|
Oláh BernadettLakberendező, Feng Shui szakértő, kínai asztrológusElérhetőségeim: Honlap: http://dettydesign.hu |
Kérdezz-felelek
A fiam szobájába esik a lakás Dk része ( sarokba egy kis cikk , + ablak + sarok)
A fiam szobájának másik részére esik K rész.
Mivel tudnám berendezni ezt a kis sarkat+ ablak+ kis sarok, hogy ez a terület is jól működjön??
Köszönöm válaszát!
Üdvözlettel: Gizella
Gizella, nagyon nehéz az Ön otthonára szabott korrekt választ adni úgy, hogy nem látok a területről méretarányos alaprajzot, nem látom a helyiséget élőben, vagy fényképen. És biztos, hogy jól osztotta fel az otthonát feng shui szerint? Biztos, hogy az az életterület van azon a területen, ami érdekli? Ha rosszul azonosít be egy területet, ha nem megfelelő ott az energia áramoltatása, nem jó a terület energetizálása, akkor nemhogy jót, de lehet, még rosszat is tesz a feng shuizással. Korábban már adtam Önnek egy kedvező árajánlatot, ha gondolja éljen a lehetőséggel.
És ahogy már korábban is írtam, tértisztítás nélkül nem elég feng shuizni! Nagyon fontos a lomtalanítás, nagytakarítás után a tértisztítás is!
És most természetesen adok választ a feltett kérdésre, de csak általános érvényűt adhatok, mivel nem rendelkezem kellő információval a pontos választ illetően.
Ha jól értem a DK-gazdagság, siker terület erősítésére kíváncsi. És erre a területre esik a fia szobájának sarka. És hova esik a terület többi része?
A DK-i terület fa terület, tehát fa és víz elemű tárgyakkal, színekkel, kiegészítőkkel erősíthetjük: zölddel, kékkel, feketével, zöld növénnyel, hullámzó mintával, tükörrel, gazdagság vázával, elefánt-aranyhal-teknős szimbólumokkal, szobai szökőkúttal, csobogóval, akváriummal, vizet ábrázoló képpel, és/vagy gazdagságot szimbolizáló képpel, tárggyal, stb.
Viszont... hálószobába nem rakhatunk tükröt, szökőkutat, csobogót, akváriumot, vizet ábrázoló képet. Ezért kérdeztem, hogy az életterület többi része milyen helyiségre esik, mert a hálószobán kívül máshol alkalmazhatók ezek a szimbólumok is. A fia szobájába csak megfelelő színekkel, anyagokkal, tárgyakkal lehet erősíteni a területet. Konkrétan: fa és nádbútorok hosszúkás tárgyakkal, álló könyvekkel ideálisak ott pár db zöld növénnyel párosítva, hullámzó fehér függönnyel, kanapé mögött zöld vagy kék falszínnel.
A K-i területen fekszik a szoba többi része, ezért ott is a fent említett színek, anyagok, tárgyak a megfelelőek az energetizáláshoz.
Nagyon fontos, hogy fia szobáját mindezek mellett úgy kell berendezni, hogy azzal Ő is egyetértsen, hiszen az az Ő szobája.
És feng shuizás előtt, ahogy már írtam, szükséges a tértisztítás!!
Remélem, tudtam segíteni:
A következő problémában kérném segítségét:
A fiam szobája K fekvésű, jó ez neki, hogy kipihenten ébredjen??( úgy látom nem elég kipihent, csak nem panaszkodik)4 a GUA száma.
Előre is köszönöm válaszát!
4-es qua számú egyénnek a K-i, fa területű helyiség jó.
Viszont sok más dolog miatt ébredhet reggel fáradtan. Pl, ha sok a növény ott, amelyek nagyon energetizálnak, vagy van tv- és számítógép a szobában, amelyek felelősek az elektroszmog kialakulásáért, vagy sok ott a könyv, ott van az íróasztala, ami tudat alatt a sok tanulnivalóra emlékezteti. De lehet, hogy zaj, fény szűrődik a szobába, vagy nagy ott a meleg, vagy ágya fölött polc-szekrényelem található. Esetleg káros földsugárzás húzódik az ágya alatt...
Ki lehetne próbálni, hogy átrendezik a szobáját, és így máshova kerülne az ágya. Szellőztetni, sötétíteni, tv-t, számítógépet kivinni, íróasztala és ágya közé térhatárolót helyezni, ágy fölötti polcot, szekrényelemet levenni, ha van ...
Igazság szerint csak találgatok, jó volna látni egy képet a szobáról, hogy pontosabb választ adjak.
Talán így is tudtam segíteni
További szép napot kívánok.
7-es gua számú személynek a föld vagy fém területek a legjobbak, ezen területek energiája tölti fel annyira, hogy reggel kipihenten tudjon felébredni. Ha ÉK-en és ÉNY-on van hálószoba kialakítva, akkor mindkét szoba megfelelő számára. :)
Ugyanígy megfelelő lehet egy NY-i és egy DNY-i helyiség is.
Remélem, tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Két gyermekem van, külön "szobát" csak úgy tudunk kialakítani, hogy térelválasztóval választjuk el a két szoba részt. A kislányom része gyakorlatilag teljesen a lakásunk önművelés tudás területére esik, azonban ő nem szereti a sárga, barna, narancs, piros színeket. A hideg színeket szereti, fehér, kék, zöld, fekete, szürke, lila. Milyen színt válasszunk a szobájába meghatározónak, hogy a területet is erősíthessem és neki is tetsszen?
Válaszát előre is köszönöm szépen!
Hegre
Gyerekszobák esetében azt szoktam mondani, hogy mindig a kis lakójuk kedve szerint rendezzék be a szobát. Legyen olyan a falszín, amilyen neki tetszik, bár egy kicsit lehet irányítgatni. Ebben az esetben én inkább a semleges árnyalatok (fehér, világos szürke) felé terelgetném, hogy a játékoknak, könyveknek jó hátteret adjon. És emellett, lehet neki mutatni sárga/narancs/vöröses színű kiegészítőket, amik erősíthetik a területet. Hátha megtetszene neki valamelyik. :) Ha nem, az sem baj. Meg kell próbálni a szobán kívül erősíteni a területet.
Remélem, tudtam segíteni.
Üdvözlettel:
Kedves Detty!
Először is hiszek abban, hogy a feng shui működik, több területen is megbuzonyosodtam róla, most abban kérem a tanácsodat, hogy hogyan segítsek a 14 éves lányomnak abban, hogy barátokra találjon. Lányom indigó gyerek, valószínűleg ezt érzi a környezete is, és ezért nincsenek igazi barátai, de nagyon vágyik arra, hogy barátra leljen. Ez ügyben kérem a segítségedet, hogy a lakásban melyik területet, hogyan erősítsem. Megnéztem, hogy az ÉNY-i területhez tartozik ez a probléma, de nem egyértelmű, hogy hol (nappali, a gyerek szobája, vagy a ház tényleges ÉNY-i területe) és egy gyerek szempontjából mivel a legjobb ezt a területet erősÍteni. Kérem mielőbbi válaszodat! Köszönettel: Monika
Kedves Mónika!
Gratulálok gyermekedhez.
Ahhoz, hogy könnyebben barátokra leljen a Segitőkész emberek, utazás területet kellene erősiteni, és ez tényleg az ÉNY-i terület. Gyermek esetében a szobájában kell megtalálni az Iránytű Iskola szerint ezt a részt, mivel neki a szobája az "ő vára, az ő háza", ez a terület hat rá a legerőteljesebben. Ha van egy alaprajzod a helyiségről és tudod, merre van észak, ez könnyen beazonositható. És hogy mivel energetizálhatod? Szinekkel, formákkal, anyagokkal, szimbólumokkal. Erre a területre kerülhet pl egy fém dobozban a kivánságlistája, benne piros papiron a lista jelen időben megfogalmazva: köszönöm, hogy..., örülök, hogy... Ez a terület alkalmas kis házi szentélyek kialakitására, mint kedves tárgyak ismerősöktől, egy fénykép, valami. Kerülhet ide kristály, utazással kapcsolatos emlékek. A lényeg, hogy a kislánynak kedvesek legyenek, jó legyen erre a területre ránéznie. Nem kell semmi olyat idehelyezni, ami nem az ő hitrendszeréhez igazodik, tehát pl nem kell buddhát rakni ide, ha nem azonosul vele.
Ezen túl, jó lenne tudni a kislány karakter számát (21 éves korig ez jellemzi a gyerekeket, és a qua számából számitjuk). Ha ez gondot okoz, szivesen kiszámolom, de akkor kérném a születési dátumát. És még jó lenne, ha megirnád, hogy a szobája mely életterületre esik. Amennyiben ezeket az adatokat megirod még, pontosabb választ adhatok arra vonatkozóan is, hogy szobája energetikailag támogatja-e őt, vagy inkább visszahúzza.
Az is nagyon fontos, bármilyen életterületen, bármilyen qua személynek, hogy szobája tiszta, rendezett legyen. Ne legyenek felesleg holmik elől. Ezt egy tini lány esetében nehéz megvalósitani, hiszen szeretik a kis mütyüröket kirakni polcokra, ide-oda. A legtöbb maradhat, ami tényleg fontos érzelmileg számára, de ami nem, annak mennie kell. Ez persze vonatkozik a lakás egészére is: a felesleges holmikat, tárgyakat el kell ajándékozni, valakinek szüksége lehet rá. Tehát egy nagy takaritás, lomtalanitás után még egy tértisztitás energetikailag nagyon fellenditheti a lakást.
Remélem, tudtam segiteni.
Üdvözlettel: