Csúfolják a gyerekemet

Jánosi Valéria | 2016-12-15 08:57

Kevés annál szívszorítóbb érzés van, mint amikor azt látod, hogy az imádott gyerekedet nem fogadja be egy közösség, sőt kifejezett bántják, csúfolják, megalázzák. A legtöbb szülő tehetetlennek érzi magát ezekben a helyzetekben. Pedig nagyon is sok mindent tehet.

A csúfolódás lélektana

A csúfolódás színtere általában az iskola, résztvevői többnyire egy osztály tagjai. A szereposztás a következő: van egy áldozat, egy agresszor, és vannak a többiek, akik szemtanúi az eseményeknek.
Az agresszort, a csúfolódót nem érdemes annyival leírni, hogy gonosz, megátalkodott kölyök (ha a te gyerekedet bántják, persze ezt gondolod, de ha a te gyereked a „főcsúfolódó”, akkor egy kicsit árnyaltabban látod a helyzetet).
Tehát a csúfolódó általában olyan családból jön, ahol rengeteg feszültség halmozódik fel, és a kelleténél több rejtett vagy nyílt agresszió részese a gyerek. Az ilyen gyerek egy osztályközösségben a saját pozícióját kívánja erősíteni, a lefojtott agresszióját igyekszik levezetni.
Általában ő is sérült, éppen ezért nem sok értelme van annak, ha a csúfolódó gyerek szülője berohan a suliba, és jól „megrángatja” a büdös kölyköt. Egyrészt nem nevelhetjük meg másnak a gyerekét, másrészt csak elmérgesedhet a helyzet.

Kiből lesz áldozat?

Az iskolai csúfolódás másik résztvevője az áldozat, akit valamiért kipécéztek, és minden lehetséges és gyalázatos módon igyekeznek megalázni, megfélemlíteni. A nagy kérdés csak az, hogy kiből válik áldozat?
Egyrészt az áldozattá váló gyerekek valamilyen szempontból kilógnak a közösségből. Mások mint a többiek: kövérebbek, soványabbak, kisebbek, magasabbak, okosabbak, tehetségesebbek, szebbek vagy éppen beszédhibásak, mozgásukban suták. Másrészt rendszerint félénkebbek, visszahúzódóbbak mint a többiek, alacsonyabb az önértékelésük és szorongóbbak. Sajnos kiváló célpontok, mert magukra veszik a bántást, kiakadnak, felháborodnak, vagy éppen sírva fakadnak.
Erre a félelemre aztán az agresszor ösztönösen rákattan. Ha a csúfolódó kölyök megérzi a félelmet, a megbántódást a másikon, ez újabb bántalmazásra fogja sarkallni. Ettől aztán az áldozat még bátortalanabb, még kiszolgáltatottabb lesz, és megpróbálja elviselni vagy elkerülni valamilyen módon az erőszakot. Olyan stresszt él át, ami egy idő után elviselhetetlenné válik számára, ráadásul nem is tud a helyzetből kimenekülni, hiszen iskolaköteles, muszáj bemennie a suliba nap mint nap, ahol bántják, és ráadásul képtelen megvédeni magát.
Az a legszörnyűbb, amikor az agresszor teljesen el is szigeteli az áldozatát. Tönkreteszi a kapcsolatait, hazug és gonosz pletykákat terjeszt róla, lejáratja őt mások előtt. (Ebben a lejáratásban a kislányok sokkal tehetségesebbek, mint a fiúk.)

És a résztvevők

Az osztály tagjai általában vagy bekapcsolódnak a csúfolásba, megalázásba, vagy szemtanúként vannak jelen, és tudomásul veszik, hogy az egyik osztálytársukat bántják. Sajnos mindig vannak, akik részesülni szeretnének a bántalmazó hatalmából, és beszállnak a bántalmazásba. A többiek pedig – ha nem akarnak az áldozat sorsára jutni – hallgatnak. A legszörnyűbb az egészben, hogy a bántalmazás, csúfolódás egy jó ideig titokban marad. Senki nem beszél róla. Még az áldozat sem.

Titokban zajlik

Az áldozatok nagyon sokáig képesek tűrni, mert szégyellik a történteket, úgy érzik, hogy ők tényleg olyanok, amilyennek a többiek látják őket. Dagadtak, dadogósak, bénák, lúzerek. Rossznak, szégyellnivalónak élik meg magukat, és minél tovább vannak kitéve a csúfolódásnak, annál inkább rájuk ég a címke, az önértékelésük része marad. Mivel a gyerek naponta hat-nyolc órát tölt az iskolában, és minden szünetben hallja a negatív minősítéseket, ez szuggesztióként hat, az önképének a részévé válik, és tovább rombolja az amúgy is alacsony önbecsülését. Ezért nem használnak azok a szülői tanácsok, hogy „ne vedd magadra, ez nem rólad szól!” A csúfolódást a gyerek úgy éli meg, hogy nagyon is róla szól.

