|
Oláh BernadettLakberendező, Feng Shui szakértő, kínai asztrológusElérhetőségeim: Honlap: http://dettydesign.hu |
Kérdezz-felelek
Én írtam Önnek a 28 nm-es nappali átalakításáról. Végülis Ikea Adel fehér konyhabútora mellett döntöttünk dió színű munkalappal. A falszín a Dulux Natural Hessian lett. A cseresznye parkettát meghagytuk (kiedrült azóta, hogy a pontos színmegnevezése: trópusi azélia) és a konyhában is ezzel burkoltunk ki ezzel egységesebbé téve a szoba-konyhát.
Már csak 1 kérdésem lenne. A konyha falának a burkolata. A mozaikot elvetettem, mivel sikerült az egész konyhát egy kicsit szobahangulatúvá csinálni két dologban gondolkodtam el. Az egyik a Living Stones cég kavics/kristály fala, vagy falszínet meghagyni és erre üveget ragasztani. Önnek mi a véleménye ezekről, esetleg valami hasonló ötlet? A színben sem vagyok biztos milyen is lenne jó?
Én úgy gondolom, van már elég árnyalata a barnának a konyha-nappaliban, nem kell még a falra egy sokadik. Vagyis szerintem a legjobb megoldás a meglévő falszin meghagyása, amelyet üveglappal lehetne megvédeni a konyhai szennyeződéstől. Könnyen tisztán tartható, és illeszkedik a szobaszerű konyha hangulatához is.
Egyébként 2010. 03. 12-én válaszoltam egy kedves olvasónak ebben a témakörben, ha érdekli Önöket, keressék meg az irást.
Ha bármilyen kérdésük adódna még, szivesen adok választ.
Tisztelettel:
Kedves Bernadett!
Készül az új konyhánk, és a konyhaszekrények közötti falszakaszt csempézni kellene. Azonban valami újfajta hátteret szeretnék oda, ami egyszerűen, könnyen felrakható, illetve tisztán tartható és természetesen nem csempe. Tudnál ebb segíteni? Egyáltalán van erre lehetőség? Hol találhatok erre vonatkozó információt?
Köszönöm: Gabriella
Kedves Gabriella!
Természetesen burkolhatjátok a szekrények közötti falszakaszt mással is, nemcsak csempével.
A teljesség igénye nélkül itt felsorolok néhány használható ötletet.
Tehát burkolható:
- csempemozaikkal,
- szines dekorüveggel, bármilyen szinben rendelhető,
- sima áttetsző üveggel- áttetsző szilikonnal rögzitve, ilyenkor az üveg mögött állhat gyönyörű mintás - a konyhához, lakáshoz harmonizáló - tapéta,
- munkalappal szinazonos hátfalpanellel, mely forgácslapra ragasztott dekorlemez,
- munkalappal -mely felfut a falra is,
- bútoranyagokkal, - igy egységes, homogén felületet kaphatunk,
- kőburkolattal, burkolótéglával, bontott téglával - amit természetesen megfelelően le kell kezelni, ez bátor megoldás lehet, de nagyon dekorativ,
- fémlappal, különböző lemezekkel, inox-al, ha a konyha stilusa megengedi, és vannak más inox kiegészitők, vagy gépek ilyen anyaggal a konyhában, ez kicsit kényes, meglátszik rajta még az ujjlenyomat is, de nagyon elegáns és csillogó megoldás,
- különböző struktú lemezekkel- mely lehet pl bőrhatású, perforált, virágmintás, varrott, krepp stb, van öntapadós és ragasztható változata,
- un. gyöngyburkolattal- betonburkolat diszitő burkolata, ebből az anyagból lehet a munkapult is,
- egyszerű speciális kreativ vizálló falfestéssel - az egész konyhafalat befesthetjük vele, különösen amerikai stilusú konyhában szobahangulata lehet. Nekem ez a nyerő.
Nagyon fontos, hogy bármelyiket is választjátok, illeszkedjen a lakás, a konyha hangulatához. Az interneten a böngészőbe beirva a cimszavakat, mindegyikre találtok példákat, beszerzőhelyeket.
Sok sikert hozzá.
Üdvözlettel: