Nemcsak finom, de nagyon egészséges ételeket mondhat magáénak a spanyol konyha. Nem beszélhetünk egységes főzési szokásokról, hiszen az ország kiterjedtségének, eltérő földrajzi területeinek köszönhetően az egyes régióknak más-más étkezési szokásai vannak. Néhány alapanyag azonban minden tájegységen megtalálható; az ételek elkészítéséhez zsiradékként szinte kizárólag disznózsírt és/vagy olíva olajt használnak. Gyakran feltűnik a receptekben a mandula és a fokhagyma is.
Gazpacho
Hozzávalók:
-
4 cső zöldpaprika,
-
1 közepes uborka,
-
6-7 szem paradicsom,
-
1 fej vöröshagyma,
-
2 gerezd fokhagyma,
-
4 evőkanál olaj, 1 evőkanál ecet,
-
12 dkg szétmorzsolt száraz kenyér,
-
1 evőkanál nagyon finomra vágott zellerlevél és petrezselyem,
-
egy csipet majoránna, só, bors.
A paradicsomot és az uborkát hámozzuk meg, s vágjuk kockákra. A paprikákat magozzuk ki, és vágjuk négyfelé, majd vágjuk apró darabokra a hagymát, fokhagymát. A zöldségeket keverjük össze turmixgépben, majd adjuk hozzá az olajt, ecetet, s ízesítsük meg a fűszerekkel. Öntsük fel annyi hideg vízzel, hogy még sűrű maradjon, majd keverjük hozzá az elmorzsolt kenyeret. Hűtsük le legalább két-három órára.
Spanyol bableves
Hozzávalók:
· 450 gr spanyol fehérbab,
· 450 gr konzerv paradicsom,
· 1 közepes hagyma, kockára vágva,
· 3 db corizo (spanyol virsli), apróra vágva,
· 115 gr Serrano sonka, apróra vágva,
· 50 ml olívaolaj,
· 2 fokhagymagerezd, apróra vágva,
· 1 evőkanál édes spanyol (persze lehet magyar) paprika,
· só, ízlése szerint
A babot egy éjszakára beáztatjuk. A hagyma felét, a konzervparadicsomot és a babot három liter vízzel felöntjük, nagy lángon felforraljuk, majd fél órán át pároljuk. Hozzáadjuk a virslit és a sonkát, majd kb. 1 órán át folytatjuk a párolást. Amikor a bab megpuhult, félrehúzzuk az edényt a lángról. Egy nyeles serpenyőben megsütjük a maradék hagymát az olívaolajon az apróra vágott fokhagymával. Ha a hagyma megpuhult, félrehúzzuk a tűzről. Hozzáadjuk az édesnemes spanyol (magyar) paprikát és 225 ml vizet, amit a bab levéből veszünk el. Ezt a keveréket hozzáadjuk a babhoz, s ismét lassú lángon felforraljuk, s további 5-10 percig pároljuk, sózzuk ízlés szerint, majd melegen tálaljuk.
Valenciai paella
Hozzávalók:
-
1 kg-os csirke,
-
35 dkg rizs, 15 dkg zöldborsó,
-
3 evőkanál olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma,
-
3 fej vöröshagyma, 2 színes zöldpaprika,
-
7 dl tyúkhúsleves, 3 érettebb paradicsom,
-
15 dkg sonka, 15 dkg sovány sertéshús,
-
20 dkg főtt apró rák, egy tucat főtt kagyló,
-
egy tucat főtt királyrák, 2 kávéskanál pirospaprika,
-
1 mokkáskanál porított sáfrány, kakukkfű, só, fekete bors,
-
1 teáskanál oregano, 1 evőkanál aprított petrezselyemlevél.
Egy nagy, lapos serpenyőben, meleg olajban megpirítjuk a feldarabolt csirkét, sertéshúst és a sonkát. Hozzáadjuk az aprított fokhagymát, vöröshagymát, felszeletelt paprikát, hámozott, feldarabolt paradicsomot. Amikor a hagyma megfonnyadt, adjuk hozzá a levest és egy pohárnyi vizet, a sót, borsot, rizst, pirospaprikát, oreganot, kakukkfüvet. Fedjük le, és közepes tűzön főzzük 35 percig, amíg a húsok megpuhulnak. Ezután adjuk hozzá a sáfrányt (ettől lesz szép sárga színe), zöldborsót, a rákokat. Fedjük le és főzzük még 15 percig.