|
Dr. Kaszó BeátaAllergológus és gyermek-tüdőgyógyászAllergológus és klinikai immunológus gyermektüdőgyógyász csecsemő- és gyermekgyógyász Elérhetőségeim: Telefon: 06-30/992-21-51 Honlap: http://www.allergiadoktor.com/ |
Kérdezz-felelek
4 éves kisfiam kb. 1 éves korától ekcémás. A gyermekorvos, majd bőrgyógyász a szokásos szereket írta fel, mosdókrém, cremor aquosus, szteroidos krémek. dg.: atópiás dermatitis. A tünetek ált. enyhék voltak, de az idő előrehaladtával több helyen megjelentek a piros foltok és erősebbé vált a viszketés, éjszakai pihenését is zavarta. idén tavasszal szinte az összes testtáján látható volt az ekcéma, előtte is többször nagyobb felületeken kellett kenni, kb. 1 hét kellett, mire nyom nélkül eltűnt. Leginkább a hajlatokban, de hasán, vállán, karjain, fenekén, lábszárán is megjelentek a foltok. Arcán soha. Legutóbb a csuklóján.
Az óvónője bíztatására allergológiára mentünk, ahol vérvételből a tojás 2. osztályt mutatott (0,9), emellett még számos légúti allergén is pozitív lett, ami mostanra tüneteket is okoz. Megkezdődött a tojásmentes diéta, 1 hónapig tartottuk, a bőre tökéletes lett, sehol egy folt. Aztán véletlenül kapott tojásos ételt, aznap estére mindkét csuklója bevörösödött. Mégegy hónapig tojásmentes diétát kellett tartani, aztán következett a tojásterhelés. Negatív lett. Azóta ismét eszik tojásos ételt, nem is keveset. 2-3 hét múlva (néhány napja) az oldalán viszketni kezdett, hasán, fenekén, combján is halvány piros pöttyös lett. Fürdés után egyébként is többször kipirul a bőre. Doktornő látta, szerinte nem a tojás okozta a tüneteket.
A kérdésem az: lehetséges, hogy annak ellenére, hogy a véreredmény pozitív, ténylegesen nem allergiás a tojásra? Elképzelhető, hogy kinőtte, vagy a diéta hatására negatívvá vált?
válaszát előre is köszönöm!
Zita
Előfordul, hogy a pozitív allergiateszt ellenére az adott étel nem okoz tünetet. Éppen ezért a kezelést (diétát) nem a vizsgálati eredmény, hanem a terhelés tapasztalata alapján kell meghatározni. Emellett az ételallergiák nagy részét ki szokták nőni a gyerekek (igaz, nem 2-3 hónap alatt).
Üdvözlettel: