Csiribú-Csaba bá...

Az óvodás korúak világa még inkább varázslatos és titkos. Nem egykönnyen érthető, vagy fejthető meg: vajon mi mindenen jár játék közben kis fejük, minek képzelik közben magukat? Mi lehet az oka annak, ha valaki nem tud beilleszkedni a többiek közé? Mit tehet a pedagógus a másság elfogadtatásáért, az agresszió, vagy kiközösítés ellen? Elővesz egy varázspálcát, vagy elsuttog néhány varázsigét? Na persze…

Hát először is rájuk kell hangolódni: ha közéjük ülünk, figyelünk rájuk, rájöhetünk, mi mozgatja őket, vagy miben akadtak el. Könnyen azonosulnak Buksival, a kutyussal, vagy Murundával, a manóval: a bábok történeteire, félelmeire, tévedéseire reagálva megnyílnak, beavatnak érzéseikbe, gondolataikba, megmutatkozik kis belső világuk. Pár találkozás után kezdeményezhetünk olyan együttléteket, amelynek során képzeletben kirándulva, verselve, mesélve, énekelve, vagy drámajátékokat alkalmazva észrevétlen fejlődhet ön- és társismeretük, kapcsolatteremtési készségük, érzékenységük egymás iránt.

Nagy öröm, ha valamelyik gyerek a „medvevadászaton” vezetővé lépteti magát elő, vagy ha a karmesteres játékban már nem csak utánoz, hanem ő mutatja a mintát, vagy vállalkozik nyomozó szerepre: vajon ki a karmester? Felfedezhetik a gyerekek, ki miben egyedi, miben más, miközben az együttjátszás öröme összehozza őket. Dramatikus tevékenységben, szerepjáték során, vagy történet dramatizálásakor először mindig mozgással, saját testünkkel építjük fel a helyszínt: erdőt, veteményes kertet, királyi palotát. Aztán jöhet a szerepbe lépés, ember-állatbőrbe bújás. Ez a legizgalmasabb, óriási energiákat mozgósít, s nagyon jellemző, ki akar leginkább farkas, Piroska, vadász, vagy éppen ma olyan divatos mágikus erejű hős lenni. Félénk, nehezen oldódó gyerek esetében a sokadik ismétlés, vagy a szereptöbbszörözés segít, ahol egyszerre több Piroska is van, s ez bátorítólag hat, vagy egy mozgékonyabb gyerek esetében a vadmalac szerep a megfelelő, mert így vezethető el hatékonyan a többlet energia.                                       

A visszajelzést, az értékelést, megerősítést, vagy éppenséggel az „ejnyeejnyét” sosem az egyes gyerek nevezetten, hanem mindig a teljes csoport, vagy maga a szerep kapja. Így nem emel  ki, nem sztárol, nem is skatulyáz, vagy diszkriminál a pedagógus, hanem indirekt módon varázsol, nevel.

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.