Összeillünk-e a párommal?

Jánosi Valéria | 2017-11-20 11:19

Ez a kérdés akkor szokott felmerülni a pár egyik vagy másik tagjában, amikor kételyei támadnak az összeillőségükről. Ilyenkor megnézzük a horoszkópunkat, a csillagjegyeinket, és ez alapján próbáljuk meghozni a döntést, hogy együtt maradjunk-e vagy sem. Azt gondolom, hogy a dolog ennél egy kicsit bonyolultabb, és egyáltalán nem biztos, hogy jó kérdést tettünk fel.

A puding próbája az evés

Komoly bölcsességet tartalmaz a mondás, miszerint lakva ismerjük meg egymást. Amikor egy pár még az ismerkedési szakaszban tart, minden rózsaszín. Aztán elutaznak együtt pár napra, és kiderül, hogy az egyik minden templomot és múzeumot meg akar nézni, a másik számára viszont az jelenti a pihenést, ha naphosszat fekhet a tengerparton. Máris kész a konfliktus.

Az összeillőség kérdése azonban igazán akkor szokott felmerülni, amikor a pár összeköltözik, és kiderül, hogy nagyon eltérő szokásaik vannak. Az egyikük hajnalig fent van, a másik viszont a tyúkokkal fekszik, és alig van idő, amit egymással tölthetnének. Az egyik rendmániás, nála mindig tisztaságnak és rendnek kell lenni, a másikat viszont egyáltalán nem zavarja, ha kupi van a lakásban, és egyáltalán nem érti, hogy miért kellene minden étkezés után elmosogatni.

Az összeköltözés azzal jár, hogy megismerjük egymás szokásait, és óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a legtöbb dologban tudunk-e kompromisszumot kötni, képesek vagyunk-e, egyáltalán akarunk-e alkalmazkodni a társunkhoz. Kétségtelen, hogy sokkal könnyebb együtt élni valakivel, akivel a legtöbb dologban egyetértünk, hasonlóan gondolkodunk, viselkedünk, de nem lehetetlen az sem, hogy megkeressük a közös pontokat, és megtaláljuk azokat a megoldásokat, amelyek mindkettőnk számára megfelelőek.
Azt gondolom, hogy itt a hangsúly nem is annyira az összeillésen van, hanem azon, hogy akarok-e megegyezést keresni, vagy kitartok amellett, hogy a dolgok úgy vannak jól, ahogy én gondolom, és egyáltalán nem normális az, ha a társam másként gondolkodik, viselkedik.
Vagyis nem azt kellene vizsgálgatni, hogy összeillünk-e, hanem hogy hajlandó vagyok-e elfogadni a társam eltérő nézeteit, viselkedését.

Mersz önmagad lenni a másik társaságában?

Amikor az összeillőség kérdése felmerül, érdemes azt is fontolóra venni, hogy merek-e, tudok-e önmagam lenni a másik társaságában. Vagy esetleg mindent elkövetek azért, hogy úgy viselkedjek, gondolkodjak, ahogy a párom elvárja? Előfordul, hogy megjátszom magam, elfojtom a véleményemet, érzéseimet azért, nehogy konfliktusba kerüljünk? Félek attól, hogy ha igazán önmagamat adom, akkor már nem felelek meg neki? Amikor ezek a gondolatok felmerülnek, akkor érdemes egy kicsit az önbizalom, önértékelés háza táján szétnézni.

Persze felvetődhet az a kérdés is, hogy vajon azért játszom-e meg magam, azért nem merem elmondani a véleményemet, mert a párom folyamatosan kritizál, bírál, esetleg kinevet a gondolataimért? Lehet, hogy nem fogad el úgy, ahogy vagyok? Esetleg éppen én vagyok az, aki nem fogadom el a párom bizonyos tulajdonságait, és ezért gondolkodom az összeillőség kérdésén?

Fontos tudni, hogy az Igazira várni, akivel majd minden tökéletes harmóniában fog működni, a csodavárással egyenlő. Nem létezik olyan ember, akivel mindig mindenben egyet fogsz érteni. A párválasztás során a tökéletes Igazi helyett olyan embert érdemes keresni, akinek a „nem szeretem tulajdonságaival” is együtt tudok élni.

Fontos lenne megérteni, hogy a társunkat csomagban kapjuk. Lesz olyan tulajdonsága, amit nagyon fogok szeretni, és lesz olyan is, amitől megőrülök. Az a furcsa, hogy ez a kettő gyakran ugyanannak az éremnek a két oldala. Például lehet, hogy boldog vagyok, mert a párom konfliktuskerülő, békésen lehet vele élni, de képtelenség lesz vele majd egy vitás helyzetet tisztázni, mert ki fog menekülni a szituációból. És teljesen fölösleges tőle azt várni, hogy mellém álljon majd egy harmadik személlyel zajló vitában.

Feloldhatatlan konfliktusok

Ahol az összeillés kérdése felmerül, ott gyakran olyan konfliktusok vannak a pár tagjai között, amelyek megoldhatatlannak látszanak. Például az egyiküknek fontos, hogy takarékoskodjanak, a másik viszont szeretné spontán módon élvezni az életet, és nem garasoskodva élni. Ha a konfliktus mélyére nézünk, azt találjuk, hogy mindkét elgondolás mélyén eltérő, de nagyon is jogos vágyak, álmok, értékek állnak.
A „garasoskodó” fél elgondolása mögött például állhat az a tapasztalat, hogy látta az egyik nagyszülőjét nagyon méltatlan körülmények között egy idősotthonban meghalni, és ezért neki az a legfőbb vágya, hogy legyen elegendő pénze, hogy biztonságban tudhassa magát idős korában. A „költekező” fél tapasztalata pedig az volt, hogy látta váratlanul meghalni az egyik rokonát, aki egész életében gürizett, de soha nem volt ideje élvezni a pénzét. Így számára az lett a fontos, hogy élvezze az életet, amíg tart, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor lesz vége.

Ha a pár tagjai tudnak ezen a szinten beszélgetni a vágyaikról, ha képesek felfedezni, és a párjuknak is elmondani, hogy miért fontos nekik a takarékoskodás vagy a pénzköltés, akkor máris egy másik szintre kerül a probléma, és nem az lesz a kérdés, hogy összeillünk-e, hanem az, hogyan tudunk úgy együttműködni, hogy mindkettőnk álma megvalósuljon.

Vannak-e közös értékeink?

Amikor társkeresőkkel dolgozom, arra biztatom őket, hogy gyűjtsék össze a számukra legfontosabb értékeket. Például: hűség, megbízhatóság, pontosság, humor, intelligencia, és próbáljanak olyan társat választani, akinek hasonlóak az értékei. Sokkal könnyebb egy olyan emberrel együtt élni, akivel közös alapokon állunk. És még így is az fog történni, hogy nem mindenben egyezünk. A kérdés pedig az, hogy ezekben az esetekben a figyelmemet arra fókuszálom, hogy miben különbözünk, és azon gondolkodom, hogy összeillünk-e, vagy pedig arra koncentrálok, hogyan tudjuk ezeket a különbségeket a legjobban áthidalni.

Összességében véve azt gondolom, hogy az „összeillek-e a párommal?” kérdés a figyelmemet arra irányítja, ami szétválaszt minket. És ha ezen gondolkodom, akkor egyre több olyan különbséget fogok találni, ami miatt arra jutok, hogy valójában nem is az Igazit találtam meg. Célravezetőbb inkább más kérdéseket feltenni: Mi a közös bennünk? Mit szeretek a páromban? Amikor így viselkedik, gondolkodik, akkor számára mi a fontos, milyen vágyak mozgatják? Hogy tudunk ebben közös nevezőt találni?

Fontos lenne megérteni, hogy a kérdéseink soha nem semlegesek. Megnyitják vagy elzárják előlünk a megoldásokat. Figyelmünket az életünk hiányaira vagy bőségére, lehetőségeire irányítják. Bármit is kérdezel, választ fogsz kapni rá. Az „Összeillek-e a párommal?” kérdésre nagy valószínűséggel azt a választ kapod, hogy nem. Lehet, hogy jobb lenne inkább másként kérdezni…

Fotó: bdcbethebest / pixabay