Településünk Nyírbéltek, egy hátrányos helyzetű kistérségben fekszik. Már harminckét éve legjobb tudásom szerint igyekszem a hozzám kerülő gyerekeket nevelni, fejleszteni. A családban, óvodában, tágabb természeti, társadalmi környezetben szerzett tapasztalatokat a gyerekek játék közben újra átélik. A szerepjáték tükrözi a gyermek egész eddigi életét, komplex személyiségfejlődését segíti. A játék az óvodás gyerek legfontosabb tevékenysége. Napirendünkben kiemelt szerepet kap, ezzel biztosítani kívánjuk a szabad játék túlsúlyának az érvényesülését. Gyakran felteszik a szülők a kérdést gyermekeiknek: mit csináltatok az óvodában? Erre a kérdésre azt válaszolják: játszottunk. Mennyi minden benne van ebben az egy szóban.
Csoportunkban a gyermekek szerepjátéka változatos volt, úgy gondoltuk kolleganőmmel, hogy a tartalmi gazdagítás érdekében az élményszerzés lehetőségeit kell tovább bővítenünk. Ennek érdekében a környezeti témák feldolgozásához még több előzetes tapasztalatot kívántunk biztosítani a gyerekek számára: több sétát, látogatást, óvodán kívüli aktív tevékenységet valósítottunk meg. Olyan élményekkel gazdagodtak, ami később szerepjátékukban is újra megjelent. Csoportunk kapcsolatrendszere bővült, az intézményekben és a községben is sok helyen megfordultunk, mindenhol szívesen fogadtak bennünket. Az élmények további forrásai a gyermeket az óvodán kívül érő hatások (családi események, gyermekhez közel álló személyek munkája, TV-ből szerzett impulzusok). Folyamatosan készítettem a játékeszközöket a játéktevékenységükhöz (képességfejlesztő, szerepjáték), az újrahasznosítási lehetőségeket kreatívan kihasználva. Nehéz a sok szép emlékből válogatni, de megpróbálok:
Őszi évszak feldolgozásánál megnéztünk mezőgazdasági gépeket a betakarítási munkák feldolgozásakor. A gyerekek behozhatták a kombájnokat és traktorokat, és eljátszották a tevékenységeket. Közben terménytárolót is építettek, a munkát megosztották és egymásnak is átadták a járműveket. A termőföldet bekerítettük a vadállatok miatt.
Karácsonykor csoportunk fellépett Betlehemi műsorral a helyi templomokban, ez inspirálta őket, hogy óvodai székek, és asztal felhasználásával elkészítsék a templombelsőt. Ott babákat kereszteltek, óvodai játékok, terítő segítségével a szükséges kellékeket is elkészítették.
Medve-héten a közeli boltból sok dobozt kaptunk, ebből barlangot készítettünk ahol a gyerekek elhelyezték saját macijukat. Bejáratnak a legerősebb dobozt választották, azon keresztül közlekedtek. Szinte mindig tele volt a barlang: ott ettek, meséltek, aludtak, játszottak, a hétre tervezett tevékenységeknek a színterét is ez adta.
Az érzékszervek feldolgozását már az előző évben is, öt hétre bontottuk le, mert fontosnak tartottuk, hogy elegendő időt és tapasztalatot biztosítsunk ezeknek a megismerésére. Ebben a nevelési évben erre törekedtem az érzékszervek védelme téma feldolgozása során is, ezért ellátogattunk a Nyírbélteki Egészségház védőnői rendelőjébe, gyógyszertárba, vas-műszaki boltba. Az ott szerzett élmények és a vásárolt illetve otthonról hozott védőeszközök és a barkácsolt játékszerek (vérnyomásmérő, hallásvizsgáló, látásvizsgáló tábla gyerekeknek, súlymérő) arra inspirálták őket, hogy védőnői szobát rendezzenek be és státusz vizsgálatot végezzenek.
Az egyik óvodás egyszer csak egy papír szemüveggel jött hozzám, amit ő tervezett a babának - csak segítséget kért a felhelyezésre -, mert a vizsgálat során szemüveget írt fel az orvos. Ez olyan pillanat volt, amikor tágra nyílt a szemem. Ezzel még nem elégedett meg, mert a méret nagy volt, így méretre kellet igazítani. A közösen vásárolt műanyag védőszemüveget is használták a textilek festésekor, majd báli ruhákat terveztek a festett tüllanyagokból és „ A só” mese dramatizálásakor ebbe öltöztek fel. Első szakdolgozatom témája: Koncentráció a környezet és ábrázolás között. Most a leírtak alapján: Koncentráció a külső világ tevékeny megismerése és a szerepjáték között lenne. Eddig is törekedtem arra, hogy változatos legyen a gyerekek játék tevékenysége, miben volt más az elmúlt év mégis? A Pillangó csoport szerepjátékában folyamatosan beépültek egész évben azok környezeti tartalmak, amit az éves tanulási tervben megterveztünk.
Nagyon jól bevált:
- előzményekhez tartozó élményeket is tudatosan, részleteire lebontva kell megtervezni,
- ha szükséges kisebb területekre kell lebontani a feldolgozandó témákat - a kevesebb néha több-,
- környezeti témákat nemcsak a tervszerű tevékenységek során dolgoznak fel a gyerekek, hanem tudásuk tovább mélyül, ha az szerepjátékukba is aktívan beépül.
Ebben az időszakban nem csak mi neveltük, tanítottuk őket, hanem mi is sokat tanultunk Tőlük. Ezernyi mosolyt, millió boldog percet kívánok és sok sikert iskolai tanulásukhoz. Kis pillangók szeptembertől újra benépesítették már a csoportszobánkat. Most tanulnak repülni.
A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)