Az első jelek – erre figyelj szülőként

Mivel a csúfolódás, kiközösítés, bántalmazás a legnagyobb titokban zajlik, nagy eséllyel jobban szégyelli a gyereked a dolgot annál, hogy elmesélje bárkinek. Így aztán megtörténhet, hogy már hónapok óta zajlik a dolog, mire a szülő értesül róla. Annyit tehetünk, hogy odafigyelünk a gyerekre, és ha azt látjuk, hogy egyre jobban utál iskolába járni, nincsenek barátai, állandóan rosszkedvű, fáj a feje, a gyomra, alvászavarai vannak, romlik a tanulmányi eredménye, és minden kis problémával inkább otthon maradna, akkor próbáljuk kideríteni, hogy mi áll a jelenség hátterében.

Előzzük meg a csúfolódást!

Elsősorban törekedjünk a megelőzésre, vagyis arra, hogy ne váljon célponttá a gyerekünk! Ennek a legjobb módja, ha mindent megteszünk azért, hogy egészséges, erős önbecsülése legyen a csemeténknek.
Ehhez úgy tudjuk hozzásegíteni, hogy mindig a korának megfelelő dolgokat várjuk el tőle, így tud kialakulni benne a tudat, hogy kompetens, képes megoldani a hatáskörébe tartozó problémákat egyedül is.
Nagyon fontos, hogy reális, teljesítményének megfelelő visszajelzéseket adjunk neki: vagyis ne dicsérjük agyon akkor is, amikor nem érdemli meg, de ne gondoljuk azt se, hogy a túl sok dicsérettől elbízza magát.
A megelőzés másik módja, hogy amennyiben lehetséges, szüntessük meg a csúfolódást kiváltó okokat: ha túlsúlyos, segítsünk neki egy egészségesebb étrend kialakításában, ha beszédhibás, akkor vigyük logopédushoz, ha nagyon visszahúzódó, félénk, akkor keressünk egy jó pszichológust.
A megelőzéshez tartozik az is, hogy megbeszéljük vele már akár óvodásként is, hogy létezik jó és rossz titok. Jó titok, ha meglepetést készítünk karácsonyra, de rossz titok, ha valami nagyon nyomaszt vagy bánt. Ettől szabaduljon meg minél hamarabb, és nyugodtan mondja el nekünk.

Ha kiderül a bántalmazás, csúfolódás, hallgassuk meg türelmesen, hogy mi történt, éreztessük vele, hogy együttérzünk, segítsünk neki megnevezni az érzéseit! A legfontosabb üzenetek ekkor a következők:
„Megértelek, együttérzek veled.”
„Együtt meg fogjuk oldani.”
„Gondoskodom rólad, nem hagylak egyedül a problémáddal.”
„Nagyon fontos vagy nekem.”

Mit ne tegyünk?

Ne rohanjuk le a bántalmazó gyereket, mert ő is csak egy gyerek, és mi sem örülnénk neki, ha a mi csemeténket egy szülő megfenyegetné. Ne tegyük ugyanezt a csúfolódó gyerek szülőjével se, mert nagy valószínűséggel csak elmérgesedik a helyzet.

Ne mondjuk azt a gyerekünknek, hogy ne törődj vele, engedd el a füled mellett, kerüld el azt a „kis hülyét”! Éppen ez a problémája, hogy minderre képtelen.

Az sem segít, ha visszavágásra biztatjuk, vagy arra, hogy védje meg magát. Biztosak lehetünk benne, ha ez benne lenne a viselkedési repertoárjában, akkor már rég megtette volna.

Mit tehetünk?

Az első és legfontosabb, hogy jelezzük a problémát az osztályfőnöknek, és kérjük meg, hogy állítsa le a csúfolódást! Ha ő nagyon kategorikusan elítéli és megfékezi a bántalmazást, és képes kezelni a kialakult konfliktushelyzetet, akkor nagyon nagy mázlink van.
Ha az osztályfőnökkel való beszélgetés nem segít, akkor mindenképpen jelezni kell a problémát az iskola igazgatójának. Ha ez után sem történik változás, csak akkor vigyük át másik iskolába a gyereket!
Nagyon sok szülő első felindulásában új iskolát keres a gyerekének. Ennek egyrészt van egy rossz üzenete a gyerek felé: „ha rosszul érzed magad egy helyzetben, akkor menekülj ki belőle!”
Ha először megpróbálunk segíteni neki megoldani a dolgot, akkor inkább azt tanulja meg, hogy a nehéz helyzetek megoldhatók. Az iskolaváltás lehet, hogy megoldja a helyzetet, de az is lehet, hogy nem, ugyanis ha a gyerek önbecsülése, magatartása nem változik, az új helyen is „behívhatja” az agressziót. Azért, hogy ez utóbbi lehetőséget kiiktassuk, érdemes pszichoterápiás segítséget kérni a gyereknek, akár az iskolaváltással párhuzamosan. Ha sikerül őt a terápiában megerősíteni az önbecsülésében, ha megtanulja lelkileg megvédeni magát, akkor nagyon sokat tettünk azért, hogy sikeres, magabiztos gyereket neveljünk.

Olvasd el ezt is: Segítség, utálják a gyerekem! - mit lehet tenni a kiközösítés ellen?

Fotó: sanja gjenero/FREEIMAGES