|
Dr. Németh TamásFül-orr-gégészElérhetőségeim: Honlap: http://www.maganorvosok.hu/drnemethtamas/ http://www.meditrex.hu/ |
Kérdezz-felelek
Kb.nyolc hónapja küzdök orrfolyás és viszketés problémájával.Többnyire reggelente erősek a tünetek(Tüsszügés,égő érzés az orrban,homloküregben).Esetenként napközben annyira felerősödnek a tünetek,hogy nem tudok a munkahelyemen megfelelően teljesíteni.Voltam általános allergiavizsgálaton ahol negatívak lettek az eredményeim.Kezdetben az orrsprék adtak némi enyhülést,most már steroidos készítmények sem hatékonyak!tudna valami irányt mutatni,h.milyen jellegű vizsgálatokat kellene kérnem?!
Előre is köszönöm:
Tiszelettel:B.Sz.
5 és fél éves kislányomnál 2 éve végzett allergia teszt fűfélékre 4x-es pozitivitást mutatott. Tavaly, illetve az idén is a jó idő beköszöntével kötőhártya gyulladás alakult ki, mindkét szemén, állítólag az allergia miatt. A tünetek jelentkezését követően szemfájdalom és vörösség volt a jellemző. Kapott rá allergia elleni, illetve antibiotikus szemcseppet, így a fájdalom megszűnt. Allergia elleni cseppet azóta is kapja, antibiotikus leállt. Allergiával kapcsolatban egyéb tünete, panasza nincs (napjában max. egyszer fújja az orrát, tüsszentések sem gyakoriak). Azonban egy hete háziorvosunk orrmelléküreg röntgenre küldte, az eredmény a következő: "A jobb sin. max. és a jobb oldali rostasejtek légtartalma kissé csökkent. Az arcüregek fala mentén főleg jobb oldalon nyálkahártya duzzanat látható. Az orrüreg vetületében is az alsó harmadban nyálkahártya megvastagodás látszik."
A kislánynak nem fáj kopogtatásra sem az arcürege (eddig sem fájt), láza sincs és nem is volt. Most orrspray-t adok neki még pár napig, s vége. Valóban rendben lesz ettől a kezeléstől?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Tisztelt Doktor Ur!
14 eves fiamnak allando orrdugulasa van, neha parosul allergias tunetekkel, es ezt eddig minden orvos az allergiara fogta, holott allergias tunetei csak 1-2 eve vannak. Csecsemo koratol jellemzo voltak a leguti problemak es allandoan szivni kellett az orrat, hogy megszabaduljon az allandoan termelodo valadektol. Ahogy nott javult a helyzet es voltak idoszakok amikor nem volt az orra bedugulva. Ez utan jottek az allergias tunetek, amik igazan erosebbek pollen allergia idoszakokban, de neki enelkul is elofordul. Foleg reggel tusszogve kel, sokat fujja az orrat, de soha nem urul ki igazan. szagokat es izeket limitaltan erez. ujabban mar kotohartya gyulladas is megjelent, amit allergias kotohartya gyulladasnak diagnosztizaltak, de most mar ez is 3x tert vissza. Orrsoveny ferdulese is van, de az egyik orvos mutene mar most, a masik csak 3 ev mulva. Antibiotikumokat nem irnak fel szerencsere, bar mar sokszor nem tudom, hogy ez az idult valadek az uregekben valoban nem taptalaja e a bakterialis fertozesnek is. persze mintat senki sem vett meg. En szeretnem nem hinni, hogy egy gyereknek igy kell elnie, amig nem lesz 17-18 eves, akkor sem biztos, hogy a mutet segit ? Nem is tomom allergia gyogyszerrel, mert ideig oraig segit csak. Evekig vizilabdazott, most mar azt is abbahagyta, mert volt aki a klort okolta a vizben az allpotert. En nem szeretnem feladni a remenyt, hogy erre bizony van megoldas es szeretnem tudni mi az On meglatasa ez ugyben. Koszonon valaszat elore is.
T. Kerdezo! Javaslom, hogy csinaltasson egy jo minosegu 3D CBCT-t, ez ma már a fogászati radiologiai centrumokban azonnal elreheto, van amelyik mar egesz mersekelt aron dolgozik. Az anyagot termeszetesen a ful-orr-gegsznek kell kiertekelnie, alapos fizikalis vizsgalattal es kiegeszito muszeres meresek eredmenyevel osszevetve. Elobb a diagnozisl utana a kezeles.
www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Tisztelt dokktor úr. Megállapitottak nálam idült rhinitist. Ez mit jelent? Megszüntethető valamivel? Köszönettel
T.Kérdező! Lehet, hogy a megállapítást kell megszüntetni. Ha rendesen leírja a panaszokat és tüneteket, akkor elméleti síkon ( fül-orr-gégészeti alapvizsgálatok és műszeres vizsgálatok nélkül az Ön konkrét esetét nem ) körbe lehet járni a lehetséges problémákat.www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Tisztelt Doktor úr!
Fiam 5,5 éves, allergiás asztmája van. Házipor és poratka allergiája van. 1 éve kivették az orrmanduláját, ami nagyon jót tett neki. De mára ismét ott tartunk, ahol egy éve. Állandóan náthás, az orrán nem kap levegőt, a műtét óta többször volt középfül gyulladása, állandóan folyik az orra, sokat köhög, mert a torka a nyitott száj miatt mindig megfázik.
A gégész szerint visszanőtt az orrmandulája. Érdemes újra kivetetni? Tartok tőle, hogy az iskolából is sokat fog hiányozni. Ráadásul nem tudok elmenni dolgozni. Előfordulhat, hogy a nagyon poros közeg okozhat ilyen problémát? A házunk régi, fel kéne újítani, rendkívül poros. Mióta itt lakunk, azóta van ilyen problémánk, mi szülők is állandóan náthásak vagyunk.
Egyébként az allergiára xyzalt kap a fiam, az asztmára singulairt.
Újra műtét, vagy a lakókörnyezet változtatása megoldás lehet? A Doktor úr mit javasol?
Köszönettel, Krisztina
Kedves Krisztina! Úgy tudom az allergiás asztmának nem az orrmandula kivétel a gyógymódja, de ha ettől javult, akkor talán mégsem allergiáról van szó. Ez az orrmandula visszanövés régi nóta, én azért az orrmandula maradványt is felvetném, bár az is lehet, hogy rendes munkát kaptak, csak a közben beinduló torokmandula tereli vissza a panaszokat a régi mederbe, ez esetben torokmandual műtét és az orrmandula reviziós műtétje a megoldás.www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Kedves Doktorúr!
Kislányom decemberben múlt 2 éves. 5 hónaposan kezdődtek a problémáink, azzal, hogy nagyon horkolt alvás közben ami nyugtalanná tette a pihenést. Házi gyermekorvosunk azt mondta, biztosan a fogzás miatt. Majd ha kibújnak a fogai elmúlik. 1 éves lett kint volt 4 fogacskája, változás semmi. Visszatértem a problémára a Dr.nőnknél, de semmi reakció így elvittem egy fül orr gégészhez. Nagyon kedvesen lecseszett, amiért ennyit vártam. A papíron diagnózisként allergia szerepelt, viszont nekünk bővebben elmondta mi is a helyzet : a kicsinek túl nagy és lapos az orrmandulája és egy apró kis nátha is letapasztja amitől nem kap rendesen levegőt (allergiás reakció ).Ezért kapott rá Aeriust este 5 ml és nasonex orrspray-t alvás előtt 1-1 befújást. Azt mondta, hogy meglátjuk már 1 hét útán nyugodtabb lesz a kicsi alvása. Természetesen elmondtam a gyermek orvosunknak is , hiszen neki is tudnia kell erről, amivel ő nem értett egyet ( miért kell aeriust kapnia, ha még nem is tudjuk,hogy allergiás ),így elküldött minket pullmonológiára , ahol 2 éves kor alatt nem csinálták meg a tesztet. Ezért addig szedtük a gyógyszert és az orrsprayt. Úgy is lett ahogy a fül orr gégészünk megjósolta, már 2 nap után kevesebbet horkolt, később még fel is keltem éjjel mert nem hallottam a szuszogását annyira hallkan vette a levegőt. Egyik kontrol alkalmával elmondtuk a jó hírt a Dr. úrnak és az 5 ml, 2,5 ml –re csökkentettük. Közben Pullmonológiára is vissza kellett mennünk kontrolra, ott is elmondtuk a változást és a Dr.nő tanácsára úgy döntöttünk kúraszerűen használjuk az aeriust, az orrsprayt elhagytuk, mivel ő nem ajánlotta ilyen kicsi babának. 2 hónapig jó is volt minden aztán ismétlődött minden, közben észrevettem, hogy evés közben sem kap rendesen levegőt az orrán és elfárad benne. Így visszatértünk a gyógyszerhez. 2 évesen megcsináltattuk az allergia tesztet, de semmire nem volt allergiás. Januárban bekerült a bölcsődébe és azóta csak szenvedünk .Megállás nélkül folyik az orra, szinte minden héten elkap 1 vírust , persze erre mindig antibiotikumot és nasivin orrspryt kap. Már nem merek ennyit fújni az orrába, mert tudom, hogy úgy sem használ, inkább marad csak az orrszívó-porszívó.Úgy veszem észre, hogy már nem használ az aerius, pedig ismét 5 ml adok neki. Visszamentünk a fül orr gégészünkhöz, hogy ő adjon valami jó orrspayt, de szabadságon volt , így egy másik orvos vizsgálta meg. Teljesen ledöbbent, hogy miért kell szedünk az aeriust, ő azt mondta nem ajánlaná, viszont írt fel egy általa összeállított orr cseppet ( sajnos a nevét nem írtam le a receptről a kis műanyag üvegre meg nem írták ra. A színe olyan mint régen a hipermangánnak . 3×2-2 cseppet kell.) Ennek már 1 hete, de semmi javulás, még midig folyik az orra és nehezen kap levegőt. Már fogalmam sincs mit tegyek. Ezért kérnénk az ön véleményét. Megőrülök, hogy minden orvos mást mond, én azt sem tudom kinek higgyek.
Tisztelettel : Bolevácz Zsuzsanna
Kedves Zsuzsa! Az egész levél csak az allergiáról szól. Majd szíveskedjék észrevenni, hogy ez a helyzet ősztől tavaszig rosszabb, nyáron jobb, amikor pedig éppen "dühöngenek" a pollenek, télen meg csak maximum az ablakon kinövő jégvirág és zuzmara pollenére gondolhatunk. A panaszokban természetesen van ingadozás, amennyiben jól választott antibiotikumra jelentős és tartós javulás panaszmentesség érhető el, akkor a műtét halasztható, mindenesetre azzal is számoljon, hogy lehetnek rejtett problémák, pl csak műszerrel kimutatható savós középfülfolyamat, fülfájás, fülfolyás, láz és halláspanasz nélkül, aminek vége pl a középfül tönkremenetele. Kérem keressen hozzáértő orvost. www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Tisztelt Dokto úr! Néhány napja igen nehezen veszem a levegőt az orromon. Megfázva nem vagyok, eldugulva nincs az orrom, mégis mintha a levegőben volna valami.Pullmonológiára járok. Kiderült, hogy házipor allergiám van, mellette lisztre is allergiás vagyok. A takarításra fokozottabban figyelek azóta, hogy ez kiderült.Ezt az érzést még idáig nem tapasztaltam.Nagyon kellemetlen, mert úgy érzem, mintha nemjutna elég levegő a tüdőmbe. azt szeretném kérdezni, hogy ez összefüggésben lehet-e az allergiával, illetve asztmával, mert asztmás tüneteim is szoktak lenni. Válaszát várom! Köszönettel:Haraszin Józsefné
Kedves Haraszin Józsefné! Kellene azért egyet fújni a légzésfunkciós műszerbe a pulmonológián, úgy tűnik nincs fül-orr-gégészeti panasza. www.meditrex.hu, www.fuleszorvos.hupont.hu, www.pannonear.hupont.hu, www.szentandor.hupont.hu, www.fuleszorvos.mlap.hu, www.fuleszorvos.hu
Tavaly decemberben allergiás rhinitis k.m.n.-t állapítottak meg nálam. Légzésfunkció vizsgálat nyugalomban 120%, majd fizikai terhelést követően obstr. nem alakult ki, bronchialis hyperreaktivitás nem igazolható (ez van az ambuláns lapomon).
a megállapított diagnózisoknál azonban allergiás rhinitis (érthetően) és Dyspnoe szerepel. Ez utóbbit nem értem miért került fel?Esetleg véletlenül?a véleménynél sem említik.Csak annyit, hogy pulmonológiai szempontból minősítést nem igényel. Allergiás rhinitis vonatkozásában gégészeti konz. szükséges.
Válaszát előre is köszönöm.
János.
Üdv:
32 éves férfi vagyok.2007 őszén kezdődött az egész.Reggelente erős,többszöri (5-10) tüsszögés,vizes orrfolyás kínzott,ami kb 1 óra múlva elmúlt.Télen-nyáron is fennált ez az állapot.2008 nyaráig bírtam,ekkor elmentem a fül-orr-gégészetre,ahol megállapították,hogy allergiás rhinitis-em van,valamint Idült sinusitis maxillaris van és eltávolítottak a bal arcüregemből egy polipot is.Volt allergiavizsgálat is,bőrön nézték ill vérből,de negatív volt mindenreAerius-t és Nasonexet írtak fel.A gyógyszerek szedésével a tünetek csökkentek,de a Nasonexet nem tudtam huzamosan használni,mert orrvérzésem volt.Kb 1 éve szedek Claritine-t,ami egészen jól enyomta a tüneteket.Azonban pár hete mintha erősödnének megint a tünetek,valamint a fülem is gyakran viszket,ill. kissé folyik.
Nem tudom,hogy a Claritine-t lehet-e szedni ilyen huzamosabb ideig.Néha napközben is elkezd folyni az orrom,általában olyankor,ha valami hideg levegő ér.Éjszaka gyakran felkelek,tüsszögök,folyik az orrom.Amikor nem folyik,akkor úgy érzem,hogy valami izgatja az orromat,ezért törölgetem.
Kérem segítsen,adjon valami tanácsot,mit tegyek.
Köszönöm.
33 éves vagyok, 3 gyermekem van, meg egy kisvállalkozó férjem, amit csak azért írok le, mert a háziorvosom szerint mindig minden problémám csak lelki eredetű..., én azonban nem hiszem. 2. gyermekemmel való várandósság alatt észleltem először allergiára utaló tüneteket - állandó csorgás a garaton, orrfolyás, akkor ezzel nem különösebben tudtam foglalkozni. Szülés és szoptatás befejezése után az allergia vizsgálat semmit nem mutatott, ennek ellenére a felírt Telfastra a tünetek elmúltak. Mivel azonban nem akartam állandóan gyógyszert szedni és szerettem volna újabb babát abahagytam a szedést. Tavaly januárban szültem 3. gyerekemet. Márciusban elkaptam egy influenzát, amit algopyrinnel nagyjából kihevertem. Viszont egy orrfújásnál bedugult a fülem, ami azóta is úgy van, hol jobban zúg, hol kevésbé (most épp jobban, ezért is írok), hallok rá, de elég zavaró, időnként szédülök is, néha napokig, aztán elmúlik (nem tudom, hogy fronttól-e, vagy attól függően, h. a kimozduló nyaki csigolyáim épp hogy vannak). A fülész azt mondta, h. steril fülgyulladás - kálcium, lámpázás majd segít rajta. Hát nem. Van orrsövényferdülésem is, ami nyilván csak ront a dolgon. Közben nyáron az is kiderült (biorezonancia vizsgálaton), hogy többféle élelmiszerallergiám is van, (a legfontosabbak tej- tojássárgája-bors-burgonya...), amire a diétát képtelen vagyok teljesen tartani. A tejet, ill. annak minden származékát kiiktattam ezzel talán csak az változott, h. nem folyik az orrom, viszont a csorgás és a füldugulás maradt. Most pedig pár hete a kari ízületeim is elkezdtek fájni, ami nem tudom, h. összefügg-e az előzőekkel. Nem tudom, merre induljak. Még szoptatok, úgyhogy radikális dolgokra egyelőre nem gondolhatok. Ön mit tanácsol?