Múló rosszkedv vagy kamaszkori depresszió?

Jánosi Valéria | 2017-07-19 21:39

Köztudott, hogy egy kamasz gyerek gyakran "depis": rosszkedvű, morog, semmi nem érdekli, unott, ingerlékeny. Sok szülőt kétségbe ejt a kamaszkori rosszkedv, mert nehéz megállapítani, hogy csak a "szokásos" tinédzserkori hangulatingadozásról van szó, vagy valóban depressziós a gyerek.

Miért rosszkedvű?

Tudjuk, hogy a tizenévesek testében végbemenő hormonális változások komolyan befolyásolják a gyerekek viselkedését. Gyakran bizonytalanok, ingerlékenyek, agresszívek, rosszkedvűek, könnyen sírva fakadnak. Fontos tudnunk, hogy ez a fajta hangulatingadozás, gyakori rosszkedv normális jelenség, ha rövid ideig tart.
A kamasz gyerek lelkében is komoly változások mennek végbe: épp átalakul a személyisége, és ez nem kis munkát jelent. A legtöbb kamasz időről időre azt éli meg, hogy ő nem számít, nem fontos a közeli családtagjainak, barátainak. Ezt az érzést az is megerősíti bennük, hogy a lelki átalakulás miatt egyre több konfliktusba keverednek a környezetükkel, és úgy érzik, hogy ők rosszak, csak a baj van velük, őket senki nem szereti. Emellé még jöhetnek a beilleszkedési zavarok az iskolában: barátság, szerelem, féltékenység, kiközösítés. Mind-mind újabb ok arra, hogy a tizenéves rosszkedvű legyen.

(Kapcsolódó cikkünk: Segítség, utálják a gyerekem! - mit lehet tenni a kiközösítés ellen?)

Rosszkedv vagy depresszió?

Szinte minden szülőben felmerül, hogy vajon normális mértékű-e a gyereke rosszkedve. Vajon nem depressziós a csemetém?
Valóban fontos különbséget tenni a két dolog között. A rosszkedv eltarthat akár több napig is, de utána a gyerek élete visszatér a normális kerékvágásba. Ugyanúgy végzi a napi tevékenységét, találkozik a barátaival, képes ismét nevetni. A rosszkedv nem változtatja meg alapvetően a kamasz viselkedését, természetét.

Ezzel szemben a depresszióból eredő rosszkedv:

nem múlik, heteken, hónapokon át fennáll.
Rendkívül mély szomorúsággal, reményvesztettséggel jár, és jelentős mértékben megváltoztatja a gyerek viselkedését.
Ha depressziós egy kamasz, állandóan szomorú, életunt, kilátástalannak látja az életét.
Bezárkózik a szobája, bármiféle tevékenység komoly erőfeszítésébe kerül.
Már nem érdeklik azok a tevékenységek, amelyekért korábban odavolt, nem keresi a barátai társaságát, kevésbé törődik a megjelenésével.
Fáradékony, ingerlékeny, nehezen koncentrál, romlanak a jegyei, alvászavarai vannak, gyakran panaszkodik gyomor- vagy fejfájásra.
Az is előfordulhat, hogy öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják.
A depressziós kamasz általában alulbecsüli magát, úgy gondolja, hogy ő semmit nem ér, csúnya, értéktelen, unalmas, őt senki sem szereti.

A kamaszkori depresszió kialakulásának oka lehet, ha a gyereket kudarcok érik az iskolában, nem képes kapcsolatot teremteni a társaival. Ezt tetézik még a családi problémák: a szülők állandó veszekedése, válása, a gyerek elhanyagolása, verése, a túlságosan nagy fegyelem, a szülők túlzott elvárásai.
Kevesen tudják, hogy az alváshiány is hajlamosít a depresszióra. Sajnos a kamaszok azt hiszik, hogy a rendszeres éjszakázásnak nincsenek komoly következményei. Pedig a kialvatlanság rontja az egészségi állapotot, és a kialvatlan, fáradt ember gyakrabban rosszkedvű.

Sajnos ezeknek a tüneteknek a nagy részét a szülők nem veszik komolyan: lustaságnak, nemtörődömségnek, manipulációnak, akaratgyengeségnek tartják, és szidják, bántják érte a gyereket. És ezzel még mélyebbre taszítják őt a depresszióba: a gyerek teljes joggal érzi azt, hogy nem értik meg őt.

Vegyük komolyan!

Ha a gyerek állandóan rosszkedvű, vegyük komolyan a problémát! Higgyük el, hogy nem szórakozásból vagy manipulatív szándékkal szomorkodik! És ne áltassuk magunkat azzal, hogy majd elmúlik, s legfőképp ne bagatelizáljuk a problémáit! Sajnos sok szülő azzal vigasztalja a gyerekét, hogy „semmi baj, majd elmúlik”, vagy „emiatt nem érdemes ennyit szomorkodni”. Esetleg legorombítja, és azt parancsolja neki, hogy „szedje végre össze magát!”.
Ez mind-mind az empátia hiányának a jele! Ezzel csak azt bizonyítjuk, hogy egyáltalán nem tartjuk jogosnak a gyerek érzéseit, és nem is értjük meg őt. Ez csak rontani fog az állapotán. Nem egzecíroztatásra, hanem együttérzésre van szüksége!

Ha úgy véljük, hogy kamasz gyerekünknek csak múló rosszkedve van, próbáljuk megtudni, hogy mi bántja. Ez persze nem mindig könnyű, hiszen szívesebben beszél a gondjairól a barátainak, mint nekünk. Már persze ha vannak barátai.
Ha nehezen nyílik meg, ne zaklassuk a kérdéseinkkel, de adjuk a tudtára, hogy amikor beszélgetésre van szüksége, akkor rendelkezésére állunk, szívesen meghallgatjuk.
Jó, ha tudjuk, hogy a rosszkedv elűzésében a mozgás nagyon hasznos segítséget jelent, mert endorfint, szerotonint szabadít fel, ami csökkenti a feszültséget, derűssé, energikussá tesz. Persze egy lusta, rosszkedvű kamaszt irtó nehéz rábírni arra is, hogy a szobából eljusson a konyháig, de azért érdemes próbálkozni azzal, hogy egy kis mozgásra bírjuk. Sokat segít a napfény is, ezért fontos lenne, hogy a gyerek minél több időt töltsön a szabad levegőn. Talán nyáron nem olyan nagy kunszt rábírni a kamaszt, hogy legalább a strandra elmenjen. (Feltéve persze, ha nem szégyelli a testét…)

Köztudott az is, hogy a nevetés is gyógyít. Ajánljunk tehát a gyermekünknek olyan műsorokat, programokat, amelyek megnevettetik: vígjátékokat, paródiákat, humoristák előadásait!

Ha depressziósnak látjuk

Ha viszont úgy gondoljuk, hogy gyermekünk rosszkedve nem múlik, több mint három hete tartósan szomorú, akkor mindenképpen és azonnal forduljunk szakemberhez! Szakember alatt pszichológust, pszichiátert értek. Ne kísérletezzünk másfajta „szakemberekkel”! A kamaszkori depresszió jól gyógyítható, különösen akkor, ha a gyerek időben jut szakszerű segítséghez.

Mit tegyünk, ha öngyilkossági gondolatai vannak?

Az öngyilkosság a kamaszkori halálozási okok között a második helyen áll. (Az első helyen a közlekedési balesetek állnak.) Öngyilkossági szándékra utaló jel, ha a kamasz gyakran beszél arról, hogy szívesen meghalna. Ilyenkor azt hangoztatja, hogy sokkal jobb lenne mindenkinek, ha ő a világon sem lenne. Még azt sem szabad félvállról venni, ha esetleg viccelődve emlegeti mindezt! Az is előfordulhat, hogy elajándékozza a holmijait, végrendelkezik arról, hogy ki kapja a féltett darabokat. Az is megeshet, hogy elbúcsúzik a barátaitól, rokonaitól, esetleg nyugtalanító üzeneteket küld nekik.

Vannak szülők, akiket annyira felzaklatnak ezek a tapasztalatok, hogy egyszerűen nem értik vagy nem tudnak mit kezdeni ezzel az egésszel. Gyakran csak játéknak, figyelemfelkeltésnek tartják az egészet, és úgy tesznek, mintha meg sem hallották volna, hogy mit mondott a gyerek. Igyekeznek másra terelni a szót, és abban reménykednek, hogy majd csak megoldódik magától a dolog. Sajnos a félrenézés csak növeli a kamasz szenvedéseit, és joggal fogja azt érezni, hogy nem veszik komolyan a baját. Persze az sem jó, ha túlreagáljuk a dolgot, és megpróbáljuk „észhez téríteni” a gyereket, esetleg hibáztatjuk, és elmagyarázzuk neki, hogy semmi oka arra, hogy ilyen pocsékul érezze magát. Ezzel legfeljebb annyit érünk el, hogy még kevésbé fog megnyílni előttünk.
Fontos megérteni: csak az a kamasz beszél öngyilkosságról, aki valóban szenved! Neki segítségre, együttérzésre, megértésre van szüksége, nem pedig prédikációra, kioktatásra vagy letolásra.

Fotó: Anemone123 / pixabay