Gondolattérkép készítése az oviban

Jecsni Istvánné óvodapedagógus, szakvizsgázott fejlesztő óvodapedagógus vagyok. Huszonkét éve dolgozom óvónőként.
Az óvodai tevékenységekben a játékosságon túl, igyekszem a tevékenység területeket komplexen beépíteni a gyermekek fejlesztésébe. Folyamatosan fejlesztem a módszertani eszköztáramat, mivel újabb és újabb kihívást jelent számomra a minden évben megújuló gyermekcsoport.
Igyekszem minden esetben a gyermekek igényeinek, érdeklődésének, képességeinek figyelembe vételével megválasztani a megfelelő módszereket, eszközöket. A közvetlen tapasztalatszerzésre építek, ehhez választom a hagyományos módszereket: cselekedtetés, gondolkodtatás, szemléltetés, magyarázat, dicséret, hibajavítás, ellenőrzés, értékelés stb., illetve folyamatosan bővítem módszertáramat és a korszerű módszereket is alkalmazom: vizsgálódás, tanakodás, kíváncsiság, késleltetés, kivárás, próbálkozás, bevonás, problémahelyzet teremtés, stb.
Vallom, hogy minél több érzékszervet kapcsolok be egy-egy tevékenységbe, annál biztosabb lesz a fejlesztés sikeressége. Gondolkodásuk, kreativitásuk fejlesztése érdekében olyan feladatokat, munkaformákat választok, amelyben sikerélményhez jutnak, gondolkodtatók, változatosak. Mindenképpen a fokozatosság elve érvényesül.

Alapvetően tervező típus vagyok, ami nem jelenti azt, hogy rugalmatlan lennék, csak szeretem kitűzni a célokat, az elérési utakat és a lehetőségeket. Óvodámban a „Csodavilág” gazdagító csoportot vezetem természetismereti témában.
A gyermekekkel gyakran veszünk részt természetismereti vetélkedőn, illetve az általunk megszervezésre kerülő „Tiszavirág” természetismereti vetélkedőn.

Nagy kihívás számomra, hogy hogyan készítsem fel a gyermekeket a feladathelyzetre úgy, hogy ne érezzék kényszernek, unalmasnak az új ismeretek elsajátítását és közben akaratlagos figyelmük is fejlődjön. Mindenképpen játékos tevékenységek alkalmával próbálom az új ismereteket átadni. Eszembe jutott egyik fiam, aki jó képességei ellenére nehezen tudta a tananyagból kiszűrni a lényeges elemeket. Ekkor egy kedves gyógypedagógus ismerősöm ajánlotta a gondolattérkép módszerét, melynek elkészítése kezdetben sok időt vett igénybe, de később egyre rutinosabban készítettük el az órai vázlatot, aminek jó hasznát vettük az összefoglalásnál is.
 

GONDOLATTÉRKÉP - „Ahogy mi készítjük”
 

Egy konkrét példán keresztül szeretném bemutatni a gondolattérkép módszerét, amely Tony Buzan nevéhez fűződik. Rendkívül sok területen használható.
Átlátható, rugalmas, az egyén gondolataihoz igazítható, változtatható, és ezáltal jól használható egy-egy ismeretanyag összefoglalására.
A gyermekek eltérő fejlődési ütemére nézve is nagy segítség. Jól használható tanulási zavarokkal küzdő gyermekek esetében, de kiemelkedő intelligenciával rendelkező, tanulási zavarokkal küzdő gyermekek számára is.
Rendszeres használatával a gyermekek természetesnek tekintik az információk térképszerű feldolgozását. A mintakövetés, példamutatás alapján történő tanulás - az öntudatlan utánzási késztetés miatt - alapvető szerepet tölt be az emberi viselkedés kialakulásában.
A gondolattérképek folyton alakulnak, ahogy tudásunk fejlődik. A tanulási módszerek szakértői már régen kimutatták, hogy az aktív, személyes részvétel segít ébren maradni, vagyis segít a tanulásban, ha az egyén saját gondolataira fordítja le a tanulnivalót, saját asszociációja szerint raktározza el és saját rendszerébe tárolja.

Kíváncsi voltam, hogy óvodásoknál is megvalósítható-e ez a módszer és az interneten kezdtem egyre többet olvasni a témában. Lassan, de biztosan körvonalazódtak a fejemben a gondolatok és az életkori és egyéni sajátosságok figyelembe vételével próbálgatni kezdtem.
A téma az időjós állatok volt, és amikor már kellő ismeretek birtokába jutottak a gyermekek az adott témában, elkészítettük együtt is a gondolattérképet. Nagyon tetszett az a lelkesedés, amely ekkor jellemezte a gyermekeket. Érdekes és szórakoztató volt a csoportmunka. Sikerként könyveltem el, hogy a gyermekek figyelmét ébren tudtam tartani.

Mivel a gyermekekhez közel állnak az állatok, mindenki megtalálhatta a számára érdekes ismereteket róluk. Minden gyermek egyéniségének, képességeinek megfelelően választhatott magának tevékenységet. Az önkéntesség ismét jó motiváló erőnek bizonyult. A képeket együtt vágtuk ki, készítettük elő. Próbálgattuk elhelyezni őket, hogy a tartalom és a forma összhangba kerüljön.
Közben folyamatosan beszélgettünk, ötleteltünk, vitáztunk és rácsodálkoztunk, hogy az állatok milyen kiváló időjósok. A különböző időjárás-változásokra meglepő viselkedésükkel, tőlük nem várt hangokkal hívják fel a figyelmünket. Például esőre áll az idő, ha a békák hangosan brekegnek, ha a  sirályok a szárazföld felé repülnek hirtelen zivatar várható, ha a medve kibújik a barlangjából és nem látja meg az árnyékát azt jelenti, hogy hamarosan beköszönt a tavasz, ha a nyulak az erdőbe húzódnak hóesés lesz, stb.

A közösen elkészített gondolattérképet kifüggesztettük a csoportszobában, a gyermekek számára elérhető helyre, ahol a nap bármely időszakában megnézegethették. Nagy örömömre szolgált, hogy büszkén mesélték csoporttársaiknak, hogy mit ábrázolnak a képek, miről szól a gondolattérkép. Közben rögzült tudásuk, észrevétlenül szereztek új ismereteket. Minden gyermekben más és más gondolatot ébresztettek a képek, ami az egymástól való tanulást is segítette, de leginkább az a kimondatlanul is meghúzódó gondolat motozott bennünk: EZT KÖZÖSEN KÉSZÍTETTÜK!

Elérkezett a vetélkedő napja. A hatodik állomáson az időjós állatokat kellett bemutatni. Mi vittük a gondolattérképet és minden gyerek körbeállva választott magának egy állatot, melyről mesélni kezdett.
Az volt számomra a legnagyobb siker, hogy előre nem beszéltük meg, ki melyik állatot fogja bemutatni, mégsem volt veszekedés, vita, hiszen mindegyikről volt ismeretük, így nem érezték kudarcnak, ha nem arról mesélhettek, amely számukra kedveltebb. Az állomáson két óvónő értékelt, és a pozitív megerősítés, amit akkor kaptunk a gyermekekkel megerősített abban, hogy jó módszert választottam. De ugyanakkor fontosnak tartom minden esetben több érzékszerv bevonását az ismeretszerzésbe. Ezért nemcsak vágtunk, ragasztottunk, hanem sokat mozogtunk, utánoztuk az állatok mozgását, hangját. Érzelmileg még közelebb kerültünk az adott témához.

A tudás örömmel tölti el a gyermekeket, de az elsajátítás már nem ilyen könnyű feladat. Nekünk pedagógusoknak tehát fontos feladatunk a módszertani kultúránk frissítése, a gyermekek belső motiváltságának elérése érdekében.
 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.