nem mehet fel a láza? A munkahelyemen kérdezték, mert jeleztem, hogy minimum 2 napig otthon akarok vele maradni, hogy miért? Szerintem ez nem szemölcs, vagy tyúkszem, ebben az esetben szerintem 2 napig fenn áll a láz lehetősége, és neki kiugróan magas lázzal szoktak jelentkezni betegségek. Volt már 40,5 fokos láza. mire számíthatunk?