„Kovács Pistike várja szüleit a színpadnál” vagy „Kis Esztert szülei átvehetik az információs pultnál” Biztos hallottatok már efféle biztonságőri igényességgel megfogalmazott „gyermek keresi szüleit”-féle bejelentéseket rendezvényeken, plázákban, vagy teszkókban.
Hát én is. Mint ahogy olyan elrettentő történeteket is, hogy a gyerek leesett az ágyról vagy a pelenkázóról vagy valahonnan. Két dolgot feltételeztem magamról, amíg nem voltam szülő. Nem. Ez úgy pontos, hogy biztos voltam abban, szülőként két dolgot nem fogok elkövetni: nem veszítem el sehol a gyerekem, és nem hagyom magára ott, ahonnan leeshet. (Természetesen az olyan szélsőségek, melyek a gyermek életének szándékos kioltását jelentik, eleve benne sem voltak a pakliban. Akkoriban még nem.) Amikor az első gyerekem legurgulázott az ágyról, már csak az maradt, hogy majd a második… Amikor az is legurgulázott, maradtam ezen a sosem fogom elveszíteni vonalon.
Lent játszottak az udvaron. Homokoztak. Én mellettük ültem. Aztán az egyik megütötte a térdét, én meg levittem a dombocska tetején lévő homokozóból a dombocska alján lévő csaphoz, hogy megmossuk a sérülést. Innen pont ráláttam a másikra is. Talán két perc múlva már vissza is értünk a homokozóhoz, ahonnan a másik gyerek szőrén-szálán eltűnt. De úgy eltűnt, hogy látóhatáron belül sem volt. Hát hónom alá kaptam a kicsit, futkostam, és tudtam, saját erőből ennyi idő alatt nem mehetett ilyen messzire. Vagyis ezt hittem.
Amikor megláttam a kis copfját eltűnni a ház sarkánál, na akkor… akkor arra gondoltam, ha most odaérek, először agyonölelem, aztán agyonvágom. Egy kutya megugatta, ő meg ott guggolt sírva. Úgyhogy gondoltam az agyonvágás most kimarad, viszont okítottam rendesen. Hogy ilyet nem lehet, hogy nem megyünk sehova úgy, hogy nem szólunk anyának, mert jöhet a cukrosbácsi…. mire felragyogtak a még könnyes kis szemek: milyen cukrosbácsi? A gumicukros bácsi?
Úgy megijesztettem, hogy szerintem azóta is arról álmodik, egyszer nagyon, de nagyon elveszik. És mi tagadás, ez az álom egyre gyakrabban van összhangban az enyémmel.
Kormos Anett további cikkei ide kattintva olvashatóak.
Kormos Anett - Cukrosbácsi |
MEGOSZTOM A FACEBOOKON! |
Kormos Anett - Használt kanapé használt gyerekkel eladó
Kormos_Anett
#11
2010. július 12. 22:36:37 | hétfő |
Ó, hát köszönöm, köszönöm. Erről szól itt minden. Ti dicsétrek, én meg bohóckodom. Nem vagyok drága, nem mondhatjátok.
|
|
|
|
EMI1954
#10
2010. július 12. 14:55:02 | hétfő |
Anett! Nagyon tetszik a stílusod! Csak így tovább! Igazi unikum vagy a kategóriádban!! Csak így tovább! Sajnálom, hogy legutóbb Debrecenben nem láthattalak! Jókat derülök az írásaidon, és most is eszembe jutott, hogy Néhány éve Drezdában a főtéren elveszett a kisebbik fiunk... Akkor nem nevettem ilyen jól, mint most a Te írásodon, amikor meglett..
|
|
|
|
kisokos
#9
2010. július 09. 10:37:49 | péntek |
Na jó, csak nem akarom magam után rángatni azért engedem el a kezét.
|
|
|
|
tpkriszta
#8
2010. július 09. 08:24:14 | péntek |
Anett: Nekem tetszik a stílusod!
|
|
|
|
Kormos_Anett
#7
2010. július 08. 16:55:16 | csütörtök |
Kisokos! Én sem szeretem mások gyerekét, sőt néha az enyémet se, de az, amit te írsz, az azért túlzás. Ha észreveszed, hogy másé, akkor elengeded a kezét, haddd ugorjon, hadd pusztuljon.))) Jó!
|
|
|
|
kisokos
#6
2010. július 08. 15:43:06 | csütörtök |
Eltűnnek mint a kámfor, és a strandon mikor meglátod a nagymedence partján, h épp beakar ugrani, na akkor jön ki belőlünk az állat! Mindent elhajítunk ami a kezünkben van, átgázolunk élőn és holton, majd épp elkapjuk a kezét... aztán rájövünk, h ez nem is a mi gyerekünk és elengedjük a kezét...
|
|
|
|
Signetta
#5
2010. július 08. 15:08:17 | csütörtök |
A gyerekek szinte a lehetetlenre is képesek. : )) Az ember csak akkor hiszi el, mikor megtörténik vele, vagy megbízható forrásból hallja. : )
|
|
|
|
Kormos_Anett
#4
2010. július 08. 10:57:27 | csütörtök |
A gyerekek bármire képesek. De tényleg. Ezt csak az tudja, akinek már van ilyen jószága.
Ó, ha anyám nyilatkozni tudna...ha hagynám neki... Nem őrültem meg.
|
|
|
|
szabolcs01
#3
2010. július 08. 09:18:26 | csütörtök |
De ugye a "milyen cukrosbácsi?" kérdésére elmondtad neki, hogy az olyan idősebb férfiakat nevezzük így, akiknek magas az inzulinszintjük...
|
|
|
|
totya69
#2
2010. július 08. 08:05:31 | csütörtök |
Khmm, innen a távolból kérem Anett Édesanyját, meséljen kicsit a leánykája gyerekkoráról! Papírzsepi bekészítve gyühet bármi
|
|
|
|
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)