Elválás anyától
Nem szerencsés, ha a kisgyermek először az óvodában tölt külön időt az édesanyjától. Ha korábban nem is adódott rá alkalom, a nyár folyamán mindenképp törekedjünk rá, hogy időnként külön programot szervezzünk számára. Jó, ha van a közelben nagymama, akire rábízhatjuk, de baráti családban - különösen, ha rajta kívül más gyerekek is vannak – is biztosan jól fogja érezni magát. Ha először bízzuk másra a kicsit, mondjuk el neki, hogy mi fog történni vele, amíg mi távol leszünk - fagyizni mentek a Mamával, a kertben fociztok Gergőékkel -, és adjuk meg a pontos, számára is ismert időpontot - ebéd után, mese vagy lefekvés előtt -, amikor érte megyünk, és ezt tartsuk is be.
Játék a kortársakkal
A baráti délutánok szervezése azért is hasznos, mert így a gyermek gyakorolhatja a többi gyerekkel való közös játékot. Fontos, hogy megtanulja a kortársaival megosztva, felváltva használni a játékokat, részt tudjon venni a szerepjátékokban. A különböző személyiségű gyerekekkel való közös játék fontos tapasztalat. Ennek megszerzéséhez szervezzünk játszócsoportokat, hívjunk át ismerős gyerekeket és hagyjuk őket együtt játszani, mi a háttérből kövessük az eseményeket.
Önállóság és figyelem
Az óvodában új szabályokat is meg kell tanulnia, a sikeres beilleszkedést segíthetjük azzal, hogy a feladatok végrehajtását otthon is gyakoroljuk. A "pakold el a ceruzákat" egyszerűbb utasításokat követve összetett feladatokat is adjunk neki, például: "tedd a ceruzákat a helyére, és zárd le a játékosdoboz tetejét".
A figyelem mellett önállóságra is szüksége lesz az óvodában: az evőeszközök használata mellett jó, ha egyedül öltözik, boldogul a mosdóban, mos fogat és a játék végeztével elpakol.
Napi rutin
Az óvodába reggel időre kell érkezni, a korai ébredéshez pedig este időben ágyba kell kerülnie a gyermeknek. Ha eddig nem is tartottuk magunkat szigorú napirendhez, a nyár folyamán mindenképp érdemes reggeli és esti rutint kialakítani, hogy a szeptemberi reggelek gördülékenyebben teljenek. Az esti lefekvés előtt legyen idő vacsorára, beszélgetésre, meseolvasásra, vagy egy közös társasjátékra - ami majd a későbbiekben is tartható -, reggel pedig jusson idő elkészülni, felöltözni, fogat mosni.
Beszédfejlesztés
A gyerekek beszéde sokat változik az óvodai évek alatt, nekünk szülőként elsősorban a szókincsét fontos fejleszteni, mire óvodába kerül. Fontos, hogy tudja azoknak a tárgyaknak a pontos nevét, amiket használ a mindennapokban. Ennek gyakorlására a meseolvasás és a képeskönyvek lapozgatása mellett használjuk a hétköznapi szituációkat. Beszélgessünk róla, hogy mi van a szobában vagy séta közben a parkban, ha közlekedünk, akkor a járművek, az útközben látottak is remek témát szolgáltatnak. Az ilyen beszélgetésekből remekül fejlődhet a szókincse és kifejezőkészsége.
Ne vigyük túlzásba!
Nem szerencsés, ha a gyermeket a nyár folyamán visszatérő "várod már az óvodát?" típusú kérdésekkel bombázzuk. Persze, fontos, hogy tudja, hogy ő óvodás lesz, de erről bőven elég, ha a nyár utolsó heteiben, a beszoktatáshoz közeledve ejtünk szót gyakrabban.
Minden gyermek más, így előfordulhat, hogy az ismeretlen miatt érzett izgalma könnyen görcsössé válhat, ha túl sokat beszélünk erről. Az sem jó, ha bizonyos dolgokat elvárásként fogalmazunk meg. Ne mondjuk például, hogy az óvoda miatt kell megtanulnia egyedül felöltözni.
Kedvenc figurák, mesehősök előnyben!
Arról, hogy pontosan mire lesz szükségünk az óvodában, az óvónők fognak részletesebben beszélni az első szülői értekezlet alkalmával. Amit biztosan be kell szereznünk az ovizsák mellett az ottalváshoz az ágynemű, ágyneműhuzat és lepedő, fogmosáshoz szükséges kellékek, kéztörlő és ha már megvan, akkor a felvarrható vagy ragasztható ovis jel. Érdemes ezekből olyat beszerezni, amin a gyermek kedvenc mintája látható, ilyenkor általában alig várja, hogy megmutathassa a többieknek, kezdetben ez is segíthet megkönnyíteni a reggeli indulást.
Olvasd el az óvónő tanácsait is! >> Egy tapasztalt óvónő üzenete a szülők számára - Mit kell tudnia a gyereknek óvodás korára?
Forrás: jatekliget
Indexkép: Max Pixel
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)