Tavalyi óvodásaim körében megfigyeltem, azok a legnépszerűbb mesék ahol a legény feleségül veszi a leányt, aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak. Gondoltam, most van itt az ideje egy világra szóló lakodalomnak.
A hetet „A só” című mesével indítottam, és a végén előálltam a nagy ötletemmel. A „szabályok” pontosan úgy alakultak, ahogy az életbe is: csak az a hajadon mehetett férjhez, akinek vőlegénye is akadt. A nagycsoportos lányok hírtelen „leboltolták” maguknak a facér férfiakat, még az sem számított, ha a daliás herceg épp csak a könyökükig ért.
Lassan kialakultak a jegyespárok, körülrajzolódott a dolog, hogy idén négy lánykának válik valóra az álma. Hogy a fiúk is tudják mit vállaltak a következő napokban belevágtunk a nehezébe, nekik kellett a gyűrűt megteremteni.
Mivel az óvoda falain belül a pénz mit sem ér, az ékszerész mesterséghez nem értünk, jobb híján maradt a cérna és a gyöngy. Remekműveikkel büszkén álltak aráik elé és fél térdre ereszkedve (ami kiderült nem is olyan egyszerű), megkérte ki-ki maga választottja kis kezét. Szerencsére mind a négy igent mondott, így aznap délután már konkrét tények elé állították az értük érkező szülőket. „Anya, az Ármin lesz a férjem!”- jelentette ki magabiztosan a szöszke hajú Vanda. Reggel az ajtóban már özönlöttek felém az örömanyák kérdései. Mikor, hogyan, miért? Milyen ruhában? És tényleg! Jó hogy kisméretű menyasszonyi ruha pont akadt négy. Na de nem mindegy ám, hogy a csipkés, a fodros, a puffos ujjú, vagy a merevítős kihez kerül. A mennyasszonyok válogattak, a többi kislánynak pedig felajánlottam a koszorúslányok rendkívül fontos szerepkörét, hogy ők se érezzék magukat rosszul. Mindeközben harsányan énekeltünk, verseltünk és készítettük a lelkünket különböző ismeretekkel. Be lehetett hozni anyu, apu esküvői képét. Mikor mindenkit megdicsértünk milyen szépek is a szülei, láthatóan dagadt a mellük a büszkeségtől.
Sok tennivaló akadt még. Jegyeseink és a násznép páros tornázáson, vetélkedőn vett részt. Nem akartunk elsietni semmit, kitakarítottunk, dekorációkat, doboztortát, csokrokat készítettünk. Közben egyre többször hangzott el a kérdés, hogy mikor lesz már végre az a bizonyos csütörtök. Hogy mindenki aktív szerephez jusson, a végén 4 menyasszony, 4 vőlegény, 2 virágszóró lány, 6 koszorúslány és 4 vőfély állt ott reggel a „kapuba”. Mivel a násznép így „elfogyott” meghívtuk mulatságunkba a szomszédos Süni csoportot.
A ceremónia pontban 10 órakor vette kezdetét. Tulipánokkal, fehér szirmokon vonultak a házasulandók. Jómagam az anyakönyvvezető szerepét töltöttem be. Erzsi dajka néni a fotózást ingyen vállalta, ami manapság már nagyvonalú gesztus. Aki látta és hallotta őket, csak mosolyogni tudott. Kicsi Huba vőlegény olyan nagyon meg volt illetődve, hogy zavarában melléült a széknek is. Adél jó feleségnek bizonyult, mert olyan hírtelen felsegítette, hogy néhányan le is maradtak a jelenetről. Volt, aki kicsit halkabban, volt, aki erős határozott hangon mondta ki a boldogító igent.
A szertartás után hangos mulatozásba fogtunk. Vonatoztunk, táncoltunk és még a csokordobásra is sor került. Miután kimulattuk magunkat, és jól elfáradtunk következett az ebéd, és mindenki visszaváltozott Katica csoportos kis óvodássá. A párok ezen a szép napon még egymás mellett ültek az ebédlőasztalnál.
A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)