|
Oláh BernadettLakberendező, Feng Shui szakértő, kínai asztrológusElérhetőségeim: Honlap: http://dettydesign.hu |
Kérdezz-felelek
A tv és a a számitógép feng shui szerint melyik életterületre való?
Nekem ugyanis sajnos a középpontba került, a számitógép a fal egyik oldalán( nappaliba), a másik oldalán a falnak a tv( szobába)ugyanis nincs lehetőségem máshová tenni.
Sajnos a ház középpontaj falba esik , így a fal két oldala, (vagyis még 50 cm a surár a körnek ami a középpont , ha jól tudom)szintén közepe a háznak.
Jó helye van itt a számitógépnek és a tv-nek,
Ha nem mivel tudom ezt orvosolni?
A lakás középpontját mivel tudom orvosolni, hiszen a falba esik,
Köszönöm
Ágika
A lakás középpontja egy kb 1-1,5 m átmérőjű kör. Ezt jó szabadon hagyni, hogy az energiák megfelelően tudjanak áramolni.
Ami a középpontban található, az - mondhatni - tölti ki az életünk nagy részét.
Itt fal található Önnek és a fal egyik ill. másik oldalán áll a tv és a számítógép. Ezek víz eleműek. A legjobb helyük a víz illetve a fa területeken lenne.
Amit tehet, hogy nappal, mikor nem használja őket, elrejti, letakarja őket úgy, hogy azért illeszkedjenek a helyiségekbe.
Ezen kívül - legyen ennek a falnak mindkét oldala harmonikusan, kellemesen dekorálva, nem zsúfoltan, hanem szellősen berendezve.
Üdvözlettel: