SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Sajtos párizsis gombóc

Kovács Anna [cikkei] - 2011-04-26
Nagyon finom vacsora készíthető ebből a néhány egyszerű hozzávalóból.

Hozzávalók:

  • 30 dkg krumpli
  • 20 dkg liszt
  • 1 tojás
  • zsemlemorzsa
  • olaj a sütéshez.

Töltelékhez:

  • 30 dkg párizsi
  • 15 dkg reszelt sajt.

Elkészítése: A krumplit megfőzzük, leszűrjük, áttörjük, majd kihűtjük. Ekkor a liszttel és 1 tojás sárgájával összegyúrjuk, majd  kisodorjuk, és kocka formákra vágjuk. Ráhalmozzuk a tölteléket úgy, hogy alulra párizsit kockázunk, rá egy kevés sajt , majd megint párizsikocka , és végül gombóccá formáljuk.

A felvert tojásfehérjében megforgatjuk a gombócokat , majd a zsemlemorzsában is. Ezután bő forró olajban sütjük.

sajtosparizsigomboc

Salátát kínálhatunk hozzá.

Javaslatom:

1 fej salátát megmosunk lecsepegtetünk, majd a leveleket kisebb darabokra tépjük.
1 dl tejfölt kevés majonézzel, 1 kanál porcukorral, 1 kávéskanál ételízesítővel elkeverünk, hozzáadunk apróra vágott snidlinget, majd a salátát is lazán beleforgatjuk.

salata


2011 áprilisi pályázatra beküldött recept.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